A pécsi ikonikus épületeket bemutató cikksorozatunkban nem esett még szó a Pécsi Nemzeti Színházról, melyről sokan nem tudják, hogy mekkora munka is volt vele. A századforduló tiszteletére emelt impozáns színházpalota helyét évekig keresték. A kifejezetten drága teátrumot végül egy börtönként is használt volt katonai kórház helyén emelték. És ez még nem minden.
Nemsokára indul a Pécsi Nemzeti Színház nagyszerűnek ígérkező új évada egy teljesen megújult, korszerűsített és megszépített színpadon. Ennek apropóján a város ikonikus épületeit és építményeit bemutató sorozatunk keretében idézzük fel Pécs országszerte híres teátrumának érdekes részletekben gazdag építéstörténetét.
Mitől nemzeti?
Ha kíváncsiak vagyunk a kezdetek kezdetére, egészen 1871-ig kell visszautaznunk az időben. Ekkor alakult meg Pécsen a Színügyi Bizottság, melynek vezetősége 1880-ban döntött úgy, hogy kizárólag magyar színtársulatoknak adnak előadási lehetőséget.
Innen ered a színház nevében található „nemzeti” jelző, ugyanis ekkor mondták ki, hogy a színház legfőbb célja a „magyar színészet, a nemzetiség, a nemzeti nyelv és általános műveltség terjesztése”.
Hol legyen az új színház?
Ahogy azt Márfi Attila Az új színházpalota című tanulmányában írja, Pécs új színházának megépítéséről jelentős halogatás után 1886 áprilisában döntöttek, ekkor nyilvánították ugyanis életveszélyesnek és zárták végleg be Pécs akkori városi színházát, a Mária utcai kőszínházat. Érdekesség, hogy akkor is volt színház Pécsett, amikor nem állt sem a korábbi, sem az új színházépület sem: Somogyi Károly színigazgató saját költségén a mai Dischka Győző utcában (akkoriban Kert utca volt a neve), a Városi Tornacsarnok mellett 1887-ben kialakított nyári színkörében léptek fel a színészek.
Nem volt egyszerű megtalálni a város új, nagy színházának helyét, mivel Pécsett ekkor óriási „építkezési hullám” zajlott – írja Márfi – ami miatt figyelembe kellett venni a beruházás anyagi vonzatait. A lényeg az, hogy a város nagyléptékű fejlődésének éveiben merész húzás volt belekezdeni egy ekkora építkezés megtervezésébe, főleg azért, mert a színháznak természetesen központi helyen kellett lennie, amit nem volt egyszerű megtalálni sem. A kutatás-keresés során még a régi Mária utcai színházépület telkét is kipécézték, de annak nem elég nagy mérete miatt gyorsan el is vetették az ötletet. Szóba jött lehetséges helyszínként még a Kossuth tér (akkor Majláth tér) déli része is – ha ez megvalósult volna, ma a Konzum helyén állna a teátrum épülete – valamint a Munkácsy utca is (akkor Nepomuk utca), de persze nem lett egyikből se semmi (drágák voltak és városrendezési szempontból sem jöttek volna ki jól).
Az elég elkeseredett keresés 1889-ben ért véget, megtalálták ugyanis a Király utca 16.-os szám alatti telket, és az azon állt régi katonai csapatkórház épületét. Ebben az épületben egyébként működött dominikánus kolostor, raktár, katonai iskola, és még börtön is.
A pénz beszélt a tervezéskor
Ezután kezdődött a semmivel sem egyszerűbb finanszírozási probléma megoldása. A színházat sebtiben meg kellett építeni, ugyanis a századfordulós városi ünnepségen kívánták átadni, ezért gyorsan össze kellett szedni az ehhez szükséges forrásokat. A városnak szinte semmi pénze nem volt, az előkészületi munkálatokat sem tudta finanszírozni – írja Márfi. A 250 ezer forintra becsült építkezési költséget kezdetben az egész vármegyére kiterjesztett közadakozással próbálták meg „összekalapozni”, valamint egy igencsak népszerűtlen különadót is bevezettek. Egyik sikertelenebb akció volt a másiknál. A szükséges forrást végül kemény bankhitelekből biztosították, a tervpályázatot pedig 1890 májusában írták ki. A pályázóknak volt bő 6 hónapjuk, hogy műveiket nevezzék a novemberi határidőre.
A beküldött pályázatokon ültek 2 évet, 1892 elején hirdették ki a győzteseket: Steinhardt Antal és Lang Adolf budapesti építészeket. Ahogy Márfi írja, a tervezőpárost azért is választották ki, mert pályázatukban „kevesebb költségvetési összeget tüntettek fel”. A századfordulóhoz közeledő város gazdasági helyzetét – pontosabban annak hiányát – jól mutatja, hogy még így is kénytelenek voltak felajánlásokért folyamodni: a pécsi egyesületek műsoros esteket, bálokat szerveztek, amelyek bevételeit a színházi alapnak utalták át, egy pécsi építési vállalkozó 5 ezer téglát ajánlott fel, Zsolnay Vilmos pedig egy kutat szeretett volna felépíteni a színház előtti téren. Jól sejtik, ez a kút az, ami ma az Irgalmasok temploma előtt áll, és csak azért nem a Színház téren, mert az túl szűk és forgalmas hely lett volna hozzá.
Zsolnay emellett azért persze dolgozott a színházon, annak szobrai és homlokzatdíszei legendás kerámiagyárában készültek.
Állva nézték a darabokat a századfordulóra elkészült színházban
A konkrét építkezés 1893. június 3-án kezdődött el, ekkor bontották le a katonai kórházat. Amilyen komplikáltan zajlott a munkák előkészülete, annál gördülékenyebben ment maga az építkezés, mindössze 7 hónap kellett ahhoz, hogy megtarthassák a bokrétaünnepet, 1895-re – a műszaki berendezéseket és néhány díszt leszámítva – teljesen el is készült az impozáns teátrum, a város egyik legjellegzetesebb épülete. A színházépítés tervezett 250 ezer forintos költsége végül több lett, mint 400 ezer forint – derül ki Márfi szövegéből.
Fontos megjegyezni, hogy az elkészült színház más volt, mint amit ma ismerünk: 1150 férőhelyes volt, de ebből 400 állóhely volt. Bizony, akkoriban egyesek állva nézték a színdarabokat. A földszinti állóhelyeket azonban idővel megszüntették az egyre bővülő zenekari árok miatt, a megmaradt helyre pedig elmozgatható székeket tettek, ugyanis a nézőtéren ekkoriban még sportrendezvényeket is tartottak.
Végezetül egy idézet Márfi írásából:
„A színház átadása kétségkívül óriási esemény volt a városban, mert a színház nemcsak állandósította a színészetet Pécsett, hanem lehetőséget adott a város egyesületeinek, szervezeteinek és iskoláinak is, hogy rendezvényeket tartsanak benne. Méltán voltak büszkék a pécsiek a színházpalotára, s az átadást követően is hetekig ünnepi hangulat uralkodott a városban.”
Forrás: Pécs története, Pécs Lexikon
