Hirdetés

Kicsi a lakás és nem férnek el a cuccok? Sokszor halljuk emiatt panaszkodni a kisebb lakások tulajdonosait, azonban néhány okos és ügyes megoldással rengeteg rejtett helyet kihasználhatunk otthonunkban. Megfelelő tárolással, jól megválasztott bútorokkal és kreatív gondolkodással a kicsi lakást is naggyá tehetjük! Ehhez szedtünk össze most pár hasznos tippet!

Válasszunk okosan bútorokat!

Egy kis lakás berendezése során az egyik legfontosabb szempont, hogy jól válasszuk meg a bútorokat. Sok helyet spórolhatunk meg például, ha felhajtható szekrényt, azaz egy rejtett ágyat szerzünk be. Ez napközben gyakorlatilag nem foglal helyet a lakásban, alvás előtt pedig csak egyszerűen le kell hajtani és máris élvezhetjük a kényelmes pihenést. Egy másik szuper megoldás a kétszemélyes galériaágy, amely gyakorlatilag a felnőtteknek kitalált emeletes ágy. Fent alhatunk, az ágy alatti teret pedig a saját igényünknek megfelelően alakíthatjuk.

Használjuk ki a falakat!

Sokszor elfeledkezünk arról, hogy a falakat nemcsak dekorációs célra használhatjuk. A falakra felfúrt polcokkal egyszerűen plusz tároló felületeket teremthetünk, így rengeteg helyet spórolhatunk, ráadásul a könyveknek vagy a növényeknek is biztosan lesz helye. A falak mellett a sarkokról sem szabad megfeledkezni, több szuper polc vagy szekrény található a bútorpiacon, melyeket kifejezetten a sarkokba terveztek.

Érdemes játszani a színekkel is

Optikailag könnyen nagyíthatjuk a lakás méretét, ha megfelelő színekkel töltjük fel az otthonunkat. Nemcsak a bútorok, hanem a fal színe is komoly szerepet játszik abban, hogy milyen érzésünk alakul ki egy helyiségben. A világos árnyalatok mindig tágasabbá teszik a teret, épp ezért talán a fehér az egyik legegyértelműbb választás kis lakás esetén. Ha azonban valami színesebbre vágyunk, akkor érdemes a sárga, a világoskék vagy a halványzöld árnyalataival játszani, hiszen ezek is tágítják a teret.

(x)

Hirdetés