4 C
Pécs
szerda, december 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletSzennyvízszippantás: változott a díjszabás, de marad az összeg

Szennyvízszippantás: változott a díjszabás, de marad az összeg

A „nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízszolgáltatásért”, azaz a Tettye Forrásház Zrt. által a tározókból kiszippantott szennyvíz után fizetendő díjak 2018 novemberében megváltoztak. Időbe telt, amíg a módosítás végigfutott a cég számlázási rendszerén. Hogy miért, arról Sándor Zsoltot, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

– 2018-ban megváltozott a szennyvízsszippantási szolgáltatás díjszabása. Miért volt erre szükség, és nagy általánosságban hogy néz ki az új rendszer?

– A törvényi változásoknak való megfelelőség kapcsán volt elvárása a kormányhivatalnak, ezért újult meg a szolgáltatással kapcsolatos díjrendelet. Nem csak az ár változott, az egész díjstruktúra módosult: az addig egytényezős díj kiegészült egy havi alapdíjjal, ezzel együtt viszont csökkent a köbméterenként fizetendő díj. További változás, hogy a lakosság és a vállalkozások által fizetendő egységárak egységesek lettek.

Sándor Zsolt

– Miért kellett ennyi időnek eltelnie a 2018-as változás óta?

– A fenti változás szükségessé tette a számlázási rendszer átalakítását. Elszámolási szempontból ez a közszolgáltatás igen komplex a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztói csoportok összetettsége, különbözősége miatt, hiszen akad köztük vízmérős és van átalánydíjas felhasználási hely is, valamint például csak elszámoló számlát kapó felhasználók is, és így tovább. Egyszerre kellett biztosítanunk az új törvényi változáshoz illeszkedő díjrendelet feltételeinek való megfelelést, és közben a díjak befagyasztását előíró törvény betartását is. Ez összességében bonyolult programozástechnikai, számlázási feladat volt.

– Mit kell tudniuk azoknak, akik majd ilyen számlákat kapnak? Milyen új, esetleg számukra nehezebben érthető változások lesznek a számláikkal kapcsolatban?

– Új megnevezésekkel és díjakkal fognak találkozni a számlán a felhasználók. A számla mellett tájékoztató levelet is kap mindenki, ügyfélszolgálatunk pedig soron kívüli ügyintézéssel, kiemelten segíti az érintett ügyfeleket, személyre szabottan állunk rendelkezésükre.

– Az egyik legfontosabb kérdés: többet fognak fizetni a megszokottnál?

– Nem! Senki nem fizet többet, mint korábban – ez alapvető jogszabályi és díjalkotói követelmény, önkormányzati elvárás volt. Társaságunk minden számla kiállításakor korrigálja a díjakat az ügyfél javára.

– Mi volt a legnagyobb kihívás az új számlázási rendszer bevezetésében? Akadtak technikai gondok, illetve bármi, ami késleltette az elkészültét?

– A nem közművel összegyűjtött szennyvízszállítás új rendelet szerinti elszámolási módja és maga a szolgáltatás igénybevétele is eltér az alapszolgáltatás szerinti víz és szennyvíz számlázásától. Ehhez kellett alkalmazkodni, figyelembe véve a régi szabályok betartását is. Arra törekedtünk, hogy a fejlesztés és a megfelelő tesztelési folyamat végén azt az elvárást, miszerint egy lakosnak se kerüljön többe a szolgáltatás, mint korábban, minden esetben maradéktalanul be tudjuk tartani.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő