Óriási felvonulásnak lesznek szem- és fültanúi a belvárosban járók, hiszen hosszú percekig fognak özönleni két keréken a vagány, de jótékonykodó, igazán szelíd motorosok. Pénteken újra felbőgnek a motorok a városban, útjára indul a Dél-dunántúli Motoros Egyesület által meghirdetett Motoros Nyuszis Gurulás.
Immár két éve egy magánszemély ötlete alapján a Dél-dunántúli Motoros Egyesület hirdette meg a jótékonykodással egybekötött felvonulását, amihez azóta már egyesületek is csatlakoztak.
A hétvégi Motoros Nyuszis Gurulás szintén nemes célt szolgál: húsvét alkalmából szeretnének mosolyt csalni a gyerekek arcára az összegyűjtött adományokkal. A motorosok várják a használt, ám még jó állapotban lévő játékokat, ruhákat, hogy azokat át tudják átadni a gyerekek számára. A felajánlásokkal meglátogatják a pécsi gyermekklinikát, gyermekotthonokat is – hasonló akció zajlott decemberben is, akkor Mikulás-gurulást tartottak.
Az adományokat csütörtökig várják a az Ízes Magyar Csemege Szendvics és Tejbárban (Széchenyi tér 2.), a Balga Belga Waffel Királyban (Hungária u. 8.) és a Motobox Motoros Áruházban (Zsolnay Vilmos u. 84.).
Tóth András, a szervező egyesület elnöke elmondta, előreláthatóan 70-100 motoros vesz részt majd az eseményen. Pénteken 11 órakor indul a menet a Pécs Plázától a Megyeri hídon át a 6-os főútra fordulva a gyermekklinikáig.
Az ajándékozás után irány a Széchenyi tér, ahová a tervek szerint dél körül érkezik a menet. Innen már csak pár lépés a Papnövelde és a Megye utca találkozásánál lévő gyermekotthon.
– Rengeteg csokival is készülünk, amiket útközben is osztogatni fogunk, nem csupán a klinikán és az otthonban – mondta Tóth András.
Aki tehát a Széchenyi tér környékén jár péntek délben, annak mindenképpen érdemes megnéznie az óriási motoros tömeget, amely minden hasonló alkalommal összejön – a létszámban biztos nem fogunk csalódni.
Bővebb részleteket a Motoros Nyuszis Gurulásról az esemény Facebook-oldalán találhatunk.