Világörökségi helyszínek fejlesztése: fókuszban az interaktív tartalom és a zöld felületek

Hirdetés

A pécsi világörökségi helyszínek a város legfontosabb történelmi-turisztikai értékei közé tartoznak. Megőrzésük, bemutatásuk és folyamatos fejlesztésük kiemelt jelentőséggel bír. Pécs 2018-ban pályázaton nyert közel 900 millió forintot erre a célra, mostanra pedig eljutott odáig a program, hogy elkezdődhet a beruházás. 

– Az önkormányzat, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., és a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. konzorciumi megállapodás keretében nyújtott be pályázatot, eredményeként pedig 892,3 millió forintos, Európai Uniós forrásból újulhatnak meg a világörökségi helyszínek. A fejlesztés három különböző területen történik, így a kivitelezést is három részre bontottuk – mondta Zag Gábor, Pécs kultúráért felelős alpolgármestere.

Mint azt ismertette, elsőként az Apáca utca 8. szám alatti kiállítótér rekonstruálására, homlokzatfelújítására és szigetelésére kerül sor, illetve a vízelvezetési problémák kiküszöbölésére. Kiemelte: az Ókeresztény Mauzóleum külső- és belső felújítása során arra is figyelnek, hogy a fontos helyszín jobban észrevehető legyen a látogatók számára, a fejlesztés eredményeként ugyanis a mauzóleum előtti terület megnyílik, lényegében a Szent István tér funkcionális részévé válik. A projekt harmadik állomása a Cella Septichora Látogatóközpont épületének átfogó fejlesztése, mely magában foglalja az elavult gépészeti rendszer korszerűsítését a látogatók komfortérzetének javítása érdekében, de az erős- és gyengeáramú rendszer modernizálását is. A 21. században fontos a látványosságok interaktív tartalmának fejlesztése is, ezért ez is előtérbe került mindhárom területen – tette hozzá az alpolgármester.

– Nagyon figyeltünk arra, hogy fák kivágására ne legyen szükség egyik helyszínen se. Ez a korábbi tervekben még nem így szerepelt, azonban az új városvezetés módosított rajtuk. A Szent István téren ugyan a cserjéket el kell távolítani, de a kivágott növényállomány 1,5
milliós értékét a Városi Faalapba fizetjük be, ebből majd védett vadgesztenyefákat telepítünk a területre. A 2017-es eredeti koncepció szerint a Cella Septichora környékén 10 fát kellett volna kivágni, azonban a pécsiek szavát meghallva észszerűsítjük a tervet, így nem, hogy kevesebb fa lesz, hanem még több zöldfelületet hoznánk létre a környéken – mondta Zag Gábor.

Lapunknak azt is elárulta, hogy a projekt első része várhatóan már ebben a hónapban kész lesz, míg a második etap valószínűleg 2022 januárjában, a látogatóközpont fejlesztése pedig 2022 negyedik negyedévében zárul le. Mindazonáltal az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az ütemezés betartásához kulcsfontosságú, hogy a közbeszerzési eljárások Miniszterelnökség általi ellenőrzése, jóváhagyása is időben megtörténjen.

Jelenleg is zajlik a munka: 

Így fog kinézni: 

Hirdetés