Pécs egyes negyedei alatt egy komplett föld alatti város egymásba fonódó utcarendszerei húzódnak meg. A több mint 15 kilométeres, a belváros török kori pincéit is igénybe vevő alagútrendszer funkciója meglehetősen prózai: közművezetékek húzódnak bennük. De miért választották Pécs építői évtizedekkel ezelőtt ezt az elsőre drágának tűnő megoldást? És miért járnak jól a mai pécsiek ezzel a döntéssel?
A pécsi Kertváros nagyjából a Maléter Pál út vonalától délre eső területét gyakorlatilag második úthálózatként keresztül-kasul átszövi a közműfolyosók és közműalagutak rendszere. Az összesen 14 kilométernyi létesítmény bejárataival akár a házak között sétával is könnyen találkozhatunk. Magát az alagútrendszert a városrésszel együtt építették, a hetvenes évek második felében. Az akkori tervezők úgy gondolkodtak, hogy az alagútépítés ugyan drágább megoldás, mint hagyományos munkagödröket ásni, de hosszú távon megtérül a beruházás. Az eltelt ötven év bebizonyította, hogy igazuk volt.
Napjainkban a gázvezetéken kívül gyakorlatilag minden közmű ezekben fut a távfűtéstől az internetkábelig.
A közműalagút folyosók stabil és biztonságos betonépítmények, amelyek könnyen tisztán tarthatók és ellenőrizhetők. Az üzemeltetést a kezdetektől a Pétáv Kft. végzi, méghozzá napjainkban már távfelügyeletet is igénybe véve. Bármilyen probléma adódik – vezetékszivárgás, tűz, betörés vagy elárasztás – a társaság központjában az ügyeletes mérnökök azonnal észlelik, intézkednek és értesítik a közműtulajdonosokat.
Fontos megjegyezni, hogy Kertvárosban egyes épületek alatti közműfolyosók (szerelőfolyosók) magántulajdonban vannak, melyek üzemeltetését nem a Pétáv végzi, ezen folyosószakaszokért az a társasházi közösség felel, amelynek az ellátását szolgálja, ezeken a helyeken a lakóközösség feladata a karbantartás, csakúgy, mintha például a társasház közös tárolóiról lenne szó.
A legfontosabb előnye a közműalagutaknak, hogy jóval egyszerűbb a karbantartás, javítás és rekonstrukció. A vezetékek korróziója lényegesen lassabb, mintha a földben lennének, ritkábbak a meghibásodások. Ha pedig mégis javítani kell, sokkal könnyebb megtalálni és cserélni a hibás szakaszt. Az esetleges vezetékcserék az alagutakban anélkül megoldhatók, hogy a javítások zavarnák a felszíni forgalmat. További előnye a technológiának, hogy zavartalanul lehet a házak közötti területet fásítani, nem kell attól tartani, hogy a gyökerek nehezítik a hozzáférést és kárt tesznek a közművekben.
A kertvárosi közműalagút más városok számára a kezdetektől mintaprojektként szolgált. A Pétáv a sikereket látva keresni kezdte a bővítés lehetőségét. Hagyományos technológiával kiépült közműveket alagútba áthelyezni nagyon drága lett volna, a belváros távhőre kapcsolásakor viszont kapóra jöttek a város évszázados pincéi.
A távhőcég szakemberei a nyolcvanas években összekötötték és megerősítették a helyenként a török kornál is régebbi belvárosi föld alatti pincéket és azokban építették ki a távhővezetéket, így nem volt szükség útfelbontásokra a műemléki környezetben.
A belváros földje összesen másfél kilométernyi, pincék felhasználásával létrehozott közműalagutat rejt, legnagyobb részt a Széchenyi téren és környékén. A lejáratokat csak a beavatottak ismerik: a kertvárossal ellentétben itt nincsenek látványos felszíni lejáratok, csak a távfűtött épületek pincéjén keresztül lehet megközelíteni az alagutakat. A belvárosi közműalagút jelentős része az elmúlt tíz évben alapos felújításon esett át, így várhatóan még hosszú ideig megbízhatóan képes lesz ellátni feladatát.
(x)
Kiemelt képünk illusztráció.
