Nem az a gond, hogy jönnek a menekültek, hanem, hogy a kormányok kapkodnak és hisztériáznak, írja Nils Muižnieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa – írja az Index.
Az európai országok sok figyelmeztetést kaptak az elmúlt években, hogy a bevándorlási és menekültfogadási rendszereik nem működnek jól. Most, hogy megnőtt a menedékkérők száma, és egyre több tragédia történik, látszik a rendszer összes gyengesége. De valójában nem azért dől össze, mert sokan jönnek.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint január óta kicsivel több, mint 430 ezer menedékkérelmet adtak le az európai uniós tagállamokban. 40 százalékukat Németország vette föl, a többiek negyedét pedig Magyarország. Ez azt jelenti, hogy huszonhat EU-s országra jut 180 ezer menedékkérelem, ami finoman szólva sem kezelhetetlen.
Ha hozzávesszük azt a majdnem 300 ezer embert is, akik január óta Olaszországba és Görögországba érkeztek – legtöbbjük szíriai, akik menekült-státuszt fognak kapni – még mindig
nagyon messze vagyunk attól a valódi menekültnyomástól, amellyel nálunk sokkal szegényebb és sokkal ingatagabb országok néznek szembe.
Mint például Pakisztán, Libanon és Etiópia, vagy, hogy ne is keresgéljünk nagyon messze tőlünk: Törökország, ahol körülbelül kétmillió szíriai talált menedéket.
Sajnos a politikusok gyakran nem vesznek tudomást a tényekről. Az EU-s országok többségében azon versenyeznek egymással, hogy melyikük tud károsabb üzeneteket küldeni a közvéleménynek. Németország az egyetlen, kimagasló kivétel. Franciaország és az Egyesült Királyság nem találtak jobb megoldást arra, hogy ellássanak nagyjából háromezer bevándorlót Calais-ban, mint hogy kivezényelték a rendőrséget, és megerősítették az alagút felügyeletét.
Nagy-Britanniában egyébként nem emelkedett a menedékkérelmek száma az elmúlt években. Dániában, ahol szintén nem adtak le sokkal több kérelmet, mint 2014-ben, a parlament úgy döntött, hogy csökkenti a menekülteknek járó juttatásokat. Azzal a céllal, hogy kevésbé legyenek vonzó célpont. Lengyelországban, ahol tavaly feleannyi menedékkérelmet adtak le, mint 2013-ban, az államfő visszautasította, hogy több menedékkérőt fogadjanak be, habár a kérelmek száma 2015 első felében is alacsony maradt.
Bulgáriában és Magyarországon hirtelen megnőtt a menedékkérők száma, és nagyon kevés segítséget kaptak EU-s szomszédaiktól, ha kaptak egyáltalán.
Ez egész biztosan nem segítség azoknak, akik a nemzetközi közösség védelmére szorulnak. A kellemetlen politikai igazság viszont az, hogy részben azért jutottunk ide, mert az EU-s menekültfogadási rendszer bünteti azokat az országokat, amelyek Európa határán fekszenek. A valódi gond nem az, hogy menekültek jönnek. A valódi gond a kormányok kapkodó, majdnem hisztérikus reakciója. Ez nem egy bevándorlási válság, sokkal inkább egy politikai válság, ahol a tagállamok kevesebb „Európát” követelnek, miközben pont, hogy többre lenne szükség. Ha meg akarjuk menteni a szolidaritás és az emberi jogok Európáját, újra kell gondolnunk, hogy hogyan állunk a bevándorláshoz.
Az első feladat, hogy gyökeresen átalakítjuk a „Dublin rendeletet”. Ez a szabály egy igazságtalan eljárást takar, amely megengedi, hogy az EU-s tagállamok többsége néhány határmenti országra, Bulgáriára, Görögországra, Magyarországra, Olaszországra, Máltára és Spanyolországra hárítsa a menedékkérők fogadásával járó felelősséget. A kegyelemdöfést Németországtól kapta a rendelet, amikor pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy a szíriai menekültekre ezentúl nem fogják alkalmazni. Ezt a döntést ki kellene terjeszteni minden menedékkérőre, és az összes EU-s országnak alkalmaznia kellene.
Az EU-tagállamoknak és az Európai Bizottságnak olyan rendszert kellene felállítania, amelyben igazságosan elosztják egymás között a menedékkérőket, a szolidaritás és az emberi jogok védelme nevében. Ez nagyobb védelmet nyújtana a menekülteknek, és egyúttal levenné a terhet néhány EU-s országról.
Ezzel párhuzamosan együtt kellene dolgozni a nyugat-balkáni országokkal is. Az EU eddig mindenféle módszerekkel arra próbálta rávenni őket, hogy tartsák vissza a menedékkérőket. Ez oda vezetett, hogy néhány országban jogtalan eszközökhöz nyúltak: például etnikai alapon osztályozták a határátlépőket, és elkobozták az útiokmányaikat. Az EU-nak most segítséget kell nyújtania ezeknek az országoknak, hogy fel tudják építeni a saját menekült-fogadó rendszerüket, és előteremtsék a fogadásukhoz szükséges infrastruktúrát, az európai normáknak megfelelően. Ez nem csak hogy életeket fog menteni, de nagyobb összhangot is teremt majd – ez az, amit minden EU-s tagállam és minden nyugat-balkáni ország szeretett volna elérni, amikor csatlakoztak az Európa Tanácshoz.
Az európai államoknak több törvényes lehetőséget kell biztosítaniuk a menekülteknek, hogy elérhessék a földrészünket. Könnyíthetnénk például a humanitárius vízum feltételein, vagy segíthetnénk a családok egyesítését. Így kevesebben választanák a veszélyes tengeri és szárazföldi útvonalakat, és ez kifogná a szelet az embercsempészek vitorlájából is, akiknek pont az a legnagyobb üzlet, ha szigorúak a bevándorlási szabályok.
A menekültek védelme erkölcsi és jogi kötelesség. Nem egyszerű feladat, de nem is lehetetlen. Muszáj többet tennünk, hogy megvédjük azokat, akiket üldöznek, és akik háború elől menekülnek. De politikai akarat kell hozzá, hogy Európa hű maradhasson a saját értékeihez.
