Mármint a szólásszabadság. Miért szomorú, hogy egy újság és publicistája ellenében ízlés szülte határozatot hoz a Kúria egy jogilag kikezdhetetlen szöveg ügyében? A döntés sérti a vélemény szabadságát, és elfogult bírákat sejtet az igazságszolgáltatás felső fórumán.
MESTER ZOLTÁN JEGYZETE
A Kúria azért marasztalta el a HVG-t, mert Tóta W. Árpád véleménycikkében a “büdös magyar migránsok” és a “magyar banditák” kifejezéseket használta.
Van a Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) előcsarnokában egy méretes, “az igazságosságot és a jog morális tartalmát” megtestesítő Justitia szobor. A világ boldogabb, valamilyen konszenzusos társadalmi egyetértés alapján működő államaiban gyakorta jelenik meg az igazságszolgáltatás jelképe az igazságszolgáltatás helyszínein. A nőalakot gyakran ábrázolják szemkötővel, de nem azért, mert vak lenne, mint a komondor. A bekötött szem utalás pártatlanságára, hogy “ítéletét ne befolyásolja hatalom, pénz vagy gyengeség”, hogy az részrehajlás nélküli, igazságos ítélethez minden eléjárulónak joga legyen.
Stróbl Alajos bő százhúsz éves szobra valóban impozáns, óhatatlanul is lassítasz, amikor elhaladsz a távolba meredő, mégis átható tekintet alatt. A legismertebb magyar Justitia szobor azon kevés Justitia szobrok egyike, ami kendő nélkül, fedetlen szemmel ábrázolja az igazságosság istennőjét. Meglehet így jobban passzol a helyhez, aminek vezetőjét a szakmai feltételek és minimális elvárások nélkül, a pártatlanság szimbolikus követelményeit figyelmen kívül hagyva jelölték ki.
Ha valaki eddig kételkedett volna a kinevezés politikai motivációit illetően, olvasson bele a fingreszeléssel felérő ítéletbe. Azt sugallja, hogy felkészülhetünk ezentúl az orbánista rendszer vélt vagy valós elvárásainak kiszolgálására a Kúria által. Az ominózus határozat nem pusztán szembe megy az elmúlt évtizedek jogértelmezési gyakorlatával, de állásfoglalás is egyben, kikacsintás a NER-nek, belerúgás a szólásszabadságba. Gennyes seb a harmadik hatalmi ág függetlenségén, és gyógyítására kevés remény van. Ha a rossz viccként működő legfőbb ügyész irányította ügyészségre nézünk, esély sincsen rá.
(Talán kevésbé tűnik fontosnak mindez a koronavírus elleni harc közepén. Amiben a frontvonalban küzdők emberfeletti erőfeszítéssel, panasz nélkül vonulnak be nap mint nap, miközben Jóságos Vezérlő Miniszterelnök Úr az operations center kényelmes foteléből rendeli be ügyeletre az orvost/ápolót/szemészt/fogorvost/rezidenst, hoz döntéseket valamelyik kitartott think tank elvárások szülte elemzéseire alapozva, tologatja fel nem épített kórházakban a nem létező egészségügyi hadtesteket Magyarország térképén. És pihenés gyanánt péntekenként beleböffent egyet-kettőt a közrádió mikrofonjába.)
Tóta W. Árpád publicisztikáit lehet szeretni, meg nem szeretni, van köztük jól sikerült meg kevésbé, ahogy ez bármely újságírónál lenni szokott. Van hogy mellé lő, és van hogy beletalál. És van hogy, néha olyat ír, ami sérti emberek ízlését.
Nem mentegetésként írom, de még a legextrémebb Tóta W. szöveg sem ér fel akármelyik vakon kiválasztott, nyíltan vagy alig burkoltan uszító és gyűlöletkeltő anyaghoz, ami egy átlagos hétköznap megjelenik a kormányzathoz kötődő propagandamédiában. Amiben sárba tipornak, dehumanizálnak komplett kisebbségeket, szerencsétlen sorsú embert, társadalmi osztályt. Potenciális téma bárki, aki kívül él a NER rendszerén. Ezek elszenvedői sokat nem tudnak ez ellen tenni, (ha tudnának se lenne köszönet benne) legjobb, ha ép eszük megőrzése végett elkapcsolnak/nem nyitják meg/igyekeznek kizárni, lenyelni a keserűséget, hogy a saját hazájukban a saját képviselőik gyalázzák őket. Csak reménykedhetnek benne, hogy a kormányzatilag irányított szólamok nem tiggerelnek be egy dühös és frusztrált embert, aki aztán egy este rajtuk veri le a feldolgozatlan nemzetgyászt meg a valósággal való szembenézés képtelenségét.
Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya! Még ha valakinek az olvasási élménye ki is merül a Wass Albert meg Tormay Cécile összesben (+ kritikai kiadások), akkor már képtelen felismerni az iróniát, a szarkazmust, a cinizmust egy szövegben? Hogyan nem akarta eddig ledarálni senki Adyt, Kölcseyt, Petőfit? Vagy legalább a nemzet ostorozó, magyarság-bíráló verseiket? Azért azt még a házmesternek szegődött huszárnak is el kell ismernie, hogy a kultúrharc és a jobboldali kurzus tehetséges művelői is előszeretettel élnek az írói szabadság adta eszköztárral. Herczeg Ferenctől Orbán János Dénesig, hogy klasszikusoktól a kortárs udvari költőkig mást ne is említsünk.
Egy egészségesen működő, demokratikus országban az a jó, hogy bárki az ízlésének és érdeklődésének megfelelően választhat művet, senkire nem kényszerítenek rá semmit, virágzik ezer meg ezer vélemény. Én sem veszem meg a Magyar Demokrata legújabb számát, másnak sem kötelező HVG-t olvasni, ha tudja, hogy feltolja a vérnyomását.
Egy egészségesen működő, demokratikus országban az is lehetséges, hogy ha mégis felháborodok valamin, megsértve érzem magamat és méltóságomat magyar nemzeti mivoltomban, nem kell elfojtani: írhatok olvasói levelet, ellenvéleményt, kommentet, sőt! lehetőségem van a jog útján igazságot venni.
Helyénvaló, hogy egy egészségesen működő, demokratikus ország igazságszolgáltatásában van annyi buffer, hogy elviseli azokat, akinek ideje meg pénze van sok értelmet nem hordozó, marginális ügyek indítására, amíg azok nem igényelnek túl sok időt. Nem veszélyeztetik az eljárásokat a gyermekpornót gyűjtőkkel, a családbántalmazó kutyatartókkal, a hátizsáknyi ekivel szaladgáló falmászókkal, a jachtokon ledér utastársak hátáról kokaint szippantókkal, az EU-s forrásokat megcsapoló megélhetési családtagokkal szemben.
Nem naivság talán elvárni, hogy ha az igazságszolgáltatás kiskapuin és paragrafusain átcsusszan is egy-egy ilyen ügy, s bíró elé kerül, a bíró majd igazságot tesz. Mégis azért lett bíró a bíró, mert képes objektíven, mindenféle hatáson és politikai nyomáson felülemelkedni, hogy amikor felölti a bírói talárját, akkor át is lényegül, maga mögött hagyja a személyes előítéleteket, részrehajlást, politikai világképet, hagyja, hogy átjárja az igazságszolgáltatás szelleme.
A demokráciába belefér az, hogy néha mégis hibáznak a bírók, véletlenül vagy készakarva.
Hiszen ők is csak emberek vágyakkal, félelmekkel és megannyi gyarlósággal. Előfordul, hogy inkább bevállalnak egy botrányos ítéletet, jogi csűrés-csavarást, félrenézést, minthogy magukra vonják valakinek a rosszallását. Szerencsére a különböző fékektől, ellensúlyoktól tagolt rendszer többnyire működik, valamely magasabb fokon általában kijavítja az elhajlásokat.
Erre ugyan egyre kevesebb példa van Magyarországon, arányosan az erre képes bírók számával. Van helyette keserű epeíz a szájban, hogy 2021-ben egy ítéletet meghatároz az, hogy az érintettek milyen szerepet töltenek be a NER-ben. Miközben Magyarország érvényben lévő társadalmi szerződése szerint elméletileg a törvény előtt minden ember egyenlő.
A hűbérrendszer felszámolásának egyik áldásos következménye volt, hogy már nem kell egy bizonyos szint alatt egy hetet várakozni arra, hogy valamely nagyságos úr, politikai hatalom színe elé kerüljön az ember, ahol aztán a szőnyeg szélén állva, kezében a kalapját gyűrögetve, szemlesütve előadhatja a panaszát, majd az igazsága a hátára mért száz botütés legyen. Azért küzdöttek itt Magyarországon annyian például 1848-ban meg 1956-ban.
A Kúria határozata azt is sugallja, hogy amennyiben a NER kevésbé kellemes végén vagy, nem számíthatsz igazságra, ha a betintázott polgármester lezúzza a kocsid, ha a neres képviselő másodunokatestvére hétemeletes lakóparkot épít a házad köré, ha kirúgnak, mert valakinek jó kapcsolatokkal megtetszik az állásod, ha elveszik a cégedet nemzetérdekre hivatkozva.
A szemünk előtt épült ki az új hűbéri rendszer, amiben fontosabb a szólás szabadságánál az, hogyan értékeljük az ezer évvel ezelőtt Európát végigpusztító őseink tetteit.
Ha a Kúrián úgy érzik, hogy a jövőben ilyen igazán fontos dolgokban hasonló megnyilvánulásokat kell tenni, jobb lenne mielőbb kiküldeni a teremszolgát az előcsarnokba, másszon már fel és kössön kendőt a szobor szemére. Legalább látnia ne kelljen, mit művelnek a nevében.
