A Fiáker Étterem a pécsi vendéglátás állócsillaga, hiszen a Felsőmalom utcai családias hangulatú kis pinceétterembe már több mint három évtizede járnak a régi törzsvendégek, az új rajongók, és a külföldiek is. A belvárosi vendéglátóhelyeket és vállalkozásokat bemutató rovatunkban most Tibold Zitával, a Fiáker tulajdonosával beszélgettünk.
– Mióta működik a Fiáker Étterem?
– Most lesz április 4-én, 32 éve, hogy megnyitottam az éttermet. Azt hiszem, hogy kevés olyan vendéglátóegység van a városban, amiről elmondhatjuk, hogy ennyi ideje létezik. A Fiákert egy szenes pincéből alakítottam át étteremmé, gyakorlatilag az építészeti munkáktól kezdve a berendezésig, az étlap kitalálásáig a saját elképzeléseimet valósítottam meg, kőkemény tevékeny munkával. Gyógyszerésztechnikus vagyok a végzettségem szerint, tehát abszolút dilettánsként vágtam bele, semmi közöm nem volt a vendéglátáshoz, azon túl, hogy elmentem éttermekbe enni-inni.
– Miért vágott bele, honnan jött a Fiáker ötlete?
– Azért fogtam bele, mert 32 évvel ezelőtt Pécsett leginkább csak az olyan nagy, szocreál éttermek voltak ismertek, mint például a Szliven Étterem, és én egy olyan helyre vágytam, ami kisebb, gyertyafényes, hangulatos és barátságosabb. Egy olyan étteremre, ahova én is szívesen betérnék. Sikerült is egy ilyen helyet kialakítanom, és akkoriban Pécsett a Fiáker a meghitt hangulatával, a boxos elrendezésével egyedülálló volt. Kezdetben volt egy olasz fagylaltgépem is, és az étterem hátsó helyiségében árultam Pécsett elsőként igazi olasz fagyit, melynek elkészítését Olaszországban tanultam meg. De a fagylaltozó és az étterem együtt túl soknak bizonyult, ezért attól meg kellett válnom.
– Nagy kihívás volt?
– Igen, voltak nagyon nehéz idők, főleg az elején. A pénzem elfogyott, és azt gondoltam, hogy egyszerűen feladom. De az élet olyan, hogy néha a legnagyobb ellenfelünk tart nekünk bakot ahhoz, hogy továbblépjünk egy krízishelyzeten, és ez velem is így volt. Az történt, hogy Rózsavölgyi Károly, egy nagyon jó nevű vendéglátós, az Égervölgyi Vendéglő vezetője azt üzente nekem, hogy „mit akar ez a porba fingó patikus?”. Amikor én ezt meghallottam, akkor olyan düh fogott el, hogy az asztalra csaptam, és azt mondtam, hogy most már csak azért is megcsinálom! Csak ezért nem adtam fel az álmom.
– Mit gondol, mi a titka annak, hogy 32 éve megy az étterme?
– Voltak komoly mélypontok az évek során, de követni kellett a vendégek igényeit, és alkalmazkodni a változásokhoz. Ennek eredménye lett, hogy meg kellett szüntetnünk a boxos, elkülönített fülkés elrendezést, és ezért álltunk át a menüztetésre is. A másik fontos oka annak, hogy még mindig megy az étterem, hogy pár hitvány bérlő után megtaláltam Gyarmatiné Szécsi Anikót, aki már 10 éve viszi az éttermet. Ő egy csúcs szuper vendéglátós, aki nagyon sokat dolgozik azért, hogy a Fiáker jó hírét továbbvigye.
– Ön szerint miért van jó híre az éttermének?
– Hát ezt a vendégektől kellene megkérdezni. Ha viszont magamból indulok ki, én nem szeretem az úgymond „puccos” éttermeket, ahol az ember egy kicsit mindig zavarban van. Itt ilyen nincs. Egyébként a személyzet csodás, az ételek nagyon finomak, az adagok pedig hatalmasak.
– Soha nem gondolkodtak azon, hogy változtatnának valamit az éttermen?
– Nem igazán. A modern dizájn nem passzolna ehhez a kis félpincéhez, az emberek – köztük én is – megszerették és ragaszkodnak az igazi vendéglőhangulathoz, és azokhoz a házias, magyaros ételekhez, melyeket mi készítünk. Remélem, hogy így, ebben a formában, ilyen minőséget nyújtva ez az étterem még engem is túlél.
– Miért Fiáker lett a neve az étteremnek?
– Mielőtt belevágtam, hosszabb időt töltöttem Olaszországban, és egyfajta olasz-mámorban jöttem haza. A Fiáker ezért az első tervek szerint egy olaszos hangulatú gondola-bár lett volna, de lebeszéltek róla a bútorterveket készítő szakemberek, azt mondták, hogy nem passzolna annyira a helyhez. Megkérdezték, hogy mit szólnék ahhoz, ha inkább egy fiákerhez hasonlóan rendeznék be. Erre azt mondtam, hogy végül is, miért ne, hiszen szép nagy boxaink voltak, amitől tényleg olyan érzése volt az embernek, mintha egy-egy fiákerbe ülnének be.
– Mennyire vált be a Felsőmalom utca?
– Évekkel ezelőtt sokat morgolódtam, hogy miért nem 50 méterrel feljebb, a Király utcához közelebb találtam egy üzlethelyiséget, mert hát a főutca a vendéglátóhelyeiről volt ismert mindig, de már egyáltalán nem bánom, hiszen idetalálnak a vendégek. Én azt gondolom, hogy ha egy vendéglőnek jó híre van, akkor az mindegy, hogy hány méterrel van lejjebb vagy feljebb a Király utcától. Nincs szükség reklámra, akik idejárnak menüzni, azok hozzák a barátaikat is, és itt tartják a családi, vagy a céges rendezvényeiket is.
– Mit gondol a Király utca forgalmáról és helyeiről?
– Úgy látom, hogy teljesen a fiatalok képére, a fiatalokat kiszolgálására alakult át. Inkább bulizós hely lett, sok diákkal. A Fiáker ezzel szemben a középosztály étterme, ahova azért kanyarodik le valaki a Király utcáról, hogy egy igazán jót egyen, és ami manapság nagyon fontos, megfizethető áron.
