„Szent Borbála a bányászok védőszentje. Hozzá imádkoztak a bányászok a mélybe való leszállás előtt. A hirtelen és készületlen halál elleni oltalmazónak tekintik. Így imádkoznak hozzá: Add meg, ó Urunk, hogy Szent Borbála közbenjárására halálunk előtt részesülhessünk szentségeidben” – a Bányász Érdekvédelmi Kulturális Egyesület közleménye.
„A legszínesebb hozzá kapcsolódó népszokás, a Borbála-ág. Ha a cseresznyefa ágát Borbála napján beviszik a szobába, karácsonyra kivirágzik.
A mélyművelésű mecseki bányászat több mint 200 év után mára csak történeti tanulmányokban, s az itt lakók emlékeiben él tovább. Mindazok, akik az utolsó évtizedekben bányászként aktív résztvevői voltak ennek a történetnek, tudják, a mecseki bányákban dolgozni nehéz és embert próbáló feladat volt. A bányászat Pécs és Komló, ill. a Dél-Dunántúl fejlődését, gazdasági lehetőségeit is sok meghatározta.
Az új lakások ezrei mellett művelődési házak, sportlétesítmények, utak, közművek épültek a bányászat jóvoltából. A bányák támogatása érezhető volt a régió kulturális életében és az egészségügyi ellátásban is.
A mélyművelésű bányák bezárásával eltűnni látszik egy sajátos szaktudás, munkakultúra és a közösségi életnek csak a bányászokra jellemző formája.
Eltűnni látszik a bányászok tisztelete, az a megbecsülés is, amit a mélyben dolgozó emberek a munkájukkal, bátor helytállásukkal vívtak ki. Hiszen bányásznak lenni nem volt könnyű. Az emberek nem is könnyen választották ezt a férfias szakmát. Szükség volt a Föld kincseire, kellettek azok, akik ezt felhozzák a mélyből.
Munkájukat elismerte a társadalom, és külön szerződést kötött a bányászokkal, amellyel elismerte munkájuk veszélyességét. Meghatározta, hogy mennyi időt dolgozhatnak a nehéz körülmények között, ez munkahelytől függően maximum 3-5000 műszak volt. Az életkor, a szolgálati idő, és az egészségkárosodás függvényében járó juttatásokat is meghatározták. Speciális egészségügyi ellátás járt, és sorolhatnánk tovább. A bányászok a maguk részét teljesítették, és mégis évről évre kurtítják, próbálják, elvenni juttatásaikat.
A volt bányászoknak már nincs hova hátrálni, ma-holnap létük forog kockán. Egészségük jó része ott maradt a mélyben, ahol dolgoztak, a maradék munkaképességükre pedig nagyon kevés a kereslet.
Ezért úgy döntöttek, maguknak kell megvédeniük juttatásaikat, s egyesületbe tömörültek (Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület), és megkeresték a döntéshozókat: ki az, aki felvállalja az ügyüket. Sok ajtón kopogtak, sok biztató mondatot kaptak, az ügyük mégsem mozdult egy tapodtat sem, mindaddig, amíg el nem jutottak az akkor még ellenzéki padsorban ülő Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselőhöz. Ő megértette a bányászok segélykiáltását, felvállalta a képviseletüket, megtalálta a járható utat, és első lépésben kiharcolt egy év haladékot a bányászoknak.
Most már kormány oldalról képviseli az ügyüket, előkészítette a megnyugtató megoldást, maga mellé állította baranyai képviselőtársait.
Tisztelet Dr. Hoppál Péternek, tisztelet a bányászoknak!”
Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület
