Miről ismerszik meg egy igazi női táska? Óriási, a férfiak számára átláthatatlan, és legtöbbször benne van a fél életünk. Ugyanakkor ahány nő, annyi táska, annyiféle tárggyal, kortól, munkahelytől, élethelyzettől függően. Pinczehelyi András festőművészt éppen ez a sokféleség érdekelte, amikor eldöntötte, hogy virágcsokor és gyümölcstál helyett a női táska rejtelmeit kutatja csendéletein keresztül.
– Miért érdekelt téged annyira, hogy mit tartalmaz egy női retikül? Szerintem a legtöbb férfi igyekszik távol tartani magát a témától…
– Az egész onnan indult, hogy bár alapvetően mozgalmas figurális képeket készítek, amelyeknek történetük van, néhány évvel ezelőtt felmerült bennem az igény, hogy csendéleteket is szeretnék festeni. A tárgyfestészet közel áll a szívemhez, de természetesen a gyümölcskosár, vagy az asztalon álló váza virággal szóba sem jött, valami újat és mait szerettem volna alkotni. A nők iránti töretlen rajongásom pedig hozta magával, hogy a női táskák rejtélye is elkezdte izgatni a fantáziámat.
– Ha jól értem valós nők valós táskáiról van szó?
– Igen, mert ha rajtam múlna, akkor egészen más dolgok lennének egy női táskában. De a viccet félretéve, nyilván valahol ez is a cél, hogy a táskán és tartalmán keresztül egy pici szeletet megmutassak az adott nőből. Ez így izgalmas. Különböző élethelyzetekből, korosztályokból való hölgyeket kérek fel, hogy mutassák meg, mit cipelnek nap mint nap a vállukon.
[box title=”Pinczehelyi András”]
Festőművész, Pinczehelyi Sándor fia, 1982-ben született Pécsen. Édesapja révén már gyermekkorában elkezdte érdekelni a képzőművészet, sok időt töltött a műteremben, ahol egyre közelebb került ehhez a különös világhoz. Tanulmányait a JPTE gyakorló általános iskolájában kezdte, majd a Leőwey Klára gimnázium angol tagozatán folytatta. Diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte 2008-ban, festő szakon. Ettől az évtől tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Édesapja gyakran illeti a „békebeli festőművész” jelzővel, ami elmondása szerint elsősorban a hagyományok őrzésére vonatkozik, a festészeti tradíciók továbbvitelét ugyanis nagyon fontos feladatának és felelősségének érzi. [/box]
[note note_color=”#d3e9d3″]
Éva táskája
2008., olaj, vászon, 50x70cm
Számomra nagyon kedves ez a festmény, édesanyám táskáját ábrázolja. Érdekes, hogy viszonylag kevés, de jól harmonizáló tárgy van benne. Persze ez azóta sokat változott, mert a testvérem révén most már többszörös nagymama, így gazdagodott néhány gyermekeknek való tárggyal is. [/note]
[note note_color=”#e8c4c4″]
Anna táskája
2009., olaj, vászon, 50x70cm
Anna az egyik legközelebbi barátom felesége. Fiatal anyuka, így sok apróság utal arra, hogy már többen „lakják” a táskát. Anna erdélyi származású lány, amit számomra a válltáska stílusa egyértelműen mutat.[/note]
– Komoly rábeszélést igényel meggyőzni a nőket a táskaborogatásról?
– Azt kell mondjam, hogy nem. Eleinte szükség van egy kis agitálásra, egy kicsit vonakodnak, de aztán nagy örömmel öntik ki az asztalra a táskában lapuló holmikat. Abban is teljesen szabad kezet adok, hogy miként rendezgetik el a tárgyaikat. Van, aki felállítgatja a rúzsait, parfümjét, mások hagyják csak úgy gurulni a tárgyakat. Ez is sok mindent elárul a tulajdonosról.
– Hogy van ez, a „modellt álló” táskák tulajdonosai igényt tartanak a festményekre?
– Érdekes, de egyik festmény sem annál a személynél van, akinek a táskája szerepel a képen. Egyetlen olyan eset volt, amikor odaajándékoztam az adott hölgynek, Erzsébetnek. Majd úgy alakult, hogy valaki nagyon meg akarta vásárolni, úgyhogy fájdalomdíj gyanánt festettem neki egy újat (ez látható is a képek között). Jó néhány év eltelt a két festmény között, és ez meglátszik a tárgyakon is.
[note note_color=”#c9e0e4″]
Nyama táskája
2008., olaj, vászon, 50x70cm
Nyama egy Párizsban élő fiatal fekete lány, aki vendégségben járt Pécsen. Amitől nekem izgalmas volt foglalkozni vele, hogy külföldi. Ezt mutatja például az útlevél jelenléte, a szemüvegtokja Párizsra utal, és ahogy észrevettem, a színes bőrű lányok nagyon szeretik a nagy csíkos táskákat.[/note]
[note note_color=”#fff8b3″]
Erzsébet táskája II.
2014., olaj, vászon, 50x70cm
Ebben az esetben elsősorban a táska fogott meg, ez a sárga bőrtáska az egyik legszebb azok közül, amelyek eddig az ecsetem alá kanyarodtak. Ahogy fentebb is említettem, ennek a festménynek létezik egy korábbi változata, ez a második, amit vigaszdíjként készítettem. [/note]
– A női táskák megörökítése mekkora szerepet tölt be a művészi munkádban?
– Ez mindenképpen csak egy mellékág, alapvetően mozgalmas, realista festményeket készítek. Valamit egy az egyben lefesteni egy fotóról festészetileg nem nagy kihívás. Alapvetően új utakat, új látásmódokat keresek, ahol történeteket alakíthatok ki, mondhatok el. Sokszor előfordul, hogy választok egy klasszikus képet, mondjuk Caravaggio festményeit, és azokat értelmezem újra. Mindig akad egy téma, ami megragad, és akkor annak mentén haladok. Volt időszak, amikor James Bond-regényeket dolgoztam fel, de a filmeket teljesen kizárva, kizárólag az olvasmányélményeimre hagyatkozva. Rómából hazatérve pedig pár évig olaszt témájú képeket festettem.
