Hirdetés

Az uniós zöldprogramban részt vevő magyar városok közül Pécs szeptember 15-én elsőként nyújtaná be az Európai Bizottságnak a város beruházási- és akciótervét tartalmazó klímavédelmi szerződéscsomagot. Amennyiben azt sikeresen bírálják el, megnyílhatnak a város előtt a közvetlen uniós források.

Tavaly áprilisban írtuk meg, hogy az Európai Bizottság Pécset is beválasztotta a klímasemlegesség elérése érdekében indított missziójába, amelyben 100 európai város vesz részt. Mint ismert, az uniós projektben támogatják és népszerűsítik a küldetéshez csatlakozó városok klímasemlegességre történő átállását. A programba beválasztott városokat – így Pécset is – olyan kísérleti és innovációs központokká tennék, amelyek példáit és jó gyakorlatait valamennyi európai város átveheti és adaptálhatja 2050-ig, a klímasemlegesség megvalósításának nemzetközi határidejéig.

A városvezetés a projektben részt vevő másik két magyar várossal – Budapesttel és Miskolccal – folyamatosan egyeztet, közben májusban megalakultak az uniós zöldtörekvés helyi céljainak eléréséért felelős munkacsoportok és aláírtak egy egyetemmel közös stratégiai megállapodást is. Ruzsa Csaba alpolgármester pedig nemrég a Stuttgartban megrendezett Urban Future konferencián – vagy épp Brüsszelben – építette tovább a „100 város” program sikeres lebonyolításához elengedhetetlen kapcsolatokat.

Ruzsa Csaba és Meixner Barna, a Biokom vezetője
Ruzsa Csaba

Az aktuális fejlemények kapcsán Ruzsa Csaba kiemelte: a programban részt vevő magyar városok közül Pécs szeptember 15-én elsőként nyújtaná be az Európai Bizottságnak a város beruházási- és akciótervét tartalmazó klímavédelmi szerződéscsomagot. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy a pécsi, magyar és külföldi szakértőkkel, valamint megannyi városi céggel, szolgáltatókkal, civilekkel és az egyetemmel közösen kidolgozott dokumentum jól példázza, hogy ez a projekt messze túlnyúlik az önkormányzaton és az egész város területére kiterjed.

Mint mondta, az önkormányzat a motor ebben a folyamatban, és reméli, hogy a projekt stratégiai célja – az Élhető Város kialakítása – minden pécsi számára fontos.

– Ennek a célnak az elérésében minden pécsire számítunk a civilektől, az egyetemen át a vállalkozásokig. Külön örülünk, hogy reményeink szerint a több mint ezeréves Pécsi Egyházmegye is csatlakozik a programhoz – mondta.

Jakob Stolt
Jakob Stolt

A város beruházási- és akciótervét, azon belül például a tervezetten 2030 után bevezetendő víztisztasági és csapadékvízmegtartási, közlekedési, napelemtelepítési, vagy az ipari parkok és a pécsi lakások áramátalakításával kapcsolatos projektelemeket szeptember 5-én mutatták be a Pécsre látogató Jakob Stolt bizottsági szakértőnek. Ruzsa Csaba elmondta, hogy a szakértő a nyilvános előbemutatót követően több fontos tanácsot is megosztott a városvezetéssel, többek között arra vonatkozóan, hogy miként lehet a projektet és megannyi programját közelebb vinni a pécsiekhez, hogy az ne legyen „túl elvont” vagy „túl zöld”.

Az alpolgármester végül hozzátette, hogy az 5-8 hónapos bírálati szakaszt és az esetleges hiánypótlást követően nyílhatnak ki Pécs előtt „100 város” misszió közvetlen uniós forrásai és pályázati lehetőségei.

Hirdetés

1 hozzászólás

Hozzászólások lezárva.