VIDEÓN Brutus és Avarka tizedik kicsinyének születése a pécsi zooban!

Hirdetés

A pécsi bölények szépen szaporodnak, hiszen a legifjabb borjú immár a 10. kicsi a családban. Brutus és Avarka hamar egymásra találtak: amint a bika ivarérett lett, évente jöttek a bölényborjak az állatkertben, a kicsik érkezése pedig mindig nagy öröm a látogatók számára. Különlegesség, hogy a mostani szülést videóre vették a gondozók.  

A látogatók körében jól ismert, tekintélyes méretű bika, Brutus a prágai zooban látta meg a napvilágot 2011-ben, ahonnan alig egyéves, fiatal példányként költözött ide kicsit később. Párja, Avarka a Budakeszi Vadasparkban született 2008-ban, majd 2010. szeptember 1-én költözött Pécsre, eredetileg egy másik hím, Junior mellé. Többek között 2020-ban és 2021-ben is beszámoltunk gyermekáldásukról, de tavaly is életet adott az anyaállat egy kicsinek.

– A borjú valószínűleg nőstény, de egyelőre nem tudjuk biztosan. Avarka már gyakorlott, hiszen már tizedik alkalommal lett anyuka – tájékoztatott Nemes Viktória zoopedagógus a bölénybébivel kapcsolatban. Azt is elárulta, hogy terveik szerint a pici elnevezésében majd segíthetnek az állatkert Facebook-oldalának követői.

A születés pillanatai az alábbi videóban: 

 

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés