Hirdetés

Mindannyian tudjuk, hogy a zsúfolt otthon kicsit sem kelt pozitív érzést, hiszen olyan benyomásunk lesz tőle, mintha kevés lenne a hely, a levegő – arról nem beszélve, hogy kicsit sem mutat szép képet a vendégeink számára. Erre természetesen nemcsak a rendelkezésünkre álló kevés hely adhat magyarázatot, hanem a színek, a bútorok elhelyezése és a felesleges tárgyak felhalmozása is. Szerencsére azonban nem kell messzire mennünk egy-két tippért, hogy orvosolni tudjuk ezt az apró problémát.

5 tipp, hogy ne tűnjön zsúfoltnak a nappali

Számtalan inspirációs oldalt találhatunk, amelyek nemcsak megoldást, hanem ihletet is adhatnak, hogy a kis nappalinkból optikailag egy tágas és trendi helyiséget varázsoljunk. Ehhez mindössze ezt az 5 tippet kell bevetnünk.

Világos árnyalatok

Bár a sötét színek is tudnak izgalmasak lenni, mindannyian tudjuk, hogy optikailag tágasabbá tenni egy teret elsősorban világos nüanszokkal lehet. A sötétbarna, a sötétzöld vagy éppen a fekete és a grafit árnyalatok bár szépek és trendik, összenyomják a teret, sőt kifejezetten barlangszerű hangulatot eredményeznek. Ezzel szemben a fehér, a napsárga és a nude színek látszólag tágítják, nagyobbá teszik a lakás egyes helyiségeit. Még maguk a nappali fények is sokkal jobban kiemelik a szobákat, ha a fent felsorolt színekre festjük a falakat.

A bútorok és azok elhelyezése

Nem mindig jó döntés, ha számtalan szekrénnyel, fotellel, polccal és kisasztallal tömjük tele a nappalit. Bár ezek praktikusak lehetnek, a végeredmény egyfajta levegőtlen hatás lesz, amely elől folyton menekülni akarunk majd. Törekedjünk a minimalizmusra, vagyis a kevesebb több elvére. Persze nem kell mindentől megszabadulni, egy kényelmes kanapé és egy mutatós vidaXL dohányzóasztal például alapvetőnek számít. Ezekkel egykettőre fel tudjuk dobni a nappali atmoszféráját. Ráadásul, ha a falakhoz passzoló színű darabokat szerzünk be, akkor a teret is tágíthatjuk, hiszen letisztult, rendezett hatásúvá tehetjük a szobát.

Tükröm, tükröm…

Hihetetlen, de egy egyszerű, nagyobb méretű tükör elhelyezésével is ügyesen tudunk csalni – pontosabban teret tudunk „optikailag létrehozni”. Természetesen ennek hatása függ a beltér magasságától is, de lehetőleg az ablakok mellé helyezzük a tükröt, hogy a nappali fények ennek segítségével még több világossággal borítsák be a szobát.

Egy-két bónusz trükk

A több szekrény, vitrin vagy éppen tv-állvány helyett, hogy ne veszítsünk a nappali teréből, inkább falra szerelhető polcokra essen a választásunk. Ezekkel helyet spórolunk, szellősebbé tesszük a szobát, ráadásul a könyveknek és a dekorációknak is lesz bőven helye. De ha ez nem lenne elég, ma már a tv-készüléket is fel tudjuk szerelni a falra, amivel az említett állvány helyét is át tudjuk adni egy plusz puffnak vagy széknek, ahova a vendégeinket ültetni tudjuk.

Ezekre is érdemes figyelni

Sokszor hajlamosak vagyunk elsiklani a rendetlenség és az össze-vissza hagyott ruhadarabok, újságok és egyéb lomok felett. Ezek folyamatos megléte azonban – legyen szó bármelyik helyiségről – kevesebb helyet eredményez, nem is beszélve a kényelem és a rendezettség hiányáról. Ezen kívül a gyűjtögetés sem célravezető, különösen, ha „nagyobb” helyiségeket szeretnénk nyerni. Ajándékozzuk el, pakoljuk a pincénkbe vagy padlásunkra azokat a dolgokat, amelyeket nem használunk és csak foglalják a helyet!

Legyen otthonos!

Attól, hogy a minimalizmusra törekszünk, tegyük otthonossá a teret! Egy túl steril és üres szoba rideggé és barátságtalanná teheti a légkört. Tegyünk hangulatos fényfüzéreket a televízió köré, a falra szerelhető polcokra sorakoztassuk fel kedvenc könyveinket vagy éppen szobanövényeinket, illetve válasszunk a világos falakhoz egy meleg árnyalatú függönyt, amely szintén otthonos keretet adhat a nappalinknak!

Nagy tér ide vagy oda, úgyis levegősebbé tehetjük az otthonunk ezen részét, ha a saját ízlésünket is szem előtt tartjuk. Így bárki bármit javasol, a lényeg, hogy mi elégedettek legyünk az eredménnyel és azzal az érzéssel, amit kelt bennünk.

 

(x)

Hirdetés