Középiskolában tanított volna, ehhez képest október elsejétől már a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának (TTK) dékánja lett Horváth Attila. A veszprémi születésű kémikust váratlanul érte a felkérés, de nagy kihívásként éli meg és örömmel vállalta a feladatot.
– Hogyan kezdődött a természettudományos pálya iránti érdeklődése és miért pont a kémia?
– Tizennyolc évesen még nem alakult ki bennem határozott elképzelés a jövőmet illetően. Amiben biztos voltam az az, hogy a matematika és a kémia az, ami igazán érdekel. Mivel dönteni akkor nem tudtam, ezért azt a megoldást választottam, hogy matematika-fizika szakos középiskolai tanári képzésre jelentkezem Szegeden. Harmadéves egyetemista koromban kristályosodott ki, hogy inkább a kémia az, amivel hosszú távon foglalkozni szeretnék. Tanári diplomát szereztem, de a TDK és a kémiai területen elért tudományos sikerek jelezték, hogy az egyetemi katedra lesz az én pályám. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy előbb a doktori iskola hallgatója legyek, majd megszerezzem a PhD-fokozatot, amit egy külföldi posztdoktori tanulmányúttal sikerült megkoronázni.
– A tanítás akkor azért megmaradt valamennyire az egyetemen. Inkább ez, vagy a tudományos kutatás?
– Úgy gondolom, mindkét misszió nagyon fontos egy tudományegyetem számára. Az egyik kulcsfeladatunk, hogy kiválasszuk a jövő nemzedékéből azokat az ifjakat, akik majd a katedrához érve tudják folytatni az általunk megkezdett utat mind az oktatás, mind pedig a kutatás terén. Ezért meg kell találni az egyensúlyt oktatás és kutatás között, ha kizárólag az egyikre fókuszálunk, nem lesz tökéletes a munka.
– Tudatosan készült a dékáni posztra, vagy váratlanul érte a felkérés?
– Abszolút nem készültem erre – és szerintem ez így van jól. 2013 óta töltöttem be a dékánhelyettesi pozíciót, láttam azokat a feladatokat, amikkel egy dékánnak szembesülnie kell. Mégis, amikor Gábriel Róbert rektorhelyettesi megbízást kapott és felkért utódjának, át kellett gondolnom, hogy elképzeléseimmel, hogyan tudom segíteni, szolgálni a kar további épülését. Mindenesetre a feladatot kihívásnak tekintem és örömmel állok elébe, annak ellenére, hogy tudatosan nem készültem rá.
– Viszi tovább az elődje által meghatározott utat, vagy sok változtatást tervez?
– Finomhangolásokra van szükség több fronton is. Látok olyan területeket, ahol kicsit másképp képzelem el a dolgokat, mint az elődöm, de alapvetően azt gondolom, hogy a Gábriel dékán úr által előző években kijelölt fő irány egy folytatható és folytatandó út. Sok olyan eredményt értünk el, amelyet meg kell őriznünk, de ez nem lesz egyszerű. Ilyen például, hogy sikeresen bővítettük képzéseinket angol nyelvű programokkal, s mára már jelentős számú külföldi diák tanul a TTK-n. Nagyon fontosnak vélem azt is, hogy a TTK az egyetemen másodikként vezette be a teljesítményértékelési rendszerét, ami rendkívül hasznos, hogy kollégáinkkal láttassuk, hol tartanak az oktatói és tudományos pályán. Persze ez csak akkor működhet rendesen, ha ösztönző szerepe van. A feladat a továbbfejlődésre tehát adott.
– Mik jelentik most a legnagyobb kihívást a TTK számára?
– Talán a legnehezebb a megfelelő humán erőforrás megtalálása és persze megtartása. De ezzel az ország összes természettudományi kara szembesül, nem csak Pécsre jellemző.
A karon belül minden tudományterületen nagyon nehéz megtalálni azokat a hallgatókat, doktoranduszokat, akik igazán elhivatottak a szakma iránt, akiknek biztosan tovább lehet adni a stafétabotot. Ugyanakkor megértem a fiatalokat, hiszen ahhoz, hogy nemzetközi szinten ismert és elismert oktató-kutatóvá váljon az illető, hosszú időnek kell eltelnie. Nehéz olyan fiatalt találni, aki idejön, elvégzi az alap- és mesterképzést, doktori iskolát, habilitál, és úgy képzeli el, hogy az oktatás és a tudomány lesz az élete. Gondoljunk csak bele: ebben a néhány szóban, nem ritkán 15-20 év kemény munkája feszül! Talán érthető, hogy miért is szükséges egyfajta elhivatottság ehhez a pályához.
– A humán erőforrás említése kapcsán: hogyan képzelné el a kar együttműködését a várossal, a gazdaságfejlesztés érdekében?
– Meg kell találni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a mi humán erőforrásunkat a város szolgálatába tudjuk állítani. Fel kell kutatni ezeket a lehetőségeket, intenzív együttműködést kell kezdeményezni – vállalatokkal, a tudományos kutatásfejlesztés és az oktatás területén egyaránt.
– Ki várja otthon egy hosszú munkanap után?
– Feleségem és két gyermekünk, a nagyobbik egyetemista, a kisebbik éppen érettségi előtt áll. Az ő példáján is ragyogóan le tudom mérni, hogy a mai 18-19 éves korosztály hogyan áll a pályaválasztás kérdéséhez.
– Szabadidejét mivel szereti tölteni?
– A pozíciómból fakadóan hazaviszem a munkát – kötelező adminisztrációs feladatok várnak még a gép előtt, így a szabadidőm minimális. A hobbim mindig is a horgászat volt, de amióta itt vagyok Pécsen, ennek a szenvedélyemnek sajnos kevésbé tudok hódolni.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#8d5c26″ radius=”2″]Horváth Attila 1971-ben született Veszprémben. A Lovassy László Gimnáziumban tett érettségi után a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát 1994-ben matematika-kémia szakon. A doktori fokozat megszerzése után 1998-tól tanársegéd, 2004-től egyetemi adjunktus Szegeden. 2008-ban érkezett a PTE Kémiai Intézetének Szervetlen Kémiai Tanszékére, ahol 2011-ben lett docens. MTA doktori címet szerzett 2018-ban. 2013-tól a TTK dékánhelyettese, 2018. október 1-től pedig dékánja. A Magyar Kémikusok Egyesületének tagja, 2018-tól az MTA doktora.[/su_box]
