A város egyik legrégebbi üzlete a Képcsarnok, vagyis a Ferenczy Károly Galéria, mely jóban, rosszban is Pécsen maradt. Itt mindig volt utánpótlás kortárs művészeti alkotásokból, fiatalok és idősek egyaránt válogathattak az izgalmas bronzszobrok, festmények és kerámiák között, méghozzá nem is drágán. Bár néhány évvel ezelőtt bezárásra kényszerült, a pécsiek nagy örömére újra megnyitott. A galéria vezetőjével, Bélteky Orsolyával beszélgettünk.
– Mióta gazdagítja a Képcsarnok a városképet?
– Maga a pécsi Képcsarnok mint vállalat, 1948-ban alakult. Akkoriban minden nagyvárosban, illetve megyeszékhelyen volt galéria, Tatabánya kivételével. Ez az üzlet azonban, a Király utca 29–31. alatt, a nyolcvanas évek elején nyitott csak meg.
– Mi található itt?
– Kortárs magyar képző- és iparművészek termékei találhatóak nálunk. Nem csak Pécsről, de szerte az országból, sőt még határon túli magyaroktól is érkeznek hozzánk alkotások. Vannak festmények, bronzszobrok, kerámiák, üvegtárgyak, ékszerek, így tehát a palettánk nagyon változatos.
– Milyen a pécsiek kapcsolata a kortárs művészettel?
– Sokan azt gondolják, hogy a művészet drága „mulatság”, és csak a gazdagok kiváltsága műtárgyakat vásárolni, nálunk mégis kaphatóak olcsóbb termékek is. Egy kerámiarózsa például ezerhatszáz forint, mely tökéletes születésnapi vagy névnapi ajándék lehet, és még csak el sem hervad.
– Nem áldoznak az emberek drágább alkotásokra?
– Azt tapasztalom, hogy gyakran egy 120, 150 ezer forintos festményre már rá se mernek nézni az emberek, bár ekkora összeget gyakran elkötünk tévére, mosógépre, hűtőszekrényre. Pedig egy műalkotás a családban marad, hangulatot áraszt és még érzelmeket is tudunk hozzá fűzni, arról nem is beszélve, hogy míg egy műszaki cikk amortizálódik, a művészet értékálló, ezért befektetésnek is tökéletes.
– A művészeten belül is változnak a trendek. Mit gondol erről, milyen a közízlés most Pécsen?
– Míg régen a csendéletek és a tájképek voltak népszerűek, addig ma teljesen más az emberek ízlése. Ezt el kell fogadni, én is igyekszem úgy alakítani a kínálatot, hogy mindenféle ízlésű ember találjon nálunk festményt, műtárgyat, de a szép darabok mindig túlverekszik magukat a folyamatosan változó divaton.
– A Király utca 29–31. már azon a lélektani határon túl helyezkedik el, ahová nehezen jut el a főutcai forgalom. Mit tapasztal ebből?
– Valóban kevés a forgalom, a bevásárlóközpontok miatt, bárhogy is próbálnánk tagadni, megváltozott a belváros „természetes sodrása”. Aki el is sétál idáig, gyakran csak a kirakatig merészkedik, bejönni már nem mer. Én ezt azzal próbálom kompenzálni, hogy udvariasan betessékelem a nézelődőket, és megpróbálom eloszlatni a galériákkal szemben támasztott sztereotípiákat. Persze sokkal jobb lenne, ha több vásárló térne be; ahogy sok Király utcai kereskedőnek, nekünk is nehéz magunkat fenntartani.
