Akármennyire is követhetetlenek mostanában az oktatásügy változásai, mindez a lényegen nem változtat: a pécsi iskolákban a nevelőmunka központjában mindig is a gyermekek, a kis- és nagyobb diákok álltak és állnak a jövőben is. Közülük pedig sokan olyan rossz családi körülmények között élnek és nőnek fel, melyeket csak az iskolai nevelés tud kompenzálni.
Ünnepélyes keretek között, hivatalosan is elstartolt a városban az idei tanév, aminek sok kisdiák bizonyára örül, és legalább annyi kevésbé. A teltházas megnyitóünnepségre egy ideális és szinte magától értetődő helyszínen, az Apáczai Nevelési Központ színháztermében került sora városi közép- és alapfokú oktatást képviselő tanárok, szülők, önkormányzati és tankerületi képviselők, valamint persze a diákok jelenlétében. A tanévet egy zenés-táncos iskolai ünnepély kereteiben Őri László alpolgármester nyitotta meg, aki egyébként a Nevelési Központ öregdiákjaként számos személyes emlékét is megosztotta az egybegyűltekkel.
Vidám évnyitó műsorral készültek a kicsik
Az alpolgármester felidézte első napját, melyet a Nevkóban töltött, miután korábbi általános iskolájában „nem találta a helyét”. Alsós harmadik osztályosként egy olyan összeszokott közösségbe került, melytől eleinte – csupán pár óráig – félt, hisz nem tudta, hogy befogadják-e vagy sem. Az új osztály- és iskolatársai azonban egyből melléálltak és mindenben segítették, ez pedig így is maradt az elkövetkező 6 évben.
A lényeg ebből az – fejtette ki Őri –, hogy akkor is, és most is, a megannyi szinte követhetetlen oktatásügyi változás ellenére is volt iskolájában, és persze minden pécsi iskolában az oktató-nevelő munka azon aspektusa áll a középpontban, miszerint a gyermekek, a diákok mindennél fontosabbak. A tanárok, a családi közösségek pedig nem is tehetnek annál többet, mint hogy minden energiájukkal őket szolgálják, történjen bármi is.
Kiemelte, hogy a tanévnyitó ünnepély napján megrendezett „családi életre nevelés napját” sem hiába ekkor tartották meg a városban, hisz az iskolákban rengeteg csonka családból származó kis- és nagyobb diák is tanul, akik sajnálatos módon nem rendelkeznek a kiforrott, teljes családmodell tapasztalataival, annak érzelmi fejlődésük szempontjából hasznos élményeivel.
Épp ezért az iskoláknak szerinte meg kell ismertetnie a pozitív családmodellt ezekkel a tanulókkal, és egy „közösségi védőhálót” kell köréjük szőni, hogy érezzék, hogy tapasztalják a családi szeretet, és hogy a jövőben vágyjanak is egy teljes család kialakítására és arra az életen át tartó felelősségteljes kalandra, amit az jelent.
