A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. egykori privatizációja körül számos probléma merült fel, a korábbi városvezetés idején gyárfoglalásra is sor került. A 2015 és 2019 közötti időszak kapcsán jogi átvilágítást rendelt el a város polgármestere. Az audit főbb megállapításait cikksorozatban dolgozzuk fel, a második részben az auditot felügyelő dr. Bodnár Imre foglalta össze, hogy milyen érdekcsoportok, és hogyan próbálták megszerezni Bachar Najaritól a Zsolnay többségi tulajdonát.
– Ha egy mondatban kellene összefoglalnia a jogi audit végkövetkeztetését, mi lenne az?
– Pécs Megyei Jogú Város előző vezetése együttműködött egy olyan akcióban, aminek a vége az lett, hogy 118 ember az utcára került és soha nem kapta meg a 10-20-30 éves munkaviszony után járó járandóságait, súlyos és indokolatlan kötbér-kötelezettség maradt a város terhén és reális veszélye van, hogy a jelzáloggal terhelt ingatlanokat elveszíti a város – mondta dr. Bodnár Imre, a Zsolnay-gyár adásvételét, és az azt követő eseményeket vizsgáló jogi auditot felügyelő ügyvéd. Emellett a Pécs városába érkező befektetőket is elriasztotta azzal, hogy nincsenek biztonságban a városban, mert itt egy ilyen dolog is megtörténhet.
– Mit ért pontosan „akció” alatt?
– Valójában ez egy támadás volt, amelynek során egy jól behatárolható NER-es befektetői kör meg akarta szerezni a Zsolnay-gyárat Bachar Najaritól, ebben pedig segített neki nem csak az önkormányzat, de a kormány is. Az egyetlen fej, amely kilátszott a víz alól az Paár Attila, a WHB Vagyonkezelő vezetője, így nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy ez egy erőteljes Tiborc-vonal a történetben. De érdemes megemlíteni L. Simon László szerepét is, hiszen ő volt az, aki kezdeményezte a kormányzatnál, hogy kiemelt jelentőségű szervezetté nyilvánítsák a Zsolnayt. Vagy itt van dr. Szabó Iván ügyvéd, akire a „vízhordó” szerepe jutott, de érdekes Mikes Éva és Turi Attila közreműködése is, akik önkormányzati delegáltak voltak a Zsolnay vezető testületeiben és egyik napról a másikra a Ledina Kerámiában ügyködtek. Persze van itt egy szereplő, akiről soha nem beszélünk, viszont aki ismeri az ügyet és a helyi viszonyokat, tudja, hogy nélküle a régió NER-bugyraiban semmi sem történik.
– Indokolt volt a kiemelt státuszba helyezés?
– Teljesen indokolatlan volt. Nyilvánvalóan csak azért volt erre szükség, mert miután kiemelt gazdálkodó szervezetté vált a Zsolnay, speciális felszámolási szabályok vonatkoztak rá. Persze az is izgalmas, hogy szinte azonnal el tudtak indítani ellene egy NAV-os eljárást, aminek egyébként kulcsszerepe volt a későbbi eseményekben is. A Zsolnaynak volt korábbról egy Magyar Fejlesztési Banknál lévő hitele – ezt egyébként Najari korábban ki akarta váltani, az MFB-nek többször is tett rá ajánlatot 260 millió forint értékben, azonban azt a bank nem adta el neki. Azon már nem is kell meglepődni, hogy kicsivel később Paár Attila vette át ezt a hitelt, 200 millió forintért. Tehát az állami tulajdonú pénzintézet 60 milliót bukott csak azért, hogy ne Najari szerezze meg a hitelt.
– Ha jól értem, az audit megállapítása szerint a NAV eljárása a Najari tulajdonolta Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ellen része volt annak a folyamatnak, amiben meg akarták szerezni a gyárat tőle. Nyomásgyakorlásnak szánták?
