Félmeztelen Jake Gyllenhaal poszter az ajtón; készülődés közben kacagás a szobatárssal, majd indulás a színházba. Ilyen Dékán Alexa élete, annyi különbséggel, hogy tizennyolc éves kora óta kerekesszékben ül, mivel nyaktól lefelé béna. Az életvidám Alexa dolgozhatna végzettségeivel, hiszen jól beszél angolul és két szakmája is van, ehelyett küldetésének érzi, hogy érzékenyítési programok keretein belül „szoktassa” az embereket kerekesszékes társaihoz.
A Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthonában jártunk, ahol Dékán Alexa és szobatársa, Szekeres Henriett él. A mindennapjaik szerves része a humor, a hangulat oldott, és egy csepp önsajnálattal sem találkozunk. A mozgássérültek ugyanis ugyanolyan emberek, mint ép társaik, vannak köztük kedvesek, viccesek, de zárkózottabbak és morgósabbak is.
Alexa a parkolóban várt minket barátjával, bekísérve az épületbe igazi túravezetőnk volt. Heni éppen délutáni sziesztáját töltötte, így a szobája bemutatása után rögtön át is mentünk az étkezőbe.
– Hogyan kerültél kerekesszékbe, mi a legrosszabb ebben a helyzetben?
– Bajai vagyok, ott történt 1995-ben a balesetem, harmadikos gimnazistaként. Egy hotel medencéjébe ugráltam, egy nyomatékos figyelmeztetés után pedig ugrottam egy „csak azért is” fejest. Nyaktörés lett a vége, aminek következtében nyaktól lefele lebénultam. Az állapotomban a legrosszabb a kiszolgáltatottság, illetve az inkontinencia.
– A környezeted tudta kezelni a baleseted?
– A családomat nagyon megviselte, az osztályomat és a kosaras csapatomat is, de összefogtak értem, és segítettek befejezni az iskolát. A tanárokra is mindenben számíthattam, az osztálytársaim pedig egy műsor keretein belül még gyűjtést is szerveztek nekem. Úgy tapasztaltam, hogy még több barátom, támogatóm lett.
– Miért éppen Pécset választottad?
– Nagyvárosra vágytam, ahol kerekesszékesként több lehetőségem van. Budapestet szemeltem ki, de ott nem találtam olyan intézményt, ahova be tudtam volna költözni, mivel nekem huszonnégy órás segítségre van szükségem. 2004-ben sikerült a Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthonába költöznöm.
– Miként telik egy napod?
– Itt szigorú házirend van, reggel hat és nyolc között látják el azt, aki segítséggel tud felkelni, megmosdani és felöltözni, ebbe én is beletartozom. Délben van az ebéd és négykor a vacsora. Itt, az otthonban nekünk van a legkésőbb takarodó, nekem nyolckor, Heninek fél 9-kor, de mivel mi elég aktív életet élünk, sokszor ez is korai nekünk. Ha programunk van, azt előre be kell jelenteni, én például ma a Zsolnay-negyedbe megyek egy színházi előadásra.
– Milyen módon közlekedsz? Kísér valaki?
– Egyedül szoktam menni, mivel szerencsére a tömegközlekedés akadálymentes Pécsen, a buszsofőrök segítenek felszállni a buszra. Természetesen nem megyek el sehova anélkül, hogy nem mérném fel a terepet előtte: lépcsővel megközelíthető helyre nem tudok menni, de az amúgy akadálymentesnek minősülő Árkádba sem tudok segítség nélkül bemenni, mert nem fotocellás az ajtó.
– Jó nálatok a légkör, sokat viccelődtök egymással. Milyen a kapcsolatod a bentlakókkal?
– Henivel rengeteget beszélgetünk, elmeséljük egymásnak a problémáinkat, de ami a legfontosabb, hogy sokat használjuk a humort gyógymódként. Az állapotunkból is szoktunk viccet csinálni, mert ez az, ami átsegít minket a nehézségeken.
– Hogy állsz a hobbik terén, mit szeretsz csinálni?
– Nagyon szeretek kalandozni. Az elmúlt években sokat utaztam belföldön és külföldön is. Egy párnapos utazás közel három hónapos felkészülést és logisztikát igényel, de megéri. Jelenleg egy olyan projekten dolgozunk, hogy felfedezzük a Mecseket kerekesszékesként, de járunk színházba, moziba és néha beülünk egy étterembe is. Egyik legfontosabb feladatunk sérült társaimmal, az érzékenyítés. Ez azt jelenti, hogy mesélünk az életünkről és a mindennapjainkról, ezáltal képet kapnak rólunk és leomlik egy nagy fal azáltal, hogy személyesen is megismerhetnek minket az emberek. Blogot is vezetek, a neve Kalandok Mozdulatlanul, bár az ujjaim egyáltalán nem mozognak, vállból tudok számítógépen írni úgy, hogy a hüvelykujjamat teszem a billentyűzetre.
– Ez rengeteg program. Marad időd ezeken kívül valamire? Dolgozol például?
– Keresetpótló juttatás mellett vállaltam távmunkában végezhető számítógépes munkát, de taníthatnék angolt is, emellett van mentálhigiénikus és teológiai végzettségem is. Választanom kellett: vagy a munkában fáradok el, vagy a mindennapokban, ezért választottam a távmunkát, ugyanis küldetésemnek érzem az érzékenyítést, mivel a magyar társadalom még nem fogyatékos-barát. Így marad valamennyi szabadidőm és energiám eljárni, illetve hódolni a hobbimnak, a blogolásnak.
– Mit értesz azon, hogy a társadalom nem fogyatékos-barát?
– Alapvetően segítőkészek, de a legtöbbször azt tapasztalom, hogy nem tudják, hogyan álljanak hozzám az emberek. Szerencsére ezt észre szoktam venni, így a döcögő kommunikációs helyzetekben segítem áthidalni saját nehézségein beszélgetőpartneremet.
