Mára fogalommá vált a „Bécsi Adventi Vásár”. Külön vonatjáratokat indítanak az osztrák fővárosba miatta, sokan szentelnek egy napot arra, hogy átruccanjanak, magukba szívni a karácsonyi hangulatot. Ez sikerült is, annak ellenére, hogy – a gasztronómiai specialitásoktól és a varázslatos helyszínektől eltekintve – sok újdonságot nem tudott mutatni.
Bécs télen és nyáron is gyönyörű, ez nyilvánvaló. Az sem mondható, hogy elérhetetlen lenne, bár Pécsről azért egy hosszasabb utazást jelent. Az adventi időszakban egyre többen látogatják meg, hiszen több száz éves hagyománya van az egyre terebélyesebbé váló, nemzetközi színtéren is híres vásárnak.
Három helyszínen jártunk Bécsben, az osztrák főváros három szimbolikus pontján: a schönbrunni kastélynál, a Szent István-székesegyháznál (Stephansdom) és a városháza előtti téren, a „Rathausplatzon”.
Tulajdonképpen egész Bécs „vásárvárossá” változik, hiszen nem csak a város szívében, de számtalan pontján lépten-nyomon árusokba ütközni. A belvárosban sajnos moccanni nem lehet ilyenkor, lépésben halad az embertömeg a fabódék mellett.
Hazánkban is egyre több helyen szerveznek kis vásárokat advent idejére. Az árusok kínálatában már nem lehet sok újat felmutatni a bécsi vásárhoz képest – kézműves termékek (szappanok, kozmetikumok, édességek) őstermelők portékái (sajtok, húsok, méz), néha giccsbe hajló minidíszek a lakásba és magára a karácsonyfára porcelánból, fonálból, turisztikai csecsebecsék. Amiben azért egyedi a bécsi vásár, az a gasztronómiai kínálat. A nálunk dúló forralt bor kultusza az osztrákoknál a puncshoz hasonló, amit ezerféle ízben árulnak, főként a schönbrunni kastély előtti óriási téren.
Jóllakni is itt lehet a legkényelmesebben, hiszen a gigantikus méretű területen rengeteg étel- és italárus elfér. A puncs mellett a legkedveltebb a sült gesztenye, a „spiralkartoffel” – nyársra feltekert sült krumpli, a perec, az óriási kibelezett zsemléből kortyolgatható leves.
A városháza előtt sok gyermek találhatja meg a számítását a korcsolyapályán, a számukra megálmodott kézműves foglalkozásokon, vagy a ringlispílen. A vásárban természetesen minden földi jó megtalálható a már felsorolt különböző tematikájú bódékban. Egy hasznos tipp azoknak, akik ide látogatnak: időben látogassák meg a mellékhelyiséget indulás előtt, ugyanis az itteni vásár vécéje előtti ötven méteres sor nem halad olyan gyorsan, mint a közelben a jégen sikló vásározók.
Az árakról érdemben nem sokat lehet szólni, hiszen a hazai – főleg a fővárosi – vásár bőven utolérte a bécsi árakat. Abban mindenki egyetért, hogy itt azért áldozni kell az evés-ivásra és a kis ereklyegyűjtésre, de ez általánosságban elmondható minden karácsonyi vásárról.
Összességében a benyomásom az volt, hogy hiába próbálkozik több kisebb és nagyobb magyar város egy minél nagyszabásúbb adventi vásárral, nem lesz ugyanaz, mint a már 700 éves tradíciókkal rendelkező bécsi. És ezt nem a település méretének, a lakók és a látogatók számának függvényében kell érteni – mert ott nyilván vannak különbségek –, hanem abban a megmagyarázhatatlanul más, de magasztosabb karácsonyi hangulatban. Ezt pedig nem tudja visszahozni itthon a hangszórókból dübörgő, száncsengős, unalomig játszott slágerfolyam.
