A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant’Egidio Közösség május 9-én immáron 13. alkalommal tartott közös megemlékezést és felvonulást a Pécsről 1944-ben elhurcolt zsidó polgárok emlékére.
Pécsett 1944. május 9-én alakították ki a MÁV-bérházban és a környező utcákban a zsidók számára azt a gettót, amelyből először a Lakits-laktanyába, majd július 4-én Auschwitz-Birkenauba hurcoltak el mintegy négyezer ártatlan pécsi férfit, nőt és gyermeket.
A vészkorszakban elhurcolt baranyai áldozatokra a gettó létrehozásának évfordulóján tartott felvonulással egybekötött megemlékezést a Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant’Egidio Közösség rendezte. A csendes menet a Ferencesek templomától a zsinagógáig haladt, melynek lépcsőjénél tartották meg a megemlékezést.
Udvardy György katolikus megyéspüspök elmondta: jó az, hogy a város tud emlékezni azokra, akik mártírhalált haltak. Az emlékezéssel ugyanakkor a jövőt is kémleljük, mondta, melyet békésnek akarunk látni. Ez a jövő azonban a mostani döntéseinkben veszi kezdetét – hangsúlyozta.
– Az emlékezés legnagyobb feladata az, hogy segítsen minket önmagunk identitásának felfedezésében. Ha ezt meg akarjuk tenni, és képesek vagyunk áldozatot hozni érte, akkor biztos, hogy a jövő nem csak az egyén jövője lesz, hanem mindenkié. Az emlékezés nem teljes a megtérés nélkül, ami azt jelenti, hogy elengedjük azt, ami nem való hozzánk, ami nem identitásunk része, amivel nem a békét keressük – mondta.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy amikor a mindenkori állam nem a polgárait védi, hanem feladatául az emberek, saját polgárai elveszejtését tűzi ki céljául, akkor felborul a rend, és az embertelenség válik uralkodóvá.
– Amikor külső hatalmi kényszereknek próbál megfelelni egy állam, akkor emlékezni kell és emlékeztetni mindenkit, hogy ez így nincs rendjén. Ez történt Európában, Magyarországon, és ez történt Pécsett is. Ahogy a múltban is, úgy a jelenben is kérdés, hogy Európa helyt tud-e állni, hogy országai képesek-e megvédeni saját állampolgárait és zsidó-keresztény kultúrkörből származó értékeit. A következő idők feladata az, hogy az államok megvédjék polgáraikat, és ne következzen be újra az, hogy faji és osztályalapon az állam saját polgáraiból kreál ellenségeket – mondta.
Hoppál Péter beszéde alatt egy kétfős ellenzéki demonstráló-csoport megpróbálta megzavarni transzparensével a közel 4 ezer haláltáborba hurcolt pécsi zsidó emléke előtt tisztelgő eseményt.
Nagy János, a pécsi Sant’Egidio Közösség felelőse elmondta, a meneten résztvevők felelőssége, hogy megakadályozzák a vészkorszak elfeledését. Mint mondta, emlékezni az emlékek és az emlékezet ápolását jelenti, és nincsen kultúra és nincsen jövő sem emlékezet nélkül. Kiemelte, hogy a vészkorszakról 1944 után a pécsi újságok minden évben megemlékeztek, egészen 1949-ig, a diktatúra bevezetéséig, mikortól is megszűnt a közös gyász és a közös emlékezés.
– Baranyából összesen több mint 7 ezer zsidót deportáltak a táborokba. Ha ezt elfelejtjük, arra ítéltettünk, hogy mindez megismétlődjék. Az emlékezés kultúráját építeni kell jelenünkben is, ez a mi fegyverünk a terrorizmus, az antiszemitizmus, a fasizmus és a nácizmus ellen. Ezért fontos ez a menet – hangsúlyozta.
Schönberger András, a Pécsi Zsidó Hitközség főrabbija kiemelte, hogy kötelességünk emlékezni azokra, akiket 1944-ben erőszakkal elvittek, és nem jöttek soha haza. Ugyanakkor, tette hozzá, az 1940-es évek elejétől fogva a zsidóság nap mint nap szembesül a gyász időszakával, hiszen – fogalmazott – újabb és újabb áldozatokat követel a barbár erőszak, aminek véget kell vetni, ami soha nem vezet sehova.
Goldmann Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke rövid beszédében elmondta, hogy a vészkorszak utáni gyász nem csak a zsidó közösségé, hanem Pécsé és Magyarországé is.
A megemlékezésen Páva Zsolt polgármester mellett a parlament és az önkormányzat számos képviselője is jelen volt.
