16.7 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÚjra begurul Pécsre a szabadulókamion

Újra begurul Pécsre a szabadulókamion

Az emberkereskedők előli megmenekülés a tét.

Miután 2022 szeptemberében közel 100 pécsi próbálta ki a figyelemfelhívó játékot, idén is a városba látogat az „Escapetruck”, vagyis a szabadulókocsi. A holland Reshape civil szervezet által gondozott jármű célja, hogy a szabaduló-lakókocsi mintájára bemutassa a fiataloknak az emberkereskedelemben rejlő veszélyeket – írja az UnivPécs.

A kamionnal érkező hatalmas konténerben egy szabadulószobát hoztak létre a szervezők, amit úgy rendeztek be, mint egy prostitúcióra kényszerített személy szobáját. A nagyjából 15 perces játék során a résztvevők meghallgatják az áldozat történetét, a feladatuk természetesen az, hogy kijussanak, megmenekülve az emberkereskedők elől.

A kamion november 30-án, és december 1-én, csütörtökön és pénteken lesz nyitva 9 órától 17 óráig a PTE Szalay László kollégiumának hátsó parkolójában (Universitas u. 2.). A részvétel ingyenes, és regisztrációhoz sem kötött, azonban az érdeklődők várható nagy száma miatt elképzelhető, hogy több időt kell várni a játékra. Csoportoknak ajánlott csak az előzetes jelentkezés, amit a [email protected] címen tehetnek meg.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő