Nem tudom, milyen gazdagnak lenni,
Gazdagon álmokat kergetni.
Nem tudom, milyen a tökéletes,
Az örök jóság félelmetes.
Nem tudom, mennyi idős a Hold,
S milyen, ha a halott beléd karol.
Nem tudom, hol kezdődik a vég,
De amit tudok, az épp elég.
Tudom, milyen szegénynek lenni,
Lelketlenül vágyakat enni.
Tudom, milyen az, ha fáj,
Mikor az örök magány felzabál.
Tudom, hogy mikor lesz elég,
Milyen az, mikor belül minden elég.
Tudom, hogyan kell gépként élni,
Az őrületben semmitől se félni.
Tudom, mikor kezdődik egy nap,
Hogy meddig tart egy pillanat.
Tudom, milyen az örök hiány,
Hogy nélküled az élet milyen silány.
Tudom, mit szeretsz és mikor,
Mitől leszel szomorú, mitől vidor.
Ismerem a zenében azt a hangot,
Mitől édes lényed levegőért kapkod.
Tudom, mitől csillan fel a szemed,
Hogy mitől oly szép számomra a neved.
Ismerem azt, amivel boldoggá tehetlek,
S tudom azt, hogy mennyire szeretlek.
Nem láttam még üstököst,
Sok egyes közt egy ötöst.
Nem láttam még szelíd farkast,
Se föld alatt még csodaszarvast.
Nem láttam dohányost egyből leszokni,
Villámot egy palackba befogni.
Nem láttam halottat táncot járni,
Drogost, kit lenyugtatott bármi.
Nem láttam vakot tévét nézni,
Apácákat démont idézni.
Nem láttam tengerészt, ki fél a víztől,
Se kritikát pusztán a címről.
De láttam már bátrat félelemben,
Könnyeket száraz szemekben.
Láttam, ahogy a Nap hegyet csókol,
Ahogy az erős ember gyengének hódol.
Láttam már depresszióst mosolyogni,
Nyílt tengeren füstöt gomolyogni.
Láttam másokat részegen,
Könnyezni a vidám filmeken.
Láttam már csupa szépet, jót,
Ahogy az ajkak formálják a boldogító szót.
Láttam gyönyörűbbet a csillagos égnél,
Láttam sorsokat, miket sose kérnél.
És láttalak téged, mező büszkesége,
Virágok illatának fényessége.
Láttalak, pedig vak vagyok,
Szívemben már veled telnek a napok.
Nem kértem én soha gazdagságot,
Örök életen át tartó boldogságot.
Nem kértem bódító illatokat,
Melyek közelebb hozzák a csillagokat.
Nem kértem aranyat, gyémántot,
Tengert összekötő mély árkot.
Nem kértem röpülő időt,
Mennyekbe juttató csodacipőt.
Nem kértem, csak boldog perceket,
És órákat kaptam, virágzó kerteket.
Nem kértem mást, csak téged,
S megkaptalak. Előttünk az élet.
