Tudták, hogy Pécs az 1840-es években gyufanagyhatalom volt? Tele volt a város kis családi gyufagyárakkal, amelyek a környéket látták el a helyben, lakásukban készült gyújtófácskákkal. Ez azért nagy szó, mert akkoriban a gyufa teljesen új leleménynek számított.
Raýman János „A pécsi gyufagyártás története” című, Pécsi Szemlében megjelent írásából kiderül, hogy a pécsi gyufagyártás időszaka rövid volt, de tartalmas, amit feltehetően az 1848-as szabadságharc állított meg, hiszen 1849-ben Pécsen már nem volt gyufagyár. Előtte viszont több is.
Kalenda György gyufagyára (1843-1844)
Kalenda György gyufagyára a pécsi gyufagyártás origója volt, itt kezdődött el először, 1843-ban a gyufakészítés a városban. Kalenda már az előző évben kísérletezett gyufák készítésével, kérelmét azonban – biztos, ami biztos – csak akkor adta be, amikor 1844-ben Flórián utcai lakását tűzbiztossá tette, így a hatósági engedélyt is könnyebben kapta meg.
Kalenda azzal próbálta meg eladni ötletét, hogy „a gyufagyár a városnak is hasznára lesz, hiszen az anyagot itt vásárolja, az itteni kereskedők adják el a termékét és még néhány embernek munkát és kenyeret is ad, tehát a henyélők és alamizsnából élők számát kevesebbíti”. A városi tanács zöld utat adott neki, de azt előírták, hogy a gyár környékén mindent tűzbiztosan kell tartani.
Ellenőrzésére a nyakába varrták a pécsi kapitányi hivatalt is, és meg is adóztatták a külön számára kitalált gyufaadóval. Kalenda egy évig pörgette a gyufagyárat (foszforos dörzsgyufát csinált), majd kiszállt az üzletből, pontosabban bizonyos Blauhorn György és Katzler Ádám pécsi kereskedő urak kivásárolták 1845-ben.
Blauhorn György és Katzler Ádám gyufagyára (1845-1847)
Blauhorn és Katzler új gyára egyből a hatóságok szeme elé került. A helyettes városkapitány rájuk szállt és 1845. április 14-én jelentette, hogy az új tulajdonosok lakásukban engedély nélkül „nagyobb mennyiségben készítenek ‘gyufátskákat’”. A gyárosok tehát majdhogynem szó szerint kihúzták a gyufát (elnézést), a tűzveszélyes tevékenységet a városvezetők azonnal betiltották a belváros területén. A lakásüzem tulajai ezért írtak egy levelet a városházára, amelyben kérték az Irgalmasok utcai gyárukhoz az engedélyük megújítását.
A kapitány lecsekkolta az üzemet, és veszélytelennek találta. Később ez a kis lakás-gyár a József utcába költözött, az egyik konkurens gyufagyáros, Hilscher Ignác pedig egyszer be is panaszolta őket, de az újabb vizsgálat során sem találtak problémákat.
Hilscher Ignác gyufagyára (1845-1849)
Blauhornék vetélytársának is megtiltotta kezdetben a gyufagyártást a város az 1845. április 14-én tartott ülésén, és a külvárosba szerették volna telepíteni a tűzveszélyesnek bizonyult munkát. Ők is írtak folyamodványt a városházára, és ők is azzal érveltek kis üzemük mellett, hogy annak bevétele a város gazdasági életét javítaná. Egy helyszíni szemlén így írták le az üzemet: „Veszélytől ezen gyáraknál tartani nem lehet, miután a kész gyufák a gyárból azonnal elhordattatnak, s ott ha a kénkövezésnél néhány ráma mégis meggyulladna, a felvigyázat olyan, hogy ilyenkor a víznek mindig elegendő mennyiségben való késztartása miatt, minden további veszedelem nélkül azonnal eleje vétetik”.
A gyár zöld utat kapott, de csak a kötelező gyufa-adó fizetése mellett. Hilschert 1847-ben a tanácsnál bepanaszolták, hogy gyufái véletlenszerűen meggyulladtak, ezért a város szélére száműzték, amit nem vett épp jó néven. „Bépanaszoltatásomra, mintha éjjel 11 órakor lakásomban a gyufák meggyulladtak volna, amit tagadok, [az] csak a foszfor ártatlan gőze volt” – írta levelében, amelyben hangoztatta, hogy üzleti bosszút akartak rajta állni valakik. Ezután felhívta a figyelmet arra, hogy a külváros szalmatetős házai között a gyufagyártással nagyobb szerencsétlenséget okozhatnának mint a belvárosban, ahol a házak már tűzbiztosak.
Ferenczfy Ignác gyufagyártása (1845-1847)
Még egy gyufakészítő műhely működött Pécs városában, Ferenczfy Ignác üzeme. Mivel Ferenczfy a Szigeti külvárosban készítette gyufáit, nem foglalkoztak vele. Egy jelentésben így írtak az önfenntartó, munkatársak és alkalmazottak nélkül működő „kézműves” gyufagyárról: „a gyufákat önnön szállásán, azaz Szigeti külvárosban Nehr Imre szakács házában, minden vidéki ember segedelme nélkül egyedül maga készíti a pitvaron és a szobába, de ennél nagyobb mennyiség soha sints, mert mihelyt 1-2 forint árát készít, azonnal gyermekei által százanként hordatva elárulja és ezen foglalatosságból tartja magát és 9 gyermekét”.
A fentiekből az látszik, hogy Pécs vállalkozó szellemű polgárai is lépést tudtak tartani a korral, hiszen a reformkor nyújtotta lehetőségeket felismerték és igyekeztek kihasználni. Az akkoriban újszerű termék előállítására is eredményes kísérletet tettek, pedig valójában alapos szakismerettel sem rendelkeztek a gyufakészítés fortélyairól – írja a szerző zárszavában.
