3 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapHírzónaA magyar kiakadt a Himaláján

A magyar kiakadt a Himaláján

Bosszantónak és csonkának, mégis szerencsésnek nevezte a Johnnie Walker K2 Expedíciót Klein Dávid, aki hegymászótársával, Suhajda Szilárddal hétfőn Budapesten számolt be az út során szerzett tapasztalataikról.

„Hegymászótechnikai, szakmai szemmel egy bosszantó és rendkívül csonka expedíció volt ez, hiszen nem értük el a csúcsot, ugyanakkor nagyon szerencsések is voltunk” – mondta el Klein Dávid hegymászó.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók június 14-én indultak el Budapestről, hogy oxigénpalack nélkül megmásszák a Föld legveszélyesebb és második legmagasabb hegycsúcsának számító, 8611 méter magas K2-t.

A sportoló felidézte, hogy társával együtt két akklimatizációs kört tudtak megvalósítani, amely abból állt, hogy mindkét alkalommal egyre magasabbra másztak a hegyen, majd visszavonultak az alaptáborba, hogy így „provokálják” szervezetüket a minél magasabb vörösvérsejt-termelésre és az emberidegen magassághoz való alkalmazkodásra.

„Mindkét alkalommal túlteljesítettük, amit terveztünk, azonban mindkétszer ahelyett, hogy két vagy három napot pihentünk volna, több mint egyhetes kényszerpihenőre kényszerített minket a havazás. Ez megszakította az akklimatizációs rutint is” – sorolta a kedvezőtlen körülményeket Klein.

A sportolók kétszer éjszakáztak a kettes táborban és egyszer mintegy 7000 méterig másztak, de a hóviszonyok, a kettes tábor feletti veszedelmes körülmények és a többi csapat visszavonulása miatt azonban úgy döntöttek, hogy a további próbálkozás indokolatlanul kockázatos és értelmetlen lenne. A lavina július 23-án pusztította el teljesen a harmadik magassági tábort, ahol ember nem tartózkodott, de legalább 25 sátrat, 1,5 kilométernyi kötelet és mintegy 200 oxigénpalackot söpört el a hó.

Suhajda Szilárd úgy vélte, hogy a hegymászó történelem legnagyobb tragédiája történhetett volna meg azon a napon, amikor a lavina elsodorta a hármas tábort. Nagy szerencse volt, hogy a hegyen tartózkodó 100-110 mászó kivétel nélkül megmenekült, és épségben, vagy minimális sérülésekkel térhetett haza.
A sportolók hangsúlyozták, hogy az út során igazán jó hegymászótársi kapcsolat alakult ki köztük, ezért legközelebb is szívesen indulnak együtt újabb hegyek meghódítására.

Klein Dávid felidézte, hogy a magyar expedíciós hegymászás a második világháború előtt nagyon erős szakmai programmal rendelkezett, a háború után azonban sok évtizedes lemaradásba került. Jelenleg a 14 nyolcezer méter feletti csúcsból a magyaroknak a K2 és a Sisapangma megmászása, valamint a Mount Everest palack nélküli megmászása van hátra.

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő