Két tanú meghallgatásával folytatódott ma a Pécsi Járásbíróságon az a büntetőügy, amely az ügyészségi vádirat alapján azt vizsgálja, hogy valóban elsikkasztott-e 260 millió forintot az OTP-től a pénzintézet korábbi dél-dunántúli regionális igazgatója.
Izgalmas tárgyalási napok követik egymást a volt OTP-s vezető, F. B. sikkasztási ügyében. Ahogyan azt a PécsMa meg is írta, tegnap kiderült, hogy az egész nyomozás F. B. egykori sofőrje feleségének Csányi Sándorhoz küldött panaszleveléből indult, egy, a jelen tárgyaláshoz nem kapcsolódó állítólagos zaklatási ügy kapcsán.
A mai napon pedig egy éles csörtének lehettünk szemtanúi a tárgyalóteremben a bírónő és az elsőrendű vádlott védője között. Az ügyvéd ugyanis azt nehezményezte, hogy megítélése szerint dr. Kalmár Éva bírónő a válaszokat is magában foglaló, azokat gyakorlatilag a tanú szájába adó módon kérdezte az OTP régiós titkárságán akkoriban dolgozó egyik titkárnőt a tanúk padján. Az ügyvéd kérte is, hogy tiltakozását vegyék jegyzőkönyvbe is, mivel szerinte ilyen módon jogellenes kérdezni.
A képet azért árnyalja, hogy a bírónőnek nem volt könnyű dolga a mai első tanúval. A titkárnő ugyanis olyan gyakran adta válasz gyanánt a „nem emlékszem már rá”, az „erre a részletre nem emlékszem” vagy épp a „nincs ilyen emlékem” szófordulatokat, hogy egy idő után, csak a kíváncsiság kedvéért el is kezdtük strigulázni – 55-ig jutottunk. Persze, mivel 8-10 évvel ezelőtti dolgokat kellett felidézni (a tanú a büntetőeljárás keretében vizsgált időszak során 2011 és 2014 között dolgozott az OTP regionális igazgatóságának titkárságán), nem is meglepő, hogy sok dolog már homályos talán, ugyanakkor a majd’ háromórás meghallgatás során azért egészen tiszta részletekre is fény derült.
Kiderült például, hogy F. B. számára napi bevásárlásokat kellett intéznie a titkárnőnek – ez egybevág a tegnap a sofőr által elmondottakkal is –, és mivel az elsőrendű vádlott neki sosem adott készpénzt a vásárlások ellentételezésére, minden bizonnyal ezek a cég reprezentációs keretének terhére történtek. A titkárnő arról részletesen be tudott számolni, hogy az F. B. által leadott költségszámlák (jellemzően éttermi számlák) elszámolása hogyan zajlott. Ehhez ugyanis neki kellett háttérdokumentációt készítenie, amiben minden esetben fel kellett tüntetni azt, hogy melyik ügyféllel volt találkozója a régióvezetőnek. Gyakran fordult elő, hogy F. B. nem adott meg nevet, a titkárságon a bevett gyakorlat ilyenkor az volt, hogy egy meglévő ügyféllistából találomra rendeltek egy ügyfelet az elszámoláshoz, arra azért ügyelve, hogy ne nagyon ismétlődjenek az ügyfelek nevei, és ha például egy kaposvári éttermi számlához kellett „ügyfelet találni”, akkor a listájukból olyat választottak, aki földrajzilag közel esik az adott városhoz.
A tanú arról is beszámolt, hogy felmerült benne az, hogy ez a gyakorlat nem biztos, hogy rendben van, ezt egyszer jelezte is a közvetlen feletteseinek – mind a ketten gyanúsítottak voltak az ügyben, már beismerő vallomást tettek és a jogerős ítéletük is megszületett. Tudomása szerint ezt követően a felettesei egy ügyvédet kértek fel véleményezésre, aki állítólag megnyugtatta őket, hogy a gyakorlat rendben van. A titkárnő szerint többször nem szólt ez ügyben senkinek, mint ahogyan kollégái sem, attól tartottak ugyanis, ha firtatják a dolgot, elveszíthetik a munkájukat, igaz, ilyen konkrét fenyegetésről nem tudott beszámolni.
A tanú azt is elmondta, hogy egy esetben a marketingrészleg munkáját segítve ő csinált meg egy megrendelőt szórólapokra – ugyanakkor tudta, hogy maguk a szórólapok nem készültek el. A bírónő egy ponton arra kérdezett rá, hogy hallott-e a munkája során az úgynevezett „kamulistáról”, amelyen jelölve voltak azok a kamuszámlák, amelyek mögött teljesítés nem volt. A tanú először azt mondta, nem emlékszik ilyenre, és arra sem, hogy vezetett-e ő ilyen listát. Végül a „Látott ilyen listát?” kérdésre már azt mondta, hogy talán.
Kiderült az is, hogy F. B.-nek több pécsi étteremben is volt havi kerete, amennyiért ott fogyaszthatott. Hogy ezek mekkora keretek voltak pontosan, és hogy F. B. ezeket saját zsebből, vagy az OTP pénzéből finanszírozta-e, nem tudott válaszolni a tanú.
Egy ebédszünet után újabb tanú állt a bíróság elé, méghozzá az OTP dél-dunántúli regionális központjának egyik akkori értékesítési tanácsadója. Ő sok egyéb mellett egyes céges rendezvények szervezését is csinálta. Ezzel összefüggésben két olyan esetről számolt be, amikor F. B. egyik beosztottja, egy szintén vezető beosztásban dolgozó személy a rendezvény kapcsán fiktív elszámolás elkészítését kérte.
Ami ennél még érdekesebb, és tökéletesen rímel a vádiratban foglaltakra, rendszeresen készített a tanú olyan útiköltség-elszámolást, amely mögött nem volt valós út. Az ezekért kapott pénzt aztán felettesének kellett átadnia. A tanú azt mondta, hogy mind a feletesse, mind F. B. azzal indokolta ezt, hogy egy-egy rendezvényük kapcsán így egyszerűbb előteremteni a szükséges pénzügyi keretet, ez csak technikai dolog. A tanú ezt el is fogadta magyarázatként, úgy volt vele, hogy ha ennyivel tud segíteni a munkáltatójának, akkor megteszi.
Itt a meghallgatás végén érdekes jelenetet figyelhettünk meg, F. B. ugyanis azt mondta a tanúnak, hogy ő sosem kért ilyet tőle, a tanú viszont ennek pont az ellenkezőjét állította, amit meg is erősített a bíróság előtt.
A tárgyalás ezzel véget ért, de csak mára. Jövő héten kedden ugyanis újabb tanúk fognak válaszolni a bíróság kérdéseire.
