Eszékről idemenekülő madámok, nyugatról érkezett fiatal kéjhölgyek, végzős fiúk beavatása: így nézett ki Pécs intézményesített bordélyélete több mint száz évvel ezelőtt. Érdemes volt belepillantani a város közösségi életének eme pikáns részletébe, ahol ráadásul egy vak zongoristát is megismertünk.
A pécsi férfiak nem szenvedtek hiányt semmiben: már a 19. század utolsó harmadában álltak a városban az első bordélyházak. A leghíresebb ilyen hely a mai Tímár – akkor még Kígyó – utcában állt, az ottani madámok előszeretettel várták a betérő férfiakat. Az engedéllyel működő intézménynek azért óvatosan kellett üzemelnie: a pécsi rendőrség fejesei kiemelt figyelemmel kísérték a bordélyházakat. Persze ők elsősorban nem férfi mivoltukból eredően, szigorúan figyeltek rá, hogy a négy fal között maradjon minden.
A kihívó viselkedést komolyan büntették az utcán, minden egyes szexuális jellegű lakossági bejelentésre komolyan ráugrottak.
Ugyanakkor rendszeresen a városi tiszti orvos elé kellett járulniuk a „kéjhölgyeknek”, hogy egészségi állapotukat felmérje. Akkoriban a nemi betegségek könnyebben terjedtek, mint ma, ezzel párhuzamosan nehezebben tudták gyógyítani őket.
Az első hivatalos kupleráj
Hivatalos bordélyház alapítására már sok kísérletet tettek a 20. század elején, 1910-ben pedig nagy port kavart, hogy a Czindery utcában egy emeletes ház felső szintjén nyílni fog egy bordély.
Azért ütközött nagy ellenállásba az ötlet, mert egy központi helyre tervezték, ami túlságosan szem előtt volt akkoriban, ám a bordély „alkalmazottainak”, érthető módon pont ez lett volna a lényeg. Ugyanis abban az időben a környéken három laktanyából is érkezhetett ide a célközönség. A Somogyi Béla utcában a Fehérváry-, a Batthány utcában a Batthyány-, a Légszeszgyár utcában a Frigyes-laktanya. Az ellenzők egyik fő érve volt az is, hogy a Főreáliskola (a mai egyetem elődje) tanulói erre járnak-kelnek. Mindenesetre az ellenállást hamar letörték és megnyílhatott az első hivatalos piros lámpás ház Pécsen.
Megizzasztották a rendőröket – mindkét értelemben
Naiv dolog azt hinni, hogy a lányok külföldre szállítása „könnyű munka” vállalásának céljából napjaink társadalmának jelensége: a monarchia korában Pécsre ugyanúgy érkeztek idegen ajkú prostituáltak, akik többnyire a Balkán felé indultak nyugatról, csak megvetették itt a lábukat.
Ugyanúgy léteztek kerítők, akik jól fizető, zsíros, határokon túli állásokkal – táncosnő, cselédlány, takarító – kecsegtették a fiatal lányokat, akiket aztán külföldön jó pénzért eladtak.
Eszékkel nem csak napjainkban ápolunk szoros kapcsolatot, száz éve sem volt ez másképp. Igaz, akkor nem igazán kulturális jellegűek voltak ezek a kötelékek. Leginkább a pécsi és az eszéki rendőrök ismerhették igazán jól egymást, akiknek közösen gyűlt meg a bajuk a madámokkal, akik legtöbbször onnan ide, majd innen oda menekültek a hatóság elől, ha bajba keveredtek – elharapóztak náluk a nemi betegségek, közel álltak a lebukáshoz, kitoloncoláshoz.
Persze ha kellett, a törvény emberei sem riadtak vissza kellő diszkréció mellett a bordélyházak használatától.
A bordélyok alkonya
A két világháború között keményen visszafogták az örömházak működését, Pécsen is csak a Czindery utcai bordélyt engedélyezte a rendőrség. Így rengetegen csak titokban működtek, sok hölgyemény pedig kiszorult az utcákra. Ahogy egy ilyen „zugkupleráj” lebukott, a lehető legkeményebb büntetésekre számíthatott a személyzet.
A Czindery utcai nyilvánosház viszont annál jobban futott: a nagykorúvá váló, frissen érettségizett fiatal pécsi fiúkat itt „avatták fel”. Olyan idősebb nőről is beszéltek, aki kifejezetten azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kis egyetemistákat „vegye kezelésbe”.
Szó nem érhette a bordélyház elejét: a Czindery utcában konszolidált környezet és egy csésze tea várta a nőre éhes kuncsaftokat, egy állítólagosan vak zongorista pedig maximális diszkrécióval viseltetett mindenki iránt. Azt már kevesebben tudják, hogy a bácsit később megmérgezte tulajdon felesége, aki emiatt az akasztófán kötött ki.
Az ősi mesterséget űző pécsi hölgyeket több kategóriába sorolhatjuk: az utcán működő, igénytelenebb örömlányok, a Czindery utcában dolgozó hölgyek, végül a saját lakásukon „rendelő” luxus-prostituáltak, akik már megválogathatták ügyfeleiket. Végül 1950-ben zárták be az utolsó nyilvánosházat Pécsett.
Forrás: Vargha Dezső: Bordélyházak és kéjnők a régi Pécsen
