A napokban a Szabad Pécs készített interjút dr. Rappai Gáborral, a PTE Közgadságtudományi Karának doktori iskoláját vezető egyetemi tanárral, az egyetem modellváltása kapcsán. Az interjúról a PécsMa is beszámolt. Most a PTE FDSZ (Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete) reagált Rappai szavaira a Szabad Pécsnek.
Dr. Rappai Gábor sok egyéb mellett arról is beszélt az interjúban, hogy akik ellenzik a modellváltást, attól félnek, hogy teljesítményük nem elegendő egy ilyen egyetemi modellben –írja a Szabad Pécs.
A szakszervezet közleményében erre a kijelentésre is válaszol. A PTE FDSZ Szakszervezeti aktivistáinak közleményét változtatás nélkül közöljük:
„Szakszervezeti reakció Rappai Gábor közgazdász interjújában elhangzottakra
Rappai Gábor közgazdász, vállalatvezetőnek képezték ki, a Közgazdaságtudományi Kar volt dékánja, a Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője. Az egyetemi modellváltásra piacosításként tekint és így helyesli azt. Feltételezése szerint az egyetem – és azon belül minden kar – piaci szereplő, hatékonysága nyereségességének függvénye. Azokról az emberekről, egyetemi adminisztrátorokról, oktatókról, vezetőkről, akik a modellváltásról nem így gondolkodnak, azt feltételezi, hogy attól félnek, teljesítményük nem elegendő egy ilyen egyetemi modellben. Kicsit továbbízlelve ezeket a szavakat: akik nem akarták a modellváltást, nem dolgoznak, nem termékenyek, nem termelnek nyereséget.
Azt gondoljuk, hogy azok az emberek, akik ellenzik a „modellváltást”, két állítást feszegetnek. Az egyik szerint az, ami történik, nem piacosítás. A másik, hogy az egyetem közjó, nem piaci szereplő.
Piacosítás-e a jelenlegi folyamat? Vannak-e befektetők, akik elmondják, mit, hogy, mire? Van-e rövid- és hosszú távú gazdasági terv? Vagy van-e kidolgozott üzleti modell, oktatási piaci stratégia, aminek irányába az egyetem átalakítását meglépni vélik? És ha van, akkor ez miért nem publikus, miért nincs megvitatva?
Vagy leginkább az egyetem finanszírozására szánt közpénzek, az egyetemi ingatlanok, illetve az európai kutatási támogatások kerülnek kuratóriumi ellenőrzés alá és alapítványi tulajdonba? Egy olyan kuratórium ellenőrzése alá, amelynek tagjait a jelenlegi kormány nevezi ki, kinevezésük életük végéig tart, teljesítményük semmilyen módon nem számonkérhető.
A második gondolat mögött az az elgondolás áll, hogy az egyetem a tudás létrehozásának és elsajátításának közös tere, ilyen szempontból nem piaci, hanem közösségi, közszolgálati szereplő. A közösség javát szolgálja. Egy okos, jól működő, szolidáris társadalom jövőjét kellene szolgálnia. Ez a cél pedig igenis gyakran ütközik a gazdasági érdekek mentén való működéssel.
Már csak a legrövidlátóbb döntéshozók hiszik azt, hogy a felsőoktatás feladata az aktuális piaci igények kiszolgálása, miközben az idén felvett diákok jelentős része ma még nem is létező munkakörben fog dolgozni. A magas színvonalú, mindenki számára hozzáférhető felsőoktatás össztársadalmi érdek! Mindenki érdeke, hogy olyan tudományos kérdések merüljenek fel és olyan válaszok szülessenek a tudás alkotásának tereiben, amelyek az emberek jólétét, a közösségek együttműködését, a világ megértését, és az ezen értékek mentén való ráhatást szolgálják. Azaz az össztársadalmi működést erősítik és minősítik, és nem a gazdasági érdekeket és a profit termelését elégítik ki. A magas színvonal egyik garanciája az az intézményi autonómia, ami nincs kitéve piaci elvárásoknak, nem a profittermelés igényére gyárt, hanem alkot. Így teljesít. Új tudást, gondolatot, eszközt vagy módszert hoz létre.
És ha már teljesítmény: a jövő közgazdászainak azt tanítják, hogy írjanak alá üres csekkeket?! Ugyanis a szenátus igennel szavazó tagjai ezt tették. Rappai Gábor az interjúban világosan bevallja, hogy fogalma sincs, mit szavazott meg. Se a kurátorok nevét, se azt, hogy az egyetem beleszólhat-e a kiválasztásukba, se a kuratórium pontos jogköreit nem ismerte, amikor megnyomta az igen gombot. Ilyenek lesznek a jövő közgazdászai?
2017-ben egy másik egyetem más közgazdászai az egyetem ajtajára kifügesztették téziseiket a közgazdaságtan újragondolásáról. Tették ezt a London School of Economics-en. Céljuk az volt, hogy átgondolják, hogyan tudnak hozzájárulni világunk olyan problémáinak megoldásához, mint a szegénység, a gazdasági egyenlőtlenségek, az ökológiai krízis és a pénzügyi instabilitás. A 33 tézisből most azt a négyet emelnénk ide, melyek a közgazdaságtan céljaiként szerepelnek:
- A közgazdaságtan célját a társadalom határozza meg. A gazdasági célokat nem lehet elválasztani a politikától, így a kiválasztott hatékonysági mutatók politikai döntések eredményei.
