A Magyarországon jelenleg csak a Pécsi Állatkertben látható pápua medúzák után újabb különleges fajjal, igazi zoológiai ritkasággal gyarapodott a zoo gyűjteménye a közelmúltban.
Történetük során most először mutatnak be mexikói viperagyíkokat az állatkertben. Az állatok különlegességét csak fokozza, hogy ezzel a fajjal Magyarországon ez idáig csak a Fővárosi Állat- és Növénykertben lehetett találkozni, így hazánkban a vidéki állatkertek közül elsőként Pécsett láthat a nagyközönség viperagyíkokat.
A mexikói viperagyík közepes méretű gyíkfaj, testhossza 76-90 centi közötti, súlya másfél és 4 kiló között mozog. A hímek kicsivel nagyobbak a nőstényeknél. A farok hossza akár a teljes testhossz felét is kiteheti. A viperagyík egyike a világ három, mérgező harapású gyíkjának, a közeli rokon gila és a komodói varánusz mellett. Magyar nevével ellentétben nem csupán Mexikóban őshonos, Guetamala területén is előfordul. Trópusi lombhullató erdők, bozótos területek lakója. Elterjedési területén négy alfaja alakult ki, melyeket egyes rendszerezők különálló fajokként tartanak számon. A Pécsi Állatkertben látható példányok a Heloderma horridum exasperatum alfajba tartoznak.
A gilák és a viperagyíkok barázdás méregfogai a kígyókéval ellentétben az alsó állkapocsban helyezkednek el. A viperagyík mérgét elsősorban csak védekezésre használja, tápláléka elejtéséhez nincs rá szüksége. A méreg erőssége emberre nézve viszonylag gyenge. A viperagyík, ha békén hagyják, nem támad emberre, a feljegyzett marásos esetek legnagyobb része háborgatott, megfogott, önvédelemből támadó állatoktól származik. A faj ragadozó, tojásokat, kisebb emlősöket és madarakat fogyaszt. A zsákmányszerzésben segíti a kígyókéhoz és a varánuszokéhoz hasonlóan villás, kiölthető nyelve, mely a szagok érzékelésében játszik nagy szerepet. A viperagyík a nap legnagyobb részét üregében tölti, csak szürkületkor jön elő táplálékot keresni. Viszonylag gyakran mászik fára. A vadonban csak április és november között aktív, ezt követően téli álmot alszik.
A teljes fajt egyelőre még nem fenyegeti a közvetlen kipusztulás veszélye, bár egyes alfajok nagyon megritkultak a szabad természetben. A viperagyík vadon élő állományának nagysága csökkenő tendenciát mutat. Egyes vidékeken mérgező volta miatt pusztítják, bár tény és való, veszélyességét alaposan eltúlozzák. A viperagyíkra a legnagyobb veszélyt a természetes élőhelyek elvesztése jelenti. Az európai állatkertek összehangoltan, az Európai Fajmegmentő Tenyészprogram (EEP) keretein belül tartják és tenyésztik a fajt.
Az állatkert régi álma vált valóra a különleges állatfaj bemutatásával és a tenyészprogramjához való csatlakozással. A mexikói viperagyík nem túl gyakori lakó az európai állatkertekben, jelenleg kontinensünkön 52 intézményben gondoznak ilyen állatokat, összesen 143 példányt. Az európai állatkertekben élő viperagyíkok három különböző alfajhoz tartoznak, de viszonylag nagy számban találhatóak nem alfajtiszta vagy alfajilag pontosan nem meghatározott egyedek is az európai állományban. Az EEP egyik célja az alfajtiszta egyedek tenyésztése, és az alfaji keverék példányok fokozatos kivonása a gyűjteményekből.
A Pécsi Állatkertben egyelőre két fiatal hímet mutatnak be, melyek testvérek, 2017. január 17-én bújtak ki a tojásból. Szülőhelyükről, a francia ZooParc de Beauval állatkertből érkeztek városunkba november 21-én. A kötelező karanténidő lejárta után elfoglalhatták a számukra berendezett, Mexikót idéző új otthonukat a Főépület Akvárium-Terráriumában.
– Reményeink szerint néhány év múlva, amikor kellő tapasztalatot gyűjtünk a faj tartásával kapcsolatban, nőstény példányok is érkezhetnek hozzánk, és bekapcsolódhatunk az érdekes állatfaj tenyésztésébe is – írták a Pécs Zoo dolgozói.
