Drámában már játszott színházigazgatót, most az élet a valóságban is ráosztotta ezt a szerepet: Rázga Miklós személyében új igazgatója van a Pécsi Nemzeti Színháznak. A város képviselő-testülete a múlt héten választotta meg a kinevezésének lejártával közel két évtizedes direktorság után távozó Balikó Tamás utódjául. Megbízatása 2011. február 16-tól öt esztendőre szól.
Rázga Miklós 1993-ban, két kaposvári évad után szerződött Pécsre, Balikó Tamás és Szikora János hívására. ,,Remélem, jól döntöttem” – mondta első beszélgetésünkkor az akkor 27 éves színművész. ,,Mindig izgalmas, ha az ember részese lehet valami új születésének. Pécs a fiatalok városa, és szerintem igény van a jófajta színjátszásra” – nyilatkozta 1993-ban. Most, tizennyolc év elteltével is ugyanígy gondolja, s intézményvezetőként is ennek akar érvényt szerezni.
– Az embernek vannak ambíciói, s eljönnek az életében olyan korszakok, amikor az érdeklődése új irányba vezérli. Negyvenöt éves fejjel én is úgy éreztem, lennének elképzeléseim arról, mit kellene ebben a színházban egy kicsit másként, egy kicsit jobban csinálni, megírtam hát a pályázatom – kezdi beszélgetésünket frissen kinevezett direktorként Rázga Miklós. – Az elsőben egy koncepciót vázoltam, még konkrét nevek nélkül, ám amikor a város másodszor is kiírta a pályázatot, volt időm tartalmilag jelentősen kibővíteni azt. Ebben már szerepelt Gulyás Dénes neve is, akire az opera tagozat megerősítésében és vezetésében számítok. A Pécsi Balett helyzetével kapcsolatban Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművésztől, a társulat alapító tagjától kértem szakmai véleményt. De félreértés ne essék: Vincze Balázs marad a balettigazgató, csakhogy úgy éreztem, egy regnáló vezetőtől nem várhatom el, hogy ily módon az én pályázatom mellett tegye le a voksát.
– Milyen színházat képzel el?
– Egy nyitott, családbarát, sokszínű teátrumot szeretnék. Nagyon lényeges, hogy olyan repertoárunk legyen, amely az egész család számára vonzó, s a bérleteinket úgy tudjuk kialakítani, hogy a benne foglalt előadásokra a gyerekek, a szüleik és a nagyszüleik is szívesen eljöjjenek. Szeretném a művész színház és a populáris színház közötti szakadékot megszüntetni – nem mintha ez jellemezte volna a Pécsi Nemzeti Színházat, erről mint általános hazai színházi jelenségről beszélek. Hiszem, hogy a megfelelő ,,tálalásban”, feldolgozásban gyerekek és felnőttek számára egyaránt befogadható, nézhető előadások születhetnek például Csehov vagy Shakespeare darabjaiból is. Hisz sokrétű művekről van szó, tele költészettel, humorral, krimivel…
– A népszínház-jelleget mennyire tartja folytatandó hagyománynak?
– Kötelező jelleggel, már ha a műfaji sokszínűséget értjük rajta, s nem azt, hogy bajuszos emberek oldaltarisznyával a vállukon jönnek-mennek a színpadon. Nem rétegszínházat szeretnék, hanem olyan intézményt, amelyben opera, operett, musical, vígjáték, tragédia és táncos produkció úgy lel otthonra, hogy a nagy tömegeket vonzó produkciók mellett a művészi kísérleteknek is megvan a maguk terepe. A kamaraszínházban folyó előadásokat is szeretném bebérletezni, a nézők széles rétegei számára vonzó és élvezhető darabokkal. Goldoni például úgy szórakoztat, hogy közben komoly nívót is képvisel. A stúdiószínház maradna a kísérletezés műhelye azok számára, akik efféle ambíciókat dédelgetnek. Egykor Balikó Tamástól én magam is itt kaptam lehetőséget arra, hogy rendezőként kipróbáljam magam.
A szisztematikus építkezés híve vagyok
– A prózai, az opera és a balett tagozattal kapcsolatban mik a tervei?
– A színes, változatos, igényes kínálaton túl, mindhármat érintve legfőképpen az, hogy nyissunk az ifjúság felé. Elsősorban a tíz év fölötti korosztályt szeretnénk megnyerni. Fel fogom keresni az irodalomtanárokat, hogy az ő észrevételeiket is figyelembe tudjam venni a műsorterv kialakításakor. De nemcsak azt várjuk, hogy a fiatalok jöjjenek hozzánk nézőként, hanem mi is kimennénk hozzájuk az iskolákba: rendhagyó irodalomóra keretében, amolyan beavatószínházi jelleggel, a tananyaghoz kapcsolódó produkcióval kedveskednénk azoknak az osztályoknak, amelyek bizonyos számú ifjúsági bérletet vásárolnak. A prózai tagozattal kapcsolatos elképzelésem, hogy a Jelenkor folyóirattal közösen drámaíró pályázatot hirdetünk, a legjobb művekre egy szakmai zsűri, az olvasók és a közönség is szavazhatna, miután felolvasószínházi keretek között előadnánk, aztán a nyertes művet a következő évadban műsorra is tűzzük. A színházunk sajnos nem engedheti meg magának, hogy egy szellemi holdudvart tartson, például külön dramaturgiát, ezért afféle irodalmi háttérbázisként is számítanék a Jelenkorra, a folyóiratnál megforduló írókra. Úgy vélem, ez kölcsönösen hasznos lenne. Szeretném elérni, hogy Pécs közélete, értelmiségi húzóereje fontosnak tartsa a színházat, mert akkor a szélesebb közönség is jobban odafigyel rá. A szisztematikus építkezés híve vagyok.
– Miként éledhet újjá az opera tagozat?
– Senki nem születik zeneértőnek, sem operarajongónak. A fiatalokat be kell vezetni ebbe a varázslatos világba – mert aki megszereti, az bizony szájtátva nézi a jó rendezésben színpadra vitt, látványos műveket. A zenetanárokkal is konzultálok, s az első évadban elindítunk egy előadás-sorozatot, amelyben Gulyás Dénes közreműködésével, egy jó nevű zenetörténész bevonásával, zeneakadémiai és pécsi zeneművészetis hallgatók fellépésével az operairodalom egy-egy darabját dolgoznánk föl közérthetően, humorral, élvezetesen. A sorozat zárásaként pedig rendeznénk egy nagyszabású gálát, nemzetközi hírű énekesekkel. Ehhez persze komolyabb anyagi háttér kell, melynek megteremtésében a művészet mecénásaira is számítunk. Lényeges előrelépést jelentene mindez az egykor szebb napokat megért tagozat megerősítésében.
– A Pécsi Balettet is nevezhetjük nagy múltú együttesnek, hisz ötven éve alakult.
– Épp ezért faramuci helyzet, hogy alapító okirat híján nem rendezett a jogi helyzete. Ez megoldandó feladat. Részleges önállóságot szeretnék biztosítani nekik, hogy szabadon pályázhassanak, szerezhessenek szponzorokat, s azzal a pénzzel, amit kigazdálkodnak, maguk rendelkezzenek. Vincze Balázzsal azt kell kitalálnunk, milyen módon szolgálja ki a balett-társulat a zenés és a prózai előadásokat, hisz erre nincsen külön tánckar.
Megnyugodhatnak a kedélyek
– Marad ideje, energiája játszani vagy rendezni is?
– Az első évadban biztosan nem. Meg etikátlan is lenne, hogy igazgatóként magamnak kaparjam ki a gesztenyét. Ahogy Gulyás Dénes sem azért vállalta a tagozatvezetői megbízatást, hogy fellépési lehetőséget teremtsen magának.
– Nem félt attól, hogy az ő személye támadási felület lehet, miután kormánypárti országgyűlési képviselő Budapesten?
– Miként orvosok, mérnökök és közgazdászok, úgy művészek is ülnek a parlamentben. Gulyás Dénest elsősorban világhírű operaénekesként tartjuk számon, és nem politikusként, és örülnünk kell annak, hogy egy ilyen nagyszerű művész került a tagozat élére.
– Igazgatói kinevezését a pécsi városatyák egyhangúlag támogatták. Megfogalmaztak bármiféle elvárást a munkájával kapcsolatban?
– A pályázati kiírásban tették közzé, hogy mit várnak a színházigazgatótól: az ifjúság színházba szoktatását, a tagozatok munkájának erősítését, felelős gazdálkodást, az intézményi költségvetés egyensúlyának megteremtését. Ezeket én komolyan veszem, s amit a pályázatomban leírtam, ahhoz igyekszem is tartani magam.
– Lassan lejár a szerződtetések ideje.
– A teátrum jelenlegi művészeit szándékomban áll szerződtetni. Egy év alatt hat színész távozott, s úgy tudom, néhányan tárgyalnak más színházvezetőkkel. A négy szem közti megbeszéléseken derül ki, hány emberrel számolhatok. Pillanatnyilag létszámstop van, le kell ülnöm hát a városvezetéssel is, hogy a pénzügyi lehetőségeket megtárgyaljuk. A szerződtetés nem játék, itt egzisztenciákról, emberi sorsokról van szó.
– Érzékelhető feszültségben teltek az utóbbi hónapok a színháznál. Megnyugodhatnak végre a kedélyek?
– Remélem, igen, és a felesleges félelmek gerjesztése megszűnik. Én nyugodt, jókedvű légkör kialakítására törekszem. A színház arculatában szeretnék változást, hogy a falak közé zártságból kimozduljunk, s egy nyitott, izgalmas, pezsgő szellemi életű intézménnyé váljunk.
