Az Élő Pécs Társasága tagjai a jövőben rendszeresen jelennek meg egy-egy publicisztikával lapunk hasábjain. Első ízben Andrásfalvy Bertalan professzor, Pécs díszpolgára írt a szorongásról, s arról, miért is fontos a közösség, a közös játék öröme már gyermekkorban.
Az elmúlt 20 év társadalomtudományi kutatásainak eredményei közül a legnagyobb hatással volt munkámra Kopp Máriának, a budapesti egyetem Magatartástudományi Intézete igazgatójának a Magyar lelkiállapot című könyve, amit az azóta elhunyt férjével, Skrabski Árpáddal írt.
Ebben a hazai és nemzetközi egészségügyi felmérések sok ezer adatával megvilágította a ma minket emésztő bajok okait és lényeges összefüggéseit. Minden gondolkodó honfitársam tudja, érzi, hogy a magyar társadalom elöregedett, lélekszámunk fogy, minden évben kevesebb gyermek születik. Fiataljaink, képzetlenek és diplomások egyaránt, tömegesen keresnek munkát külföldön, miközben itthon nő a kábítószer- és alkoholfogyasztás mértéke, az erőszak és a bűnözés.
A magyar nép lényegesen betegebb az európai átlagnál, a várható életkor hazánkban az egyik legalacsonyabb. Az erőszakos halállal (öngyilkosság, gyilkosság, baleset) elhunytak aránya csaknem duplája az európai átlagnak. Sokan egyáltalán nem kívánnak házasságot kötni, csaknem minden második házasság felbomlik. Kevesen vannak, akik több gyermeket vállalnak. A többség reménytelen, elmagányosodott, nincsenek vagy gyengék az emberi kapcsolatai, hiányoznak a megtartó, biztató, segítő közösségek. Mindezért lesz az egyén szorongó.
A szorongó ember védtelen minden testi és lelki betegséggel szemben. Hiányzik a párbeszéd, az egymás megértésére való törekvés, a szeretet és szolidaritás. A haszonlesés, önzés ledönti az erkölcsi korlátokat, a vesztegetés általános. A szorongás nem egyszerűen a modern, globalizált világ velejárója, hanem, a „ szorongáskeltés az önkényuralom legfontosabb eszköze…, (mert) a kapcsolataitól, értékeitől, életcéljától, önértékelésétől megfosztott, magányosan szorongó ember tetszés szerint felhasználható…, kicserélhető és manipulálható…” Ezért a hatalom minden eszközzel bomlasztja, gúnyolja a családot, a vallási és a nemzeti közösségeket – olvashatjuk Kopp Mária könyvében.
Jó ezt tudnunk, hogy ez az állapot nem szükségszerű. Ha ezt emberek akarták, akkor akarattal megváltoztathatjuk! Hogyan? A legtöbb azon múlik, milyen indítást, majd példát kap a gyermek. Ha már csecsemőkorától nemcsak etetik és altatják, hanem sokat ölelik, gyúrják, énekelnek, játszanak vele, s nem a TV-re vagy idegenre hagyják, és később más gyerekekkel is sokat játszik, nem lesz magányos és szorongó. A hagyományos népi gyermekjátékok lényege a közös alkotás öröme, nem a másik legyőzése.
Ma sportjátéknak nevezik azt, aminek lényege: ki a jobb, a gyorsabb, ügyesebb, erősebb, és ma már szépség-, ének-, matematikaverseny is van! És ahol egy győztes, ott sok vesztes van. A régi népi játékokban nincs vetélkedés. A közösség élménye a fontos. Ezt látták azok, akik ellátogattak 2010. december 13-án a Pécsi Nemzeti Színházba, a Misina Táncegyüttes műsorára: száznál is több kisgyermek önfeledten, egymás kezét fogva énekelt, táncolt, játszott.
Nem tudom, kinek volt ez gyönyörűbb élménye, nekik vagy a nézőknek? A jó játék öröméért a gyermek lemond önös akaratáról, és cserébe nagyobbat kap. Ezt nem lehet tanítani, megparancsolni, csak megszerettetni. Így helye lesz a közösségben, és elfelejti szorongását…
Andrásfalvy Bertalan
