Ahogy azt megírtuk, a napokban megjelent Koszits Attila Pécs Underground ’80 című, közel 500 oldalas hiánypótló könyve a ’80-as évek pécsi underground összművészeti mozgalmáról. A szerzővel a könyv kapcsán beszélgettünk a kötet összeállításáról, a korabeli hatalom és a pécsi ellenkultúra viszonyáról, és arról, hogy mitől is volt a maga nemében páratlan mozgalom a pécsi avantgárd.
– A Pécs Underground ’80 könyvbemutató sajtótájékoztatóján kiderült, hogy másfél évtizede kutatod már a ’80-as évek pécsi avantgárd ellenkultúráját, a könyvet pedig 5 év alatt írtad és készítetted. Nem lehetett egyszerű egy ilyen obskúrus témát kivesézni, hogyan zajlott a kutatómunka?
– Ez egy nagyon összetett munkafolyamat volt. Egyrészt, az évek során nagyon sok dokumentumot gyűjtöttem össze az archívumomba, ami 2014-ben a Pécsi Galériában rendezett Pécs Underground ’80 című kiállításon meg is jelent. A kiállításon részt vevőktől pedig további anyagokat gyűjtöttem össze. A könyvnek 2014 nyarán álltam neki, ezzel párhuzamosan szedtem elő további forrásmunkákat, dokumentumokat, és ekkor kezdtem el készíteni a könyvben szereplő interjúkat is. A forráskutatás volt a legnehezebb, hiszen a pécsi undergroundról egy-két korabeli helyi újságcikken kívül nem sok minden maradt fent. Viszont abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy én valamilyen funkcióban ott voltam mindenhol, ahol underground események, programok, tevékenységek történtek, és már akkoriban is írogattam ezekről, noha ezen írások nagy része nem jelent meg.
– Volt Pécsen valamiféle fóruma, platformja ennek a művészeti iránynak, vagy azoknak, akiket ez érdekelt?
– Igen, nagy szerepet játszott a kutatásban, hogy a pécsi Ifjúsági Házban működött ekkor a rockklubom, ahol frissen megjelent lemezekről, videókról, filmekről, hazai és külföldi aktualitásokról beszélgettünk, de tartottam itt előadásokat a punk és a new wave zenei irányzatairól, valamint a rockzene történetéről, kialakulásáról, annak társadalmi, gazdasági, politikai kontextusáról is. Utóbbi előadássorozatommal jártam a város és az ország egyetemi klubjait, kulturális intézményeit, és elég népszerű is volt, mivel ilyen azelőtt még nem volt az országban. Ennek a klubnak egyébként nagyjából 150 fős tagsága volt, és a pécsi underground körből is sokan jártak oda.
– Ütköztél falakba a kutatás során?
– Sok időt töltöttem könyvtárakban és levéltárakban, és igen, volt olyan, hogy nem találtam meg valamit, amit kerestem. Évtizedek óta kutatom például, hogy pontosan mikor is volt az országban mindössze háromszor koncertező Spions zenekar egyetlen pécsi koncertje. Azt tudom, hogy 1978 tavaszán, valamikor március 15. és április 15. között – a zenekar disszidálása előtt – volt a műszaki főiskola nagyelőadójában, de hogy mikor, azt nem. Vannak a koncertről fotók, de azokon sincs feltüntetve a dátum. Szinte mindenkit megkérdeztem, aki ott volt, akinek volt valamilyen kapcsolata az eseményhez, de ők sem tudták megmondani. Sajnos sokan nem is élnek már azok közül, akik tudtak volna ebben segíteni.
– A pécsi underground és avantgárd egy zenekarokat, zenészeket, filmeseket, költőket, színészeket, előadókat összefogó összművészeti hálózat volt. Hogy látod, valami ilyesmi megvalósítható lehetne manapság Pécsen, vagy ez a ’80-as évek sajátja volt?
