Az első világháború idején az ország megannyi kisebb és nagyobb városában jelentett hatalmas problémát a hátországban maradt magyarok élelmezése. Pécsett is adódtak gondok a különböző alapvető élelmiszerek hiányából, ez pedig érdekes helyzeteket teremtett. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül mutatunk be ilyen történeteket, Tegzes Ferenc „Pécs közélelmezése az I. világháború alatt” című írása alapján.
Nagy leleményt kívánt a város vezetésétől, hogy a lakosság élelmezése elviselhető szinten maradjon az első világháború idején. Ha nehézségek árán is, de az élelmiszerínség elkerülte Pécset – írja Tegzes. Ekkor már Pécset is elérte a rekvirálások időszaka, a város terményeinek, vágóállatainak, hústermékeinek jelentős hányadát – miután lefoglalták a pécsiektől – frontra küldték a katonák megsegítésére.
A „zárolt” élelmiszerekkel a tulajdonosaik, termelőik semmit nem kezdhettek (nem élhették fel, nem adhatták el), noha Pécsett is óriási hiány volt például gabonából, vagy burgonyából, Pécs tulajdonképpen a természetes élelmiszerforrásait elvesztette (máshonnan sem érkeztek ellátmányok). Ez volt a feketézés, az uzsora, és a többek között ezek ellen létrehozott utalványrendszer kora (Pécsett 1915 elején lépett érvénybe az utalványrendszer).
A Nagy Pécsi Lisztláz
A gabonautalványok kibocsátása során történt egy viccesnek is mondható eset, azaz esetek sorozata. Eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz gond a pécsi lisztellátással, ezért inkább megszüntették a gabonautalványokat. Aztán kiderült, hogy mégis csak gond volt a lisztellátmánnyal. Ez a gond az volt, hogy az országos átlaghoz képest valóban nagyobb lisztmennyiségre ráugrottak a pécsiek, mert úgy tudták, hogy jönnek a gabonajegyek. Felvásárolták gyorsan a lisztet, sokkal többet, mint amire igényük lett volna, naponta akár hatszor is vettek a lisztből!
Lisztlázban égtek a háború idejének pécsi polgárai. Mivel így a pécsiek egy része nem jutott liszthez, ezért a kígyó a saját farkába harapott: mégis bevezették a lisztre és a gabonákra az utalványrendszert.
A „dán hús” és a kóser bélzsír
A húshiányt is érdekes módon oldották meg 1915-ben. Mivel a sertés- és marhahús javát rekvirálták, kényszerből Pécsre hozatták az úgynevezett „dán húst”, ami egy sózott, tartósított hústermék volt. Úgy tűnik, hogy a pécsiek már akkor is hajlamosak voltak a panaszkodásra és az elégedetlenkedésre (tisztelet a kivételnek), ugyanis a „dán hús” finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a helyiek körében, mivel az nekik sós volt, és állítólag nagyon nehéz volt vele főzni. Sok magyar városban akkoriban egyébként még „dán hús” sem volt. A város vezetése 1916 elején újból kísérletezett a „dán hús” és konzervek forgalomba hozatalával, azonban akkor sem járt nagyobb sikerrel, mint korábban. A megoldás pedig kifejezetten jól hangzik, noha ezt nyilván fura leírni a Nagy Háborúval kapcsolatban. A város vadhúst vett: 48 szarvast, 1408 nyulat és 406 fácánt, ami jobban tetszett érthető módon azoknak a pécsieknek, akik hozzájuk jutottak.
Vallási problémákhoz is vezetett a háborús élelmiszer-gazdálkodás – írja Tegzes. A pécsi izraelita hitközség tagjai 1918-ban azzal a kéréssel fordultak a város vezetéséhez, hogy a „zsidó családoknak a kóser marhák faggyújának egy része, jelesen a szívet körülfogó zsír és a bélzsír hozzáférhetővé és megszerezhetővé tétessék”, mivel sertészsírral és más egyéb zsírokkal nem főzhettek vallási okokból.
A burgonyapótló káposzta és a répa esete
Burgonyából is nagy hiány volt a városban, a város vezetése – írja Tegzes – nagy erőfeszítéseket téve, burgonyával igyekezett pótolni a liszthiányt, de csak néhány heti szükségletet sikerült beszerezni 1917 közepére. „Pécs szükséglete 400 vagon lett volna, kiutaltak 154 vagont, ténylegesen leszállítottak 93 vagont” – írja. A burgonyahiányt leleményesen káposzta beszerzésével igyekeztek ellensúlyozni. Mintegy 50 vagonnyi káposztát szerzett a város, a nem mindennapi mennyiségű káposzta savanyítása céljából óriási kádakat vettek és még egy savanyítóhelyiséget is béreltek, de hiába.
A központosítási rendelkezések miatt már nem tudták a városba beszállítani a több mint 600 mázsányi káposztát, lefoglalták a szállítmányt. A burgonyapótló káposzta pótlására ezután répát szereztek be, de a pécsiek nem voltak oda ettől, alig fogyott. A maradékot el kellett adni. Amit nem adtak el, de nem fogyott el, azt tartósították, pontosabban tartósították volna, ha egy hirtelen jött nagy hideg miatt nem romlott volna meg az összes.
