Gyorsaság, ügyesség, lélekjelenlét, nyugalom: mind elengedhetetlen erényei egy egészen különleges munkának, a mentőhelikopterezésnek. Nem csupán az orvosokról van szó, azokon is óriási a felelősség, akik a pilótafülkében ülnek. Koltai Zsolt közel három évtizede mentőhelikopterezik.
– A helikopter egyáltalán nem hétköznapi jármű. Mégis, hogyan találtak egymásra?
– 1984-ben végeztem el a katonai főiskolát, ott is tanultam meg repülni. Beleszerettem. A légimentőknél 1987-ben kezdtem el dolgozni, azóta ott vagyok főállásban. A mentőhelikopterezés mellett viszont egy rakodógépek és targoncák szerelésével foglalkozó cég tulajdonosa is vagyok.
– Hogyan egyezteti össze a két munkáját?
– A mentőzésnél egy hónapra előre kell megtervezni a beosztást, tehát változó a munkarend. Ahhoz viszont igyekszik mindenki igazodni, hogy lakhelyéhez közel legyen szolgálatban, esetemben a pogányi reptéren. A boltomban nem vagyok alkalmazott, ott tulajdonképpen csak tulajdonosi minőségben vagyok jelen.
– Mi motiválja a mindennapos munka során?
– A pilóta feladata elsősorban a személyzet szállítása. Számomra a mindennapi motiváció is ebben rejlik: minden alkalommal a legfontosabb az, hogy a lehető legnagyobb épségben letegyem a gépet a beteggel együtt. Illetve sokan vannak, akik a repülésbe szerelmesek: nekik az is elegendő motivációt jelent, ha repkedhetnek a helikopterekkel, irányíthatják azokat.
– A pilóta csak ül bent a fülkében és vezet, vagy részese is a baleseti mentésnek?
– Mivel nincs egészségügyi végzettségem, a gyógyításban nem tudok segédkezni az orvosnak. Ennek ellenére mindent megteszek, amit lehet – adogatom az eszközöket, a keze alá dolgozom. Nyilván a pilóták is próbálják a lehető legtöbbet kihozni egy-egy ilyen alkalom során.
– Mi ennek a hivatásnak a kellemetlenebb oldala?
– Minden kollégámmal újra és újra rá tudunk döbbenni, mennyire esendő az ember teste, szervezete. Ebben sosem lehet elegendő rutint szerezni, egy súlyos baleset, halál döbbenetes tragédia nekünk is. Főleg, ha egészen fiatalokról, gyerekekről van szó. Sokszor szembesültem a halállal, sokszor voltam szemtanúja annak a pillanatnak, amikor a sérült eltávozott az élők sorából.
– Nem mindenki bírhatja ezt a munkát.
– Sokan nem is. Nagy a felelősség a pilótán, sok múlik azon, hogy milyen gyorsan, milyen biztosan és óvatosan tudja a kórházba juttatni a beteget és az orvost. Hamar kiderül, hogy ki alkalmas erre a feladatra. Aki nem tudja feldolgozni a munkával járó felelősséget, nem tud gyorsan dönteni egyes szituációkban vagy nehezére esik részt venni az orvosok munkájában, az felhagy a helikopterezéssel.
– Mi az, ami egy pilótát jó pilótává tesz?
– A profi repülésen kívül ebben a hivatásban tudni kell néha nemet is mondani, ez nagyon fontos. Hihetetlen nagy súlya van annak, mennyire tud egy pilóta másodpercek alatt mérlegelni és dönteni. Jó példa erre az időjárás. Ha vihar tombol, alaposan meg kell fontolni a mentőhelikopter használatát, bármennyire is megkívánja a baleset súlyossága, ahová ki kellene menni. Akad, amikor óriási a felelősség és legszívesebben kihúznánk magunkat a döntés súlya alól, de egy jó pilóta ezt nem teheti meg.
