A Zsolnay Kulturális Negyedben minden hétvégén összegyűlnek a pécsi apróságok és szüleik, hogy a tudományokról szórakoztató, humoros, látványos és kísérletezős formában tanuljanak. Szász Jánossal, a 2012-től létező Varázsóra rendhagyó fizikaóráit tartó pécsi fizikatanárral beszélgettünk a népszerű programról és a fizika szépségeiről.
– A Varázsórák mellett az egyetem gyakorló iskoláiban oktatja az általános- és középiskolás diákokat. Miért szerette meg a fizikát és miért választotta ezt a pályát?
– Mindig is érdekelt, hogy mi van a dolgok mögött, a miértekre akartam választ kapni. Dolgoztam fizikusként is, de úgy éreztem, hogy a tanítás és az ismeretterjesztés hozzám közelebb álló terület, mint a tudóskodás.
– Mi volt a céljuk a Varázsóra létrehozásával?
– Szórakoztató, humoros, érdekes módon szerettünk volna kedvet csinálni a gyerekeknek ahhoz, hogy érdeklődjenek a tudományok iránt. A mindenki által ismert Öveges professzor ötlet volt, hogy legyen a gyerekeknek egy olyan intézménye, ahol kísérletezni tudnak és megismerkedhetnek a természettudományokkal. Pécsett ilyen a Labor Interaktív Varázstér a Zsolnay-negyedben, a kiállítás kísérőprojektje pedig az interaktív, kísérletezős Varázsóra, amit Sebestyén Zoltán és Markovics Ákos kollégáimmal kezdtünk el.
– Előre elkészített forgatókönyv szerint mennek az órák?
– Sok-sok kísérlet van a repertoárunkban, de nem mindig szervezzük meg pontosan, hogy hogyan fog kinézni egy foglakozás. A kísérleteket tudjuk a gyerekek korához, hangulatukhoz is igazítani, figyeljük, hogy a gyerekek mire hogyan reagálnak, és az alapján döntünk arról, hogy milyen kísérleteket mutatunk be.
– Vannak közönségkedvenc kísérletek?
– Az elektromos kísérleteket nagyon szeretik, de a légörvényágyú, vagy épp a folyékony nitrogénes kísérletek is ilyen örök kedvencek, főleg azért, mert a kicsik számára ez az anyag újszerű, meglepő. Meg persze azért, mert a segítségével felfújt lufi ki is pukkan. De most éppen azon gondolkodom, hogy legközelebb lefagyasztok vele egy banánt, és azzal verünk majd be szögeket egy deszkába.
– Nem fordulnak elő balesetek a kísérletek során?
– Nem, leginkább a technika ördöge tréfál meg, amikor például nem indul el egy eszköz, vagy nem úgy működik, ahogy kellene. Mondjuk múltkor egy szétpukkant lufi darabjait az arcomról kellett leszedegetnem.
– Nehéz megkedveltetni a gyerekekkel a fizikát?
– Megkedveltetni nem, inkább az érdeklődésüket fenntartani a nehéz!
– Mennyire fogékonyak a fizika iránt a gyerekek?
– Óvódás kortól már nagyon fogékonyak rá a gyerekek, nemzetközi trend, hogy a természettudományokkal való ismerkedés egyre korábbra tolódik, de az igazi gondolkodásra való „érettség ” az 5-6. osztályra alakul ki, aztán jön egy nagy filmszakadás és elvesztik az érdeklődésüket a tantárgy iránt. Ez talán azért lehet, mert középiskolában a fizikához társul a matematika is, amit sokan nem szeretnek. Ezért szokták azt is mondani, hogy a fizika lényegében matematika plusz némi mese. A másik ok az lehet, hogy mára a világ annyira bonyolult lett, hogy a gyerekek lemondtak arról, hogy megértsék mindazt, ami körülveszi őket, szinte telítődnek, ha úgy érzik, hogy úgysem fogják tudni megérteni és befogadni az őket körülvevő világot.
– Az iskolai keretek között is úgy tanítja a fizikát, ahogy a Zsolnay-negyedben és a városi rendezvényeken?
– Persze, gyakorlatilag elnyújtva Varázsórát tartok az iskolában. Muszáj is humorosan, stand up komédiásan előadni a tananyagot, különben a diákok elalszanak az órán. De sajnos sokszor ez is kevés. Nagyon alacsony a természettudományok megbecsültsége a társadalom szintjén is. Gyakran hallom a diákoktól, hogy fizikából csak át kell menni valahogy, hiszen nem ettől a tantárgytól fog függeni a jövője és a megélhetése. Így pedig én vihetek akár atombombát is az órákra, nem fogja őket érdekelni. Az ilyen gyerekeket nagyon nehéz motiválni. Ugyanakkor persze vannak nagyon tehetséges és a fizika iránt lelkesedő diákjaim is.
– Miért lenne fontos, hogy megszeressék a fizikát?
– Egyrészt persze azoknak fontos, sőt, elengedhetetlen, akik mérnöknek, orvosnak, informatikusnak, biológusnak szeretnének tanulni. Azoknak, akik viszont nem szeretnének továbbtanulni a fizikával, azért fontos, hogy tudják, hogyan működnek a hétköznapi eszközök, a hétköznapi fizikai jelenségek. Sokkal magabiztosabban lehet kezelni bármilyen gépet, telefont, eszközt, ha tudjuk, hogy mi történik bennük. De a legfontosabb talán az, hogy azt a gondolkodásmódot fejlesszük a gyerekekben, hogy tudományos igényességgel várják és nézzék valaminek a működését, hogy kérdezzenek rá egy-egy eszköz vagy készítmény hatásmechanizmusára, hogy alakuljon ki bennük a kellő érdeklődés és szkepticizmus. A fizika meg tudja mutatni az utat ahhoz, hogy logikusan egymásra épülő állításokból miként vonjunk le objektív és nem véleményszintű következtetéseket arról, hogy valami működhet-e vagy sem, például ha a „legújabb mágneses kezelést” akarják eladni nekünk.
