A Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány munkáját – ahogyan a legtöbb hasonló szervezetét – hosszú ideje segítik ideiglenes befogadók, akik az örök családra váró védenceket egy időre magukhoz veszik, így az otthonra találásig is szerető, biztonságos környezetet biztosítva a számukra. A járványhelyzet érthető módon sajnos nagyban visszavetette a jelentkezéseket, holott nagy szükség lenne ezekre a jótékony angyalokra. Mutatjuk, miért.
Temesfői Viktória, a pécsi alapítvány tagja válaszolt kérdéseinkre.
Hogyan lesz valakiből ideiglenes befogadó? Miért fontosak az önkéntesek?
– Általában felhívásra jelentkeznek az emberek, akik kedvet éreznek magukban, de olyan helyzet is adódott már, hogy maga a megtaláló vállalta egy állat ideiglenes elhelyezését, amíg a szükséges orvosi vizsgálatok zajlottak, vagy végleges gazdira nem talált. A lehető legtöbb segítséget igyekszünk megadni az „idigazdinak”: természetesen minden kezelési költséget az alapítvány áll és biztosítunk megfelelő eledelt is a védencünk számára. A befogadó legfontosabb feladata a szocializálás, hogy megmutassa a négylábúnak, milyen amikor családtagként kezelik. Nagyon lényeges folyamat ez, mert egyrészt jólnevelten sokkal könnyebb örökbe adni, másrészt óriási terhet vesz le a befogadó az egyébként összesen 5-7 fővel működő alapítvány válláról. A teltház miatt ugyanis sok esetben nem tudunk a telephelyünkön fűtött kennelt biztosítani a rászorulóknak, így például a műtétek után lábadozó vagy sérült állatoknál rengeteg segítséget jelent akár 10 nap befogadás is.
Még milyen feladatokkal jár? Vannak-e olyan költségek, amiket vállalni kell?
– Szocializálás, tanítgatás, szeretgetés, az állat szükségleteinek megfelelő ellátása állatorvos vagy fizioterapeuta utasításai szerint. Az alapítvány vállalja a költségeket, de ha valaki szeretne hozzájárulni a nála lévő állat ellátásához, például az eledel biztosításával, azt nagyon szívesen vesszük.
Hányan vannak most az „idigazdik”, kik ők?
– Jelenleg egyetlen, cicákkal foglalkozó ideiglenes befogadónk van. A rászoruló állatokat tehát most leginkább mi magunk, alapítványi tagok visszük haza. A járványhelyzet, amúgy érthető módon, nagyon sokat rontott a vállalkozókedven sajnos. Ez nem csak az ideiglenes befogadásnál tűnik fel, hanem a mindennapi, tevékeny segítségnyújtásban is. Korábban volt a partnereink között gyógyszertári- és állatorvosi asszisztens, gyermekápoló, egyetemi kutató, főállású anyuka is, tehát egyáltalán nem számít az illető foglalkozása. Sőt, a kor sem, 17 és 40 éves állatbarát is segítségünkre volt már. Hozzátenném, hogy szinte kizárólag nők. Általában azt szoktuk kérni, hogy ha gyerekek szeretnének segíteni, akkor a szülő is gondolja át ezt a felelősségvállalást.
Ki jelentkezhet, milyen feltételekkel?
– Bárki. Ha van már saját háziállata, akkor annak fertőző betegségektől mentesnek és jól szocializáltnak kell lennie. Macska esetében csak benti tartás lehetséges, kutya esetében pedig feltétel a meleg hely biztosítása éjszakára, vagy hogy bemehessen a házba.
Mint írtuk, a Pécs Környéki Állatmentő Alapítványnak jelenleg egy ideiglenes befogadó segít, ők is felkerestük, hogy tapasztalatairól beszéljen lapunknak.
Nem mindig könnyű a feladat, de megéri…
Metzler Ildikó mindig imádta az állatokat, melyek szerinte önzetlenül szeretnek és kötődnek az emberhez, de teljes mértékben tőlünk is függenek. Mint elmondta, régóta foglalkoztatta az állatmentés, végül 2016 tavaszán kezdett együttműködni az alapítvánnyal, mikor egy időre befogadta a Pötyi nevű anyamacskát és kicsinyeit. Az év tavasza óta összesen 41 macskának adott átmenetileg otthont, a legkitartóbb ideiglenes befogadóik közé tartozik.
Kérdésünkre elárulta, mivel mindig is voltak a „lelencek” mellett saját állatai, nem érzi, hogy több felelősség hárulna rá így. Hozzátette, természetesen nem könnyű a dolga, hisz általában rossz körülmények közül, gyakran emberkézhez nem szokott kisállatok érkeznek hozzá. De ez is inkább csak kihívás, nem nehézség – tette hozzá.
– Hogy mi a legjobb benne? Látni, ahogy lassan kinyílnak, bízni kezdenek bennünk, érezni, ahogy a kis „rettegők” fokozatosan bátorodnak. Az első érintés ilyenkor mindig varázslatos élmény. Érkezett hozzám két éve egy teljesen vad cicamama három, pár napos kicsinyével. Az anya fújt, harapott, a napi rutin, mint az etetés és az almozás is kétemberes harc volt vele. A picik közül kettő sajnos túl gyenge volt, elvesztettük őket. A harmadik, Mancika viszont szépen nőtt, gyarapodott. Naponta ott ültem velük a szobában és vártam, hogy a bizalom kialakuljon. Egy nap a kiscica velem játszott éppen, mikor a mamája egyszer csak odaugrott mellénk a kanapéra. Megérinteni ugyan nem tudtam, de ott feküdt mellettünk, nyugodtan, ellazulva, nem menekülésre készen. Hihetetlen élmény volt – emlékezett vissza a „macskás hölgy”.
Adja magát a kérdés, nem nehéz-e továbbadni az átmenetileg befogadott állatokat? Nos, természetesen de. Metzler Ildikó így fogalmazott:
[su_quote]Mindegyiküket megszeretem, hisz gondoskodás közben a kialakul kötődés, főleg ha egy-egy cicus estleg több időt tölt nálam. De látni, hogy gazdisodnak, jó helyre kerülnek a rossz kezdet után, kárpótol az elválás nehezségéért. Igyekszem az örökbefogadókkal is kapcsolatot tartani, mindig itt vagyok nekik, ha kérdés, probléma merülne fel. Gyakran kapok képeket, beszámolókat arról, hogy alakul a közös életük a cicákkal, ez nagyon jó érzés. Egy Bazsika nevű kandúrnál tiszteletbeli „cicanagymami” vagyok. Ezért érdemes ezt tovább csinálni.[/su_quote]
Kiemelt képünk illusztráció.
