Sok változás zajlott az elmúlt évben a Pécsi Balett háza táján. Az ország legrégebbi alapítású modernbalett-társulata önállósult és a Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként az E78-ba költözött. Próbatermükből a kemény munka mellett sok nevetés is kiszűrődik. Ez a munkaszeretet sugárzik a társulat két tehetségéről is, akik nemcsak a színpadon, de a magánéletben is egy párt alkotnak. Ujvári Katalinnal és Molnár Zsolttal beszélgettünk az új székhelyükön.
– Mozgalmas év volt 2017 a Pécsi Balett számára. Hogy éltétek meg belülről ezeket a változásokat?
– Molnár Zsolt: Abszolút jól, hiszen az együttes rugalmas, intelligens, így gördülékenyen folyt és folyik a munka azóta is. Az új székhelyünkön kitűnőek a körülményeink, Vincze Balázs művészeti vezetőnk mindenre odafigyelt.
– Milyen új lehetőségek nyíltak meg a társulat előtt a változások hatására?
– Ujvári Katalin: Többet tudunk utazni, turnéztunk például Mexikóban és Izraelben, de országon belül is több felkérést tudunk vállalni.
– Hogy érzitek magatokat a Zsolnay-negyedben, mennyire sikerült belakni az „új otthonotokat”?
– Zs.: Teljesen, mindenki abszolút otthonosan érzi magát. Ez látszik az öltözőn és a pihenőn is! Tele vagyunk kellékekkel, bár nap végére azért mindig rendet rakunk.
– K.: Imádjuk a pihenőben lévő babzsákfoteleket, és valóban sok kelléket lehet találni körülöttünk, például a Diótörőből ismert falovakat, macit vagy az egérkirály babát… Volt is egy vicces jelenet, amikor váratlanul az összes falhoz támasztott játékpuska feldőlt.
– Hogy álltok a Zsolnay-negyed látnivalóival?
– K.: Voltam a Planetáriumban egy előadáson és láttuk a Gyugyi-gyűjteményt, ami valóban gyönyörű! De leginkább a parkban szoktunk sétálni.
– A makrancos hölgy főszereplői vagytok, de szinte az összes aktuális darabban szerepeltek, például a Carmenben vagy a Hófehérke és a hét törpében. Hogy érzitek, hol tart most a karrieretek?
– Zs.: Mindig azt kell nézni, hogy az ember milyen szinten volt, amikor elkezdte és ahhoz képest hol tart most. Ez alapján erős felfelé ívet lehet húzni a pályámban, de sohasem lehet megelégedni azzal, amit elértünk, mert mindig lehet többet tanulni.
– K.: Ebben a szakmában különösen igaz, hogy mindig van tovább és följebb.
– A magánéletben is egy párt alkottok. Hogyan élitek meg a közös munkát?
– Zs.: Anno a középiskolában ismerkedtünk meg, és 2012 óta vagyunk együtt. Meg kell találni az egyensúlyt, meghagyni a másik intim szféráját. Hiába dolgozunk egy helyen, gyakran előfordul, hogy otthon megkérdezzük a másiktól, hogy milyen napja volt, mert meghagyjuk azt a kis távolságot, ami szükséges.
– Mi a legszebb számotokra a táncművészi hivatásban?
– Zs.: Az a pillanat a színpadon, amikor azt érzem, hogy egy másodpercre szinte kilépek magamból, mert minden annyira harmonizál. Én saját magammal, a szerepemmel, a színpaddal, a zenével, a kollégákkal, az egész darab lelkületével. Ilyen pillanat kevés van, de úgy van értelme ezt csinálni, ha ezeket megtaláljuk.
(x)