- A jólét és a bevételek eloszlása alapvető a gazdasági valóságban és így a közgazdaságtan elméleteiben is annak kellene lenniük.
- A közgazdaságtan nem értékmentes, és a közgazdászoknak transzparensnek kellene lenniük saját értékítéleteikben. Leginkább azoknál az értékítéleteknél amelyek naiv szemek előtt nem láthatóak.
- A politika nem „kiegyenlíti” a játékteret, hanem valamelyik irányba elbillenti. Fontos annak megvitatása, hogy milyen gazdaságra vágyunk, és hogyan jutunk el oda.
Nagy kérdés, hogy milyen szempontok alapján értékelhető a hatékonyság. Mitől függ azoknak a szempontoknak a kiválasztása, amelyek mentén egy egyetemi dolgozót hatékonynak minősítünk? Mik azok a hatékonysági mutatók, amelyek alapján az egyetemi dolgozókat értékelik majd, és kik határozzák meg e mutatókat? A nyereségesség vajon alkalmazható-e a tudományban és oktatásban hatékonysági mutatóként? Nyereséges-e a jól képzett pedagógus, aki a gyerekeinkkel foglalkozik és együttműködésre, a másik megértésére tanít? Vagy az orvos, aki azon túl, hogy ért a szakmájához, még odafigyelve is beszél velünk? Nyereséges-e a fizikus, aki harminc éven keresztül dolgozik egy elméleten, ami esetleg átalakítja mindazt, amit ma a valóságról tudunk? Vagy nyereséges-e az a virológus, aki szintén évtizedeken keresztül kutat, és amikor szükség van rá, elénk rak egy kifejlesztett oltást? Nyereséges-e az a bölcsész, aki vitát generál és kritikus gondolkodásra ösztönöz? Az elméleti közgazdász, aki makroökonómiai modelleket állít fel? Nyereségesek-e azok az ügyintézők, akik segítik, szervezik a képzések megvalósítását, olyan alacsony fizetésekért, amire a piacon hasonló munkakörökre egyébként nem találunk példát?
A PTE egyetem, nem vállalat. A Közgazdaságtudományi Kar egy szereplője ennek a tudástermelésnek, más karok mellett, kitermelt hatékonysági mutatója csak egy a sok közül, és ahogy láttuk az LSE közgazdaságtani téziseiből, tudományágilag is újragondolható, hiszen egy egyetem karaként és nem egy for profit vállalatként kéne hatékonyságát meghatároznia egy diverz tudást és értéket kitermelő a társadalmat szolgáló intézményrendszeren belül.
Évek óta nagyobb mértékben csökken a felsőoktatásba jelentkezők száma, mint ahogy azt a demográfiai mutatók indokolnák. A kormánynak eddig vajon nem az volt a célja, hogy az egyetemek szabadon gondolkodó, a világhoz alkalmazkodni tudó, innovatív fiatalokat bocsássanak ki? Egyáltalán az állami bevételek hány százalékát fordítja az állam a felsőoktatásra pontosan? Mi akadályozta abban, hogy az állami egyetemeket fejlessze, ne csak új épületekkel, hanem az oktatást és a kutatást segítő szabályozással és feltételekkel? Hogy lehetne a tudomány és a felsőoktatás terén versenyképes az a magyar felsőoktatás, amelyben talán az egyetemi tanár fizetése éri el egy holland doktorandusz ösztöndíjának mértékét? Vagy ahol a túlélés egyetlen útja újabb és újabb szakok indítása, és ezzel az oktatók idejének és erejének teljes felaprózása? Ahol nincs pénz konferenciára, nyelvi lektorra, publikációs díjakra? Az egyetem-átalakítás során ezek a kérdések fel sem merültek. Ezekre nem válasz az alapítvány.
Azzal, hogy a szakindításokat, a szervezeti és működési szabályzatok elfogadását, a rektor kinevezését mindenféle garancia nélkül rábíztuk egy politikai kinevezettekből álló testületre, lemondtunk arról, hogy autonóm és felelős egyetemi polgárként magunk alakítsuk a jövőnket. A kuratórium bizony a tanteremig érő döntéseket fog hozni, amik alapvetően határozzák meg, milyen tárgyakról és kinek beszéljünk. Önáltatás azt gondolni, hogy ez nem fog megtörténni, és ha nem fog megtörténni, az csak a szerencsén múlik. A rendszer készen áll.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete hisz abban, hogy a közösségek érdekeit nem lehet gazdasági mutatókra lecserélni. A szakszervezet nem fog üres csekkeket aláírni, és hisz abban, hogy a PTE dolgozói közössége képes felelős döntéseket közös erővel kidolgozni, azokat megvitatni, nemcsak az egyes dolgozók, vagy karok önös érdekeit kiszolgálni, hanem az egész közösségre, a pécsi felsőoktatásra egységként tekinteni, és ebben mindenki érdekeit közös nevezőre hozni és szolidárisan képviselni.
PTE FDSZ Szakszervezeti aktivisták”