Hirdetés

Mintegy száz, többségében könnyűzenei produkció – köztük Majka, a 30Y, a Bëlga és a Halott Pénz koncertje – lesz látható az április 28. és 30. között zajló  Pécsi Egyetemi Napokon (PEN).

Gellai Gergő főszervező a pécsi Expo Centerben megrendezendő esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy bár a koronavírus-járvány miatt három évben is elmaradt a hagyományos pécsi fesztivál, idén a hazai könnyűzenei élet színe-java képviselteti magát a három zenei színpadon csaknem száz produkciót kínáló eseményen.

Mint mondta, a PTE 1367 elnevezésű nagyszínpadon mindennap három koncertet tartanak, így pénteken ByeAlex és a Slepp, a Halott Pénz és Dzsúdló, szombaton a Blahalouisiana, a 30Y és Majka, míg vasárnap az Analog Balaton, Krúbi és a Carson Coma lép a közönség elé.

A főszervező kitért arra, hogy a pécsi Expo Centerben 20 ezer négyzetméter áll a bulizók rendelkezésére, ők három zenei és egy közéleti helyszínen szórakozhatnak. A fesztiválnak otthont adó komplexum indusztriális jellegét ellensúlyozandó kívül és belül is fényfestéseket alkalmaznak, míg az egyik teremben pálmafákkal igyekeznek hangulatos leülős, beszélgetős teret létrehozni – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy a Pécsi Tudományegyetem (PTE) legnagyobb közösségi rendezvényére nagy az érdeklődés, várhatóan napi hat-hétezren, összesen mintegy húszezren látogathatnak el a fesztiválra a PEN három napja alatt. Gellai Gergő szólt arról is, hogy fesztiválbuszokkal segítik a koncertekre érkezők közlekedését, a járművekkel a biztonságos és ingyenes hazajutásban is segítenek a szervezők.

Marsalkó Dávid, az első napon színpadra lépő Halott Pénz frontembere, a PTE korábbi hallgatója elmondta, hogy több mint tíz évvel ezelőtt állt először a PEN közönsége elé, de a szülővárosában való fellépések előtt a mai napig izgul.

Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora reményét fejezte ki, hogy a rendezvényen minden hallgató és érdeklődő talál majd kedvére való koncertet, és a rendezvény olyan sikeres lesz, mint a 2019-es, illetve az azelőttiek.

Koczka Viktor, a PTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke kiemelte: a régió egyik legkiemelkedőbb zenei eseményén rendeznek tehetségkutatót és a tradíciónak megfelelően a diákrektorválasztást is megtartják.

A fesztivál további fellépőiről, a műsorról és minden egyéb részletről a PEN Fesztivál elnevezésű Facebook-oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI

 

Hirdetés