A képeid mindenhol megtalálnak, és még a legváratlanabb helyzetekben is előtűnik neved. Hogy csinálod? Van egy titkod, nem igaz? Vajon egy nap megtudhatom a kis más rejtélyeiddel együtt? Lesz arra esélyem, hogy valaha egyszer egy kávé mellett értelmetlen beszélgetést folytathassak veled, de mégis szemünk úgy fog csillogni, mintha egy felejthetetlen helyen lennénk.
Olyan számomra, mint egy ember, aki elment mellettem egyszer az utcán. Egy pillanat, és tudat alatt kötelék szövődött köztünk. Ha nem is én, akkor ki? Kire fogjam most már ezt? Nem tudok senkit se hibáztatni a kialakult érzéseim miatt. Hold, te voltál azt? Mindig oly csodásan ragyogod be az éjszakát. Ezt akartad tenni életemmel is? Hozzákötni, hogy ő majd elűzze a körülöttem lévő sötétséget? Mégse vagy te olyan ostoba, mint ahogy mondani szokták. De egy gond van ezzel, túl jól végezted el munkádat…sajnálom, de én azóta többre becsülöm fényét, mint a tiédet. Lépések, kicsi kis sugarak. Először talán észre se vettem, pedig mindig az orrom előtt volt. És most már hol tartok? Azóta egyszer is rám néztél, hogy hogy mennek a dolgok? Vagy minek is, nem igaz? Hiszen jó kezekben vagyok. Irigyellek azért, mert te láthatod igazi formájában az este egész részében, de én csak részleteket látok. Mondd, odafigyel magára? Mások figyelnek rá, megadják neki azt a támogatást és szeretetet, amit megérdemel? Ha már az én karjaimmal nem tudom összehúzni összetört darabkáit, van más, aki meg tudja ezt tenni? Kérlek, mondd, hogy van. Vagy te vagy az? Ha igen, akkor köszönöm. És köszönöm, hogy megadtad az esélyt arra, hogy megismerjem. De keserédes a valóság. Mindig van egy buktató benne. Minden jó dolognak van egy hátulütője. Neked is muszáj volt belerakni valamit. De miért pont ezt? Miért kellett ennyire nehézzé tenni szívemet? Megengedted, hogy megismerjem, hogy segítsen nekem, de azt már nem engedted meg, hogy ő ismerje nevemet. Én tudok mindent róla. Tudom, hogy esténként küzd saját magával, és félelem tölti el, mielőtt elalszik. Te miért nem véded meg, ha már nekem nem adtál esélyt? Hogy küzdjek el odáig? Minden lehetséges, azt mondják, de hogyan találom meg hozzá az utat? Mindennap keresem a választ, de hiába. Így a végén megint ott találom magam, a te fényed alatt, veled beszélek újra, az ő képével a kezemben, azon tűnődve, vajon egyszer megismerhetem-e. Hold, te alattomos, megint csőbe húztál.
Jurisics Lili – Pécsi Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola, 11.b