– Felelőtlenség lenne egy ügyvédnek ezt így kijelenteni, de ez egy erődemonstráció volt. Akkor, 2015-2016 környékén ez még szokatlannak tűnhetett, azonban manapság jól látszik az, hogy ez egy bevett eszköz, elég megnézni, hogyan próbálják ellehetetleníteni Bige Lászlót, vagy legújabban Iványi Gábort. A NAV kivonult, lefoglalta a Zsolnay árukészletét, a termelőeszközöket, ezzel próbálták megfosztani bevételszerző képességétől. Közben az eljárást kihasználva elkezdődött a dolgozók elbizonytalanítása is, agitálni lehetett őket, hogy hagyják ott a céget, hiszen az úgysem fog tudni bért fizetni, de gondolom a 20-25 NAV-os pisztolyos felvonulása a gyárban sem okozott a dolgozóknak boldog pillanatokat. Ezt az egész folyamatot egyébként a város részéről névleg Szabó Iván, az önkormányzat és a városi vagyonhasznosító akkori jogi képviselője, és a Tettye Forrásház igazgatósági elnöke menedzselte, aki korábban a vízművet is „elfoglalta”. A terv egyértelmű volt. Miután a NAV-os eljárással a bevételszerzést megakadályozzák, a dolgozókat akarták kivonni a cégből. Ez meg is történt, hiszen rá tudtak venni 118 dolgozót, hogy mondjon fel. A város aztán a Ledina Kerámiát megalapította, oda vett át mindenkit.
– Akkor hogyan lehetséges az, hogy végül mégsem sikerült „elvenni” a Zsolnayt Najaritól? Hiszen ma is övé a cég.
– Akár azt is mondhatnánk, hogy ez egy jól átgondolt terv volt. Csakhogy egyvalamire nem voltak felkészülve a gyárfoglalók. Hogy mi van akkor, ha Bachar Najari egyszer csak előáll, és saját zsebből kifizet minden tartozást, megmentve ezzel az önkormányzat részvényeit. Merthogy ez történt. Innentől kezdve pedig borult az egész művelet. Most visszatekintve, látva az egész folyamatot, és azt, hogy az milyen károkat okozott a Zsolnaynak és magának Pécsnek is, rendkívül aggályos – de legalábbis elgondolkodtató –, hogy Pécs akkori vezetése gyakorlatilag ahhoz asszisztált, hogy kárt okozzon „saját magának”. Hiszen ha csak kisebbségi részben is, de a város is tulajdonosa a gyárnak. És akkor az ilyen-olyan módon meggyőzött egykori munkavállalókról még nem is beszéltünk, pedig velük aztán tényleg senki sem törődött. Az új helyükön, a Ledinában ugyan másfél évig kaptak fizetést, de munkájuk valójában nem volt. Mint ahogyan az is nagy kérdés, hogy egyáltalán miből fizették őket ez idő alatt? Persze ezt valójában tudjuk, kölcsönszerződések bizonyítják ugyanis. Mások mellett például a Bánki Erikhez köthető Benik Balázs cége, a közbeszerzéseken kitűnően szereplő B Build & Trade kölcsönzött több tízmillió forintot a bérek kifizetésére. Ezt pedig egyébként sosem kapta vissza sem Benik, sem mások, akik adtak. Érdekes, hogy első szóra, fedezet nélkül kölcsönöztek, és amikor elbukták a pénzt, nem nagyon siratták.
– A kérdés az, hogy felmerült, felmerül-e az ügyben bűncselekmény gyanúja? Van valami, amit a jelenben lehet azért tenni, hogy a várost, a dolgozókat vagy akár magát Bachar Najarit ért károkért valakit felelősségre lehessen vonni?
– Annak idején a Zsolnay-gyár vezetése összesen 14 feljelentést tett, például hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntett kísérlete miatt is, de egyikből sem lett semmi, megszüntették a nyomozásokat. Pedig itt a gyár hitelezőit is megpróbálták megkárosítani, hiszen ha csődbe juttatják Najarit, így a gyárat, azzal a hitelezőknek is jelentős kárt okoznak. Jogi értelemben ugyan azt gondolom, hogy még ma is lehetne mit kezdeni, de ehhez több dolognak is meg kellene változnia. A becsapott egykori munkavállalóknak bele kellene állniuk az ügybe, ők viszont most már leginkább egyáltalán nem akarnak a múlttal foglalkozni. Arról nem is beszélve, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra épp mostanában kezd magához térni, így nem biztos, hogy érdekében állna újra megbolygatni ezt az időszakot, és esetleg ismét negatív kontextusban feltűnni a hazai közbeszédben.