– Igen, ez az ellenkulturális vonal abban a korszakban, a pártállami diktatúrában alakult ki és működött párhuzamosan a politika által meghatározott fősodorral. Ugyanakkor nem csak Pécsett volt ilyen hálózatiság az underground szereplői között, hanem Pécs és Budapest között is. A baranyai Fiatal Művészek Klubja például a hasonló budapesti klub mintájára jött létre. A hálózat tagjainak törekvése az volt, hogy a nyilvános, kultúrpolitikai elképzeléseket és irányokat kikerülje. Ma nincs ilyen erős diktatórikus elnyomás, nincs keményen meghatározott elvárásrendszer a művészek irányába. Ma inkább az anyagi problémák játszanak közre zenekarok, művészeti csoportok működésében. Ugyanakkor ma is észrevehető egyfajta hálózatiság a pécsi művészek között. A Szabadkikötőben vagy a Drukkerben összeülő helyi zenészekre, művészekre, alkotókra, egyetemi szereplőkre és közösen szervezett eseményeikre lehet itt gondolni, de a művészeti karnak is jelentős a hatása.
– Mennyire volt a pécsi underground akkoriban támogatott, tűrt, vagy épp tiltott?
– A támogatás néha volt csak észrevehető. A nagy része a tűrt kategóriába tartozott, de néhány esemény beleszaladt a tiltottba is. Pár pécsi kiállítást tiltottak be előre, de volt olyan is, hogy már megnyitott tárlatok anyagait szedették le azért, mert az nem tetszett az illetékes elvtársaknak. Az 1985-ös Művészbálról készült videófelvétel után például a pártbizottság kiadta, hogy ilyen rendezvényt többet nem lehet szervezni, ez egyfajta utólagos tiltás volt. De Földes László Hobo Eörsi István-estjét például először nem engedték Pécsre, pár hónappal később mégis meg lehetett rendezni. Szóval furán mentek itt a dolgok. Távol volt Pécs Budapesttől ilyen téren, itt sokkal több mindent meg lehetett csinálni.
– Sokaknak a ’80-as évek ellenkultúrája egyet jelent a punkkal. Pécsett volt olyan konkrétan fogalmazó hatalomellenes zenekar, mint például akkoriban a szegedi CPg?
– Nem, a CPg a pécsi avantgárd zenekarok tevékenységéhez képest sokkal szélsőségesebb, puritánabb rendszerkritikus zenekar volt. Mindenki tudta, hogy miről szóltak a dalszövegeik, direktbe kimondtak mindent. Az akkori pécsi zenekarok nagy része nem ilyen egyszerű punkban gondolkodott. Értelmiségi közegben született zenei mozgalom volt. A zenéjükre leginkább a kísérletező kifejezésmód volt a jellemző, szövegeik inkább költőiek voltak, a hozzáállásuk a kor különböző fősodorbeli zenei irányzataihoz képest pedig szinte parodisztikus volt. Ezért is tudott a hatalom nehezebben belekötni, és ezért nem érte a pécsi underground zenekarokat bármiféle retorzió a zene miatt.
– Nem értették a pécsi undergroundot.
– Dehogy értették, hogyan is érthették volna.
– Van a jelenlegi pécsi könnyűzenében bármiféle lenyomata az avantgárdnak, vagy ez teljesen eltűnt?
– Olyan zenekarok, mint amilyen például a Gruppensex volt, nem nagyon vannak már. Számukra nem a pénzről szólt ez az egész, hanem az önmegvalósításról, a zeneipart és fősodorbeli zenét megkerülve. Ami akkor létrejöhetett, ma már nem igazán jöhetne létre. Nagyon kevés a kísérletező zenét játszó pécsi zenekar. Páran ugyan vannak, de a közeg nem ugyanaz. Inkább egyéni, saját utakon járnak. Egyébként nagyon sok jó zenekar van Pécsen továbbra is, a kérdés viszont az, hogy meddig tudnak létezni. Azt vettem észre, hogy huzamosabb ideig nem működnek. Ahhoz, hogy ma egy zenekar ki tudja kerülni a zeneipari kényszereket, nagyon kitartónak és elhivatottnak kell lenni. Közben a fellépési lehetőségek számukra egyre szűkösebbek. Sajnos a város kulturális és művészeti intézményei mintha elfeledkeztek volna a helyi zenekarok támogatásáról, a nekik szóló fórumok létrehozásáról, rendszeres felléptetésükről, pedig többek között ez lenne a dolguk.
