Csernus Fannival, a Pécsi Tudományegyetem Szociál- és Szervezet Pszichológia Tanszékének doktori-hallgatójával beszélgettünk egy 2016-ban indult nemzetközi vizsgálatukról, melynek keretében kutatócsoportjuk azt vizsgálta, hogy milyen hősöket választanak maguknak az emberek és miért. A nőnap apropóján főként arról kérdeztük, hogy az emberek miért – avagy miért nem – választanak maguknak női példaképeket.
– Mikor és miért fogtak bele a hőskutatásba és ki lehet ma hős?
– A kutatást 2016-ban indítottuk, egyetemi hallgatók bevonásával. Egy nagy, nemzetközi, hét országban felvett kérdőíves kutatásról van szó, amiben közel ezren vettek részt. A kutatásban arra voltunk kíváncsiak, hogyan gondolnak a hősre az emberek, illetve milyen értékeket képviselnek indirekt formában a választások. A szakirodalomban a hős az a valaki, aki mások érdekében tesz, aki morális példaképként jelenik meg az emberek előtt, aki egyéni és kollektív értékeket hordoz magában, illetve hős az, aki potenciális cselekvési alternatívákat ad nekünk.
– Milyen kérdéseket tartalmazott a kérdőív?
– Megkérdeztük, hogy „Ki az Ön személyes hőse?”, valamint rákérdeztünk arra is, hogy miért. Megvizsgáltuk ezt a kérdést nemzeti szinten is, mindemellett megkérdeztük őket arról is, hogy mi az, ami ma hősi cselekedet lehet hazájukban. Emellett vizsgáltuk még az alanyok személyes, egzisztenciális fenyegetettségét is, valamint politikai orientációjukat.
– Nagyjából hányan voltak azok, akik női hősöket neveztek meg?
– A 969 résztvevőből nagyon kevesen neveztek meg női hősöket, női példaképeket. Személyes szinten a kérdőívet kitöltők valamivel több mint 22 százaléka nevezett meg női hőst. Nemzeti szinten még kevesebb, alig több mint 7 százalékuk választott női példaképet. A női hősöket elsősorban nők nevezték meg, akik még így is több férfi hőst választottak, mint nőt. Azok a férfiak, akik a többségtől eltérően női hőst választottak, a legkevésbé érezték fenyegetve magukat egzisztenciálisan.
– Kik voltak a megnevezett női hősök?
– Személyes szinten családtagok jelentek meg, például az anyák, nagymamák, közeli hozzátartozók és barátnők. Nemzeti szinten pedig többnyire politikai szereplők vagy épp tudósnők voltak a hősök. Az érdekes kérdés az, hogy miért. A férfiak, amikor személyes szinten neveztek meg női, vagy persze férfi hőst, akkor a harc fogalmát, a támogatást és az önfeláldozást hangsúlyozták. Amikor a nők neveztek meg személyes hősöket, akkor a harc mellett a támogatás volt az ok. Általánosságban a kitöltők személyes szinten a hősnő, a támogató és önfeláldozó szerepét emelték ki érvként. Ha férfi nemzeti szinten nőt nevezett meg hősként, azt azért tette, mert támogató karakternek gondolja, a nők viszont nemzeti szinten példaképeiket a harc, az akció, a politikai cselekvés mentén nevezték meg.
– A magyarok mi alapján neveznek meg női hősöket?
– A magyar válaszadók többnyire a támogató és az önfeláldozó szerep mentén tették ezt, míg mondjuk az angolok, a franciák a harcot, a tetteket emelik előtérbe. A németeknél a politikai cselekvés dominál, például Angela Merkel sokszor előkerült, az angoloknál Erzsébet királynő, vagy épp a suffragette-ek. De a válaszok között sokszor megjelent még Teréz anya, Marie Curie fizikus-kémikus, Hillary Clinton, és Jeanne d’Arc is. A magyarok hősképének magyarázata inkább a támogató, a jó ember, valamilyen pozitív, példaértékű belső tulajdonság. A magyarok női nemzeti hősei között többször szerepelt például Zrínyi Ilona, Teleki Blanka, a magyar nőnevelés úttörője, vagy épp a mélyszegénységben élőkért küzdő L. Ritók Nóra pedagógus.
– Miért lehet az, hogy ilyen alacsony azoknak a magyaroknak a száma, akik női hősöket neveznek meg?
– Egy olyan világban élünk – és ez Magyarországra különösen igaz – ahol nem bevett az, hogy az emberek fejében egy nő igazán tevékeny, cselekvő, aktív, harcos egyénként létezzen az emberek fejében. Nem véletlenül beszélhetünk a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenségekről, melyek megmutatkoznak többek között a fizetések, a tudományos pályák, vagy akár a reproduktív, nem fizetett munka terén. A nők a patriarchális társadalmi berendezkedés okán nem kerültek rivaldafénybe, mert erre lehetőségük sem volt, nem válhattak a társadalom szemében hősökké, még akkor sem, ha valójában azok voltak. Ezért is tartom fontosnak az Emberség Erejével Alapítvány kezdeményezését, melynek keretében olyan baranyaiakat és szervezeteket kerestek, akik sokat tettek a közösségekért. De ki lehet emelni a Pécsi Család és KarrierPONT „Év női példaképe” pályázatát is, melynek során olyan baranyai nőket jelölhettek a díjra, akik munkájukban, szakmájukban sikeresek, példaértékűek.
– Mindennek tükrében, mi a véleménye a nőnapról?
– Úgy gondolom, hogy nőnapon nem a virágokra és a bonbonra kellene fókuszálni, hanem pontosan a női hősökre, női példaképekre. A nőkre az év minden napján úgy kellene gondolni, mint a társadalom aktív, fontos szereplőire. Arra kellene a hangsúlyt helyezni, hogy miként tudjuk a férfiak és a nők közti társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket rendszer szinten megszüntetni. Az eltérő fizetések, a munkaterületeken tapasztalható különbségek, a családon belüli erőszak áldozatai és a meg nem becsült női munkák mellett fontos kiemelni, hogy a nők a törvényhozás területén is háttérbe vannak szorítva. Érdemes megnézni, hogy mennyire kevesen vannak például a Parlamentben vagy a Tudományos Akadémián. Ahhoz, hogy megváltozzon ez a helyzet, az ilyen és ehhez hasonló, nőkre koncentráló kutatások nagyban hozzájárulhatnak.
