Ha húsvét, akkor locsolás, hímes- és főtt tojás, nyuszi, részegedés, sonka és torma. Ezek az alapvető, megszokott húsvéti szokások, amelyek eredetéről egy korábbi cikkünkben már írtunk. Azonban voltak és vannak is olyan húsvéti néphagyományok és népszokások, amelyekről ma már alig hallani, ami nagy kár, mert kifejezetten szórakoztatóak és érdekesek. Nézzük is, miért futkároztak ekkor meztelenül, miért égettek „zsidókat”, miért rajzoltak szénnel falakra, és így tovább.
A legkeményebb böjt
Kezdjük azzal, hogy a farsang utáni 40 napos nagyböjt régebben kicsit keményebb menet volt, mint manapság – már ha tartja egyáltalán valaki –, hiszen a húsvétra való felkészülés nem csak az étkezésre vonatkozott. A böjt alatt a férfiaknak tilos volt alkoholt inniuk, tilos volt káromkodni és nem is verekedhettek.
Ha valaki ma ezt a szigorú böjtöt meg tudja csinálni, annak tiszta szívünkből gratulálunk. A nőknek pedig 40 napig gyászruhát kellett hordaniuk, ami ma is megoldható, a fekete soha nem megy ki a divatból.
Gonoszűző szénrajzok, menyecskeégetések
A húsvétvasárnapot megelőző virágvasárnapon Jézus Jeruzsálembe vonulásáról is remek népszokásokkal emlékeztek meg. Az egyik az úgynevezett kiszeégetés, amikor egy menyecskeruhába öltöztetett szalmababát égettek el a falvak végén. Ha épp nem gyújtogattak, akkor a babát vízbe dobták. Ez egy megtisztító szertartás volt, régen ugyanis azt hitték, hogy ezzel a betegségeket, a böjtöt, a halált és a telet takarították el a falujukból.
Az égetés és a tűz motívuma a nagyszombati tűzszenteléskor is visszatér. A templomok előtt meggyújtott tűzben a szokás szerint a temetők elkorhadt fakeresztjeit égették el. Ennek másik formája a külföldön és itthon is élő Júdás- vagy zsidóégetés, amikor egy Júdást jelképező szalmabábut dobtak máglyára. Nyugat-Magyarország falvaiban emberalakra faragott fabábukat – amelyeket „zsidónak” hívtak – égettek el.
Sok helyütt hasonló fadarabokat és bábukat házi tűzhelyek lángjába dobták. Mindennek célja szintén a védelem megidézése volt, például a villámcsapások ellen volt állítólag hasznos üszkös kereszt- és egyéb fákat égetni. Baranyában a szentelt tűzből a népszokás szerint mindenki vihetett haza egy rög szenet, amivel három keresztet rajzoltak a bejárat ajtófélfájára húsvét után, hogy elűzzék a gonosz szellemeket és mindent, ami bajt hozhat a ház lakóira.
Barkával a boszorkányok ellen
Húsvéthétfőn szokás volt barkaágakat dugni a termőföldek sarkaiba. Ez a szokás kifejezetten a déli megyékben volt népszerű, ahol hitték, hogy a szentelt barka elűzi a betegségeket (háziállattól és embertől) és véd a természeti csapásoktól, főleg a villámlástól és a jégesőtől. Ja, és a boszorkányság ellen is működött, állítólag.
Vesszőzéssel a gyermekáldásért
A locsolkodás egyik keményebb alternatívája volt a Dunántúlon a villőzés, azaz a leányvesszőzés. A népszokás szerint a fiúk fűzfavesszőkkel járták a falvat, és jól megcsapkodták velük a nőket.
A lányok imádhatták akkoriban a húsvétot. Persze volt funkciója is a vesszőzésnek, hiszen az a termékenység szimbóluma volt. A lányok a verés után szalagot kötöttek a fiúk vesszőire (rossz az, aki rosszra gondol), majd megitatták őket borral.
Krisztus, hol vagy?
A „Jézus kereséseként” ismert népszokás szerint nagyszombat estéjén a falvak lakói eldugták Krisztus szobrát vagy festményét a búzaföldön, vagy a falu határában. Főleg a fiataloknak szólt ez a bő termés érdekében is rendezett hagyományos esemény, oktató jelleggel, hogy tanuljanak Jézus szenvedéstörténetéről. A Krisztus-alakot vagy képet imádkozva, énekelve keresték, közben pedig bejárták a falu határait.
Pucéran rohangálni a bogárvész ellen
Az 1920-as évek egyik ritkább, pogány eredetű húsvéti szokása volt az a feltehetően kifejezetten látványos szokás, amikor a férfiak meztelenül, pálcákkal és botokkal hadonászva rohanták körbe a házukat, hogy a kártevőktől, rágcsálóktól, bogaraktól megtisztítsák azt. Ezeket a sorokat kiabálták: „Patkányok, egerek, csótányok, poloskák, oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!”
Hogyan ne legyünk szeplősek
A déli megyékben tartotta magát a szokás, miszerint ha húsvéthétfőn a faluhoz közeli patakban mosakodó lányok a felkelő nap fényébe néznek, elmúlnak a szeplőik. Volt, ahol ez nem patakkal működött, hanem reggeli fűharmattal, ami a betegségeket – főleg a derékfájást – előzte meg, de csak akkor, ha síri csendben fürödtek meg benne. A hangoskodástól a harmat ugyanis elillan.
Forrás: Netfolk, Múlt-Kor
