Heidl György, a pécsi egyetem bölcsészkarának dékánja a héten már elmondta véleményét Pankotai Lili ügyéről, egészen pontosan arról, hogy saját iskolájának igazgatója nyilvánosan határolódott el a végzős pécsi diáktól, annak hat trágár szót tartalmazó slam poetry szövege miatt.
Heidl György, aki korábban évekig a pécsi egyházmegye kommunikációs vezetője volt, és az egyházatyák kutatója, a Válasz Online-nak adott hosszú interjút, amiben nemcsak arról beszélt, hogy miért kezelte rosszul a helyzetet a Ciszterci Rend Nagy Lajos gimnáziumának vezetője, hanem arról is, hogy a magyar katolikus egyháznak számos társadalmi kérdésben hallatnia kellene a hangját, például a tanártüntetések kapcsán is.
Néhány részlet az interjúból:
Arról, hogy miért szólalt meg Pankotai Lili ügye kapcsán:
„Lehetett látni, hogy itt valami nagyon őszinte dolog jelenik meg, olyan műfajban, amelyet egyébként én személyesen nem kedvelek ugyan, ám attól az még létező műfaj. Ami viszont beindította bennem a láncreakciót, amiért nem térhettem ki a véleményformálás elől, az egyrészt a pedagógiai hiba, miszerint egy diákját az iskola nyilvánosan pellengérre állítja, másrészt az, hogy mindez a keresztény értékekre való hivatkozással történik.”
A keresztény értékek emlegetéséről:
„Az ókori kereszténységgel foglalkozom, az egyházatyák munkásságával. Valószínűleg ezért zavar az átlagosnál jobban, hogy a „keresztény értékek” emlegetése ma politikai hívószó. Amikor szükség van rá, bevetik. Ez a politikai kereszténység. Krisztus nélküli kereszténység.”
Hogy mit csinálna József Attilával a lakájmédia:
„Csakhogy egy 17-18 éves fiatalt feszít az indulat, ráadásul nem egyházi ingatlanban beszélt, hanem a szabadban, a Duna partján. Ha a Tiszta szívvelt József Attila most írná, ha ott mondta volna el először, ugyanezek a trollok, ugyanez a lakájmédia ugyanígy ízekre szedné. Mi az, hogy se istene, se hazája!”
Fiatalokról és öregekről:
„Itt már arról van szó, hogy kiskorú gyerekek állnak ki ezrével a – tanáraikért. Ők jobban felfogják ennek a jelentőségét, mint azok az öregek, akiket bedarált a rendszer, akik valamilyen hivatalt viselnek, és ezért fogva vannak.”
Meg kell-e szólalnia az egyháznak tanárügyben:
„A katolikus egyháznak van felvállalt társadalmi tanítása. Megvannak a dokumentumai. Itt van egy kompendium a polcomon, abból is teljesen egyértelmű, hogy most az egyháznak mondania kellene valamit. A katolikus egyháznak alaptanítása például, hogy méltó a munkás a maga bérére. A tanítás az emberi méltóságot, a személy méltóságát helyezi a középpontba. Na most, ha valami itt tényleg folyamatosan sérül, az a tanárok méltósága. A nekik járó bért sem kapják meg, a szolidaritás, amely alapfogalma az egyház tanításának, teljesen hiányzik az esetükben.”
És arról, hogy miért nem szólal meg:
„Azért, mert van egy szövetség a jelenlegi politikai hatalom és az egyházak vezetői között. Még pontosabban: kényszerű behódolás az egyház részéről.”
Az egyházaknak juttatott fejlesztési pénzekről:
„…hitvalló keresztények is nehezményezik, hogy itt valami nagyon rossz irányba ment el, és ennek meglesz a böjtje. Amikor ilyen látványosan hatalmas pénzeket kapnak egyházak, és azokból mindenfelé látogatóközpontok létesülnek.”
A tavaly decemberi összegyházi állásfoglalásról családügyben:
„Katolikusként van vele a legnagyobb bajom! Egyházam vezetői aláírtak egy nyilatkozatot arról, hogy a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Csakhogy ez szögesen ellentétes azzal, amit a katolikus egyház tanít. Joseph Ratzinger még a Hittani Kongregáció prefektusaként jegyezte azt a dokumentumot, amely egyértelműen kimondja, hogy az emberi személy méltóságát istenképmás-volta adja, és a személyt nem lehet megfelelő módon meghatározni, ha csak szexuális orientációjára korlátozzuk. Ott tartunk, hogy a saját egyházunk teológiai tanításával szembemenő nyilatkozatot írunk alá, ha az kell a politikának!”
A társadalom szétszakadásáról:
„A gazdagok teljesen más világban élnek, mint a szegények. Ők meg fogják fizetni a jó tanárokat, lesznek nekik magániskolák. Az egészségügyben ugyanez a helyzet. Adót, tb-t viszont a szegény is fizet, meg szociális hozzájárulást – ami mostantól érthetetlen, hiszen épp kiszedik a törvényből az állam szociális felelősségét, és beleírják a szociális öngondoskodás kötelezettségét. Valódi oximoron.”
A Mindszenty-kultusz apropóján:
„A hagyományos arisztokratikus berendezkedés és felelősségvállalás nagyon más volt a II. világháború előtt, mint a tudatosan létrehozott újarisztokrácia mai időszakában. A mai helyzetről inkább Platón jut eszembe. Remekül leírja, hogyan alakul át a demokrácia zsarnoksággá. Azt mondja, jön valaki, aki a nép érdekeire hivatkozik, elveszi hát a köztől a pénzt, közben pedig folyamatosan háborús veszélyhelyzetre hivatkozik. Elég találó. Az elvett pénzből létrehozott új arisztokrácia viszont szerintem összehasonlíthatatlan a klasszikus, kommunizmus előtti arisztokráciával. Az gyakran felelősséggel viseltetett a haza ügyei iránt, kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszert ápolt. A reformkorban például saját kiváltságairól mondott le a közjó érdekében.”
Arról, hogy nem kell-e majd lemondania, ha ilyeneket nyilatkozik:
“Egyszerűen elmondtam a véleményem arról, ami körülvesz minket. Miért ne tenném? Ha az ember dékán lesz, az nem azt jelenti, hogy eladja a lelkét.”
