A kommunista-szocialista éra egyik legnagyobb ellenállóinak lehet nevezni azokat a tiszta lelkű, egyenes jellemű fiatalokat, akik a hatalom élesen figyelő szemei ellenére képesek voltak illegalitásban találkozni, kirándulni – ők voltak a cserkészek. A pécsiek legendásan szívósak voltak.
A cserkészmozgalom 1907-ben indult Angliában, amikor Robert Baden-Powell tábornok egy csapat fiatal fiúval megtartotta a világ első cserkésztáborát. A következő évben kiadta a „Scouting for boys” című alapművét, amiben valláserkölcsi alapokra helyezve tíz pontban megfogalmazta a jó cserkész ismérveit, mint például a természet iránti szeretet, a segítőkészség és egyenes jellem, a testi-lelki tisztaság.
Ivasivka Mátyás tanulmányában leírja, Magyarországon már másfél évvel az alapítás után megalakult az első cserkészcsapat. 1912-ben pedig felállt a Magyar Cserkészszövetség.
Pécs elmondhatja magáról, hogy 1915-ben itt alakult meg az első vidéki csapat az Állami Reáliskolában, a mai Széchenyi István Gimnázium elődjében. Vezetője nem más volt, mint Forbát Alfréd, a neves építész. Ez volt a 10. számú P.Á.R. alakulat (Pécsi Állami Reálgimnázium). Egy év múlva a mai Nagy Lajos gimi elődjének, a Ciszterci Főgimnáziumnak is lett egy csapata, a 47. számú „Szent László”.
A cserkészmozgalom eleinte csak a fiúkat érintette, az első világháború után azonban már lányok is alakítottak csapatokat. A Magyar Leánycserkész Szövetség 1924-ben alakult.
A pécsi cserkészek számos nagy világeseményen jártak, több korabeli dzsemborin megfordultak. Egyre népszerűbbé vált a mozgalom, a második világháború sem rendítette meg. A harcok során a cserkészek fogadták és ápolták a sérülteket, besegítettek a ház körüli munkákban ott, ahol a gazdát besorozták és távol volt. Baranyában rengeteg helyen szerveztek gyűjtéseket a rászorulóknak, több Dráva-menti települést segítettek rendbe tenni a harcok után.
A második világháború után a kommunizmus beköszöntével nem sokat tétlenkedtek a vezetők: 1946 júliusában sikerült csellel feloszlatniuk a Magyar Cserkészszövetséget. Utána még nagy nehezen életre hívták a Magyar Cserkészfiúk Szövetségét, de Rákosiék hatalomra kerülve ezt belső, beépített tagokkal folyamatosan szétzüllesztették.
A pécsi cserkészcsapatok rendületlenül kitartottak. 1947-ben, bár kevesen, de kiutaztak Franciaországba, egy világtalálkozóra. A következő évben a kommunisták már nyíltan támadták az egyházi iskolákat, szervezeteket és a cserkészetet.
Aztán 1948 nyarán feloszlott a 47-es Szent László cserkészcsapat. Legalábbis a felszínen. Őket követve minden pécsi csapat illegalitásba vonult, tartottak kis táborokat, összejöveteleket.
A honi cserkészet élére helyezett kommunista pártemberek aláírtak egy „fúziót”, amelyben beleolvadnak az úttörőmozgalomba. Ezt persze a vérbeli cserkészek sosem fogadták el.
1948 őszén pedig már fedőnév alatt tartottak táborokat a pécsi cserkészek, összedugták a fejüket – a neves pécsi karnagy, Tillai Aurél vezetésével –, vajon hogyan lehetne folytatni tevékenységüket ezekben a nehéz időkben?
A második világháborút követően rengetegen emigráltak Pécsről és külföldön lettek újra cserkészek. Akik viszont itthon maradtak, próbálták a legnagyobb titokban folytatni a mozgalmat. Ugyan egyenruha nélkül, de meglepően nagy létszámban működött tovább az akkori öt pécsi cserkészcsapat. Nagyon nehéz volt a gyűléseknek helyet találni, mindenkit árgus szemmel figyeltek. De a pécsiek állhatatosak voltak, mindig valamelyikük házában találkoztak, legtöbbször az őrsvezetőében.
Aztán ideiglenes megoldásnak remek ötlet volt, hogy a turistaszövetségbe kérték felvételüket, így a kapott igazolvánnyal táborozási engedélyhez jutottak a volt cserkészek. Tudtak újra énekelni, tábortűz mellett beszélgetni, sátorozni a Mecsekben.
Nehezebb dolguk volt a 47-es Szent László csapat „volt” cserkészeinek, hiszen ők egy egyházi iskolából jöttek, sokkal nagyobb figyelemmel kísérték őket. 1949-es nyári vízitáborukról azonban megneszelték, hogy valójában cserkészszervezésű, így páros lábbal rúgták ki a gimnáziumból tanár vezetőjüket, Siptár Ernőt. Ám ő továbbra is arca maradt a pécsi mozgalomnak, több titkos őrshöz is eljárt előadni, beszélgetéseket tartani.
A két legnagyobb pécsi őrs, a 10-es és a 47-es tovább tevékenykedett lelkesen – és a legnagyobb titokban. Nagy esemény volt kettejük életében, mikor 1953-ban „Sziklatábor” néven egyesültek. Az anonimitás jelentette a kulcsát a sikeres működésnek. Annyira titkosak voltak ezek a találkák, hogy a vezetők a polgári nevüket el sem árulták egymásnak, indián néven mutatkoztak be.
Egyedül a két-három vezető tudta, hányan vannak, ki kicsoda, csak nekik volt teljes rálátásuk a működésre.
Érdekes módon, a minden eddiginél nagyobb, hatvan fővel működő Sziklatábor mellett az 1956-os harcok utáni kétszeres szovjet nyomás ellenére 1957 elején egy negyven lányból álló raj is megalakult a városban. Évről évre több programmal színesedett a cserkészek élete – balatoni táborok, lelki táborok, kerékpáros utak rendszeresen – mindezt a legsötétebb diktatúra évei alatt!
1961-ben azonban egy országosan összehangolt akció keretén belül rengeteg illegális cserkészőrsöt buktattak le és oszlattak fel, újra gáncsot vetettek a buzgó magyar mozgalomnak.
Ezután csak várakozni lehetett, mikor ér véget az elnyomás és mikor indulhat újra a cserkészmozgalom. 1988-ban történt az áttörés, amikor Szegeden egy kiállítás nyílt a „A magyar cserkészet története” címmel. 1989. január 23-án pedig hivatalosan is újjáalakult a Magyar Cserkészszövetség.
A kilencvenes években már sorra jártak a csapatok a világtalálkozókra, különböző rendezvényekre. Újjáéledt a mozgalom. Tavalyelőtt a 10. számú P.Á.R., a tavalyi évben a 47. számú Szent László cserkészcsapat ünnepelhette centenáriumát.
(Forrás: Pécs Története)
A kiemelt kép forrása: Fortepan
