Vajon tényleg a rend a lelke mindennek, vagy egy zseni tényleg át tud látni a káoszon? Esetleg ennél árnyaltabb a helyzet?
Vannak rendetlen és vannak rendszerető emberek. De vajon mit jelent az, ha nem törődünk a kuplerájjal, és mit jelent az, ha rendszeresen pedáns rendet vágunk otthon? Beszél a környezetünk arról, hogy milyen emberek vagyunk?
Lux Károly pécsi pszichológus lapunknak elmondta, hogy a rend és a rendetlenség fogalma nagyon viszonylagos. A probléma az olyan mondásokkal, mint hogy „a rend a lelke mindennek”, és hogy „a zseni átlát a káoszon” az, hogy általánosítva kezelik ezt a témát, amit tudományosan ezért is nagyon nagy kihívás körbejárni. Azt ugyan el lehet mondani – folytatta –, hogy lehet valamiféle kapcsolat az egyes emberek életvitele, gondolkodásmódja és aközött, hogy rendet tartanak, vagy épp rendetlenek, de tényszerűen, egzakt módon kimondani ilyesmit nem lehet. Az ugyanis, hogy valaki pedáns rendet tart otthon, nem jelenti azt, hogy a munkahelyén is rendszeresen elpakol és takarít. Fordítva is igaz, a munkahelyi kupi nem jelenti azt, hogy otthon is hegyekben áll a mosatlan, vagy nincsenek elpakolva a frissen mosott ruhák.
A rend egyes szakvélemények szerint javítja a gondolkodást, a koncentrációt és az életminőséget, de csak akkor, ha valamilyen szabályrendszerhez vagy társadalmi normához szeretnénk igazodni, míg a rendetlenség ezzel szemben – általánosan véve – a kreatív gondolkodásnak kedvez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindez szabályszerűen működik minden embernél. Vannak olyanok, akik jobban érzik magukat és produktívabbak a rendetlenségben, és vannak, akiknek ehhez szükséges a rend.
Minden egyes egészséges ember maga dönti el, hogy mekkora rendet tart otthon, vagy épp mekkora rendetlenséget. Teljesen egyéni, szubjektív dolog ez – hangsúlyozta a pszichológus –, amelyet a környezeti hatások mellett a szocializációs folyamatok is erősen (50 százalékban) meghatároznak. Számít tehát az is, hogy kit milyen közegben és kultúrában neveltek fel. Egy cigány kultúrában cseperedett embernek például más fogalma lesz a rendről, mint mondjuk egy ázsiainak. Ha a szüleink nagyon komoly rendet követeltek tőlünk, akkor lehet, hogy a rendet felnőttként is elvárjuk és fenntartjuk, de az is lehet, hogy a szülői felügyelet megszűnésével inkább a rendetlenséget választjuk. Többek között a rendhez és a rendetlenséghez való egyéni viszonyunk tesz minket emberré – mondta a pszichológus.
A rendmánia és a mániás rendetlenség viszont már más kérdés, ezekben betegségek között, vagy egy betegség tünetének számító esetekben is tapasztalhatóak egyének közötti eltérések. A depressziós betegek például a legtöbbször nem tudnak rendet tartani (de igaz ez a párkapcsolati és egyéb krízisek elszenvedőinek esetében is), nem tudják megőrizni a vágyott struktúrát, amely meghatározta a betegség előtti életüket. Az ilyen betegeket sokszor nem érdekli, hogy miként öltöznek, és mi veszi őket körül. A rendetlenség viszont nem feltétlenül jelenti egyértelműen azt, hogy valaki letargikus, vagy depressziós.
Érdekes, hogy a depressziósok esetében megfigyelhető a fentiek ellentéte is, tehát az, hogy a beteg számára a környezete rendben tartása egyfajta kapaszkodót jelent, kompenzációt, ezzel próbálja meg enyhíteni kényszeres szorongását. Hiszen a rend a lelke mindennek – mondhatnánk.
Azok pedig, akik mániásan rendetlenek (de nem depressziósak), sokszor valóban tudják, hogy a kuplerájban mi hol van, és némi rendszert is láthatnak a rendszertelenségben – tehát átlátnak a káoszon. A rendmániások a másik végletet képviselik, ők nem vesztették el a kontrollt, ők saját és sok esetben mások életén is uralkodni akarnak, ami szintén valamiféle szorongás következménye. A rend kényszeres fenntartása számukra biztonságérzetet ad.
