Rövid kérdezz-felelek a pigmentfoltokról

Hirdetés

Végre javában benne járunk a nyárban, egyre többen múlatják az időt a szabadban, és sokan tervezgetik a várva-várt nyaralást is. Viszont mindeközben érdemes néhány szót ejteni a pigmentfoltokról is, ami a nyári napsütés miatt igencsak aktuális téma. 

Mik azok a pigmentfoltok?

A pigmentfoltok a bőr felszínén látható, szabálytalan formájú barnás elszíneződések, melyek főleg az arcon jelennek meg, de előfordulhatnak a kézfejeken, valamint a dekoltázson is. Szerencsére ártalmatlanok, nem fájnak vagy viszketnek (ha mégis ilyet észlelünk, akkor az valamilyen másfajta bőrprobléma lesz), viszont esztétikailag igencsak zavaróak lehetnek, ráadásul nagyon nehéz megszabadulni tőlük. 

Mitől alakulnak ki?

A bőrünk rendelkezik egy melanocita nevű sejttel, ami a melanin termeléséért felelős. Ez az anyag nyeli el a bőrre érkező UV-sugarakat, véd a leégéstől és a napfény káros hatásaitól. Emellett a bőr pigmentációját is ez adja, ezért van az, hogy akinek természetesen sötétebb a bőre (vagyis több a melanin benne), az kevésbé hajlamos a napégésre, ellentétben a hófehér bőrűekkel. 

A melanin tehát a bőr egyik fontos alkotóeleme, de előfordul, hogy a termelődésében valamilyen zavar áll be. Ilyenkor általában több lesz belőle, mint amennyire szükség lenne, a felesleg pedig kis “buborékokba” áll össze, amelyek lassan a bőr felszínére vándorolnak, és itt pigmentfolt formájában láthatóvá válnak. 

Milyen fajtái vannak?

A pigmentfoltoknak három fajtája létezik, a kialakulás okaitól függően:

  • Napfoltok: a leggyakoribb típus, idősebb korban szinte mindenkin megjelenik, ezért “öregségi foltoknak” is nevezik. Oka a napból jövő UV-sugárzás, ami évtizedek alatt lassan károsítja a bőrt és felborítja a melanintermelés egyensúlyát. Jellemzően azokon a területeken jelenik meg, amit gyakran ér a nap fénye. Szinte lehetetlen teljesen eltüntetni, maximum halványítani lehet, ezért érdemes nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre. 
  • PIH: gyulladásos bőrbetegségek, például pattanások miatt jelenik meg. Miután az akné már eltűnt, a folt még egy ideig jelen lehet, de előbb-utóbb magától felszívódik.
  • Májfolt: a hormonenegyensúly felborulása okozza, ezért gyakori a várandós nők, illetve a fogamzásgátlót szedők körében. Többnyire nagyobb foltokban tűnik fel, de magától is megszűnik, ha a hormonszintek helyreállnak. Ehhez viszont a legtöbbször orvosi segítségre van szükség. 

Hogyan lehet tőlük megszabadulni?

A pigmentfoltokat jóval egyszerűbb megelőzni, mint eltüntetni, aminek a kulcsa a rendszeres fényvédelem. Fényvédőket egész évben érdemes használni, nyáron viszont egyenesen kötelező! A Helia-D kínálatában is számos fényvédő kozmetikumot találunk, melyeket ne legyünk restek napi szinten alkalmazni – természetesen nem csak a nyaralás ideje alatt. 

A már kialakult pigmentfoltok jól kezelhetőek halványítószérumokkal és kémiai hámlasztókkal, valamint C-vitamin tartalmú készítményekkel.

(x)

Hirdetés