Hirdetés

Ha minden a tervek szerint megy, ősszel nyithat az étterem az Irgalmasok utcáján.

Kaptunk egy olvasói fülest arról, hogy az Irgalmasok utcáján nemrég bezárt Libri-üzlet helyén – ahol egy ideje láthatóan nagy a munka – a nemrég országos szintű terjeszkedésbe kezdett Pizza Hut fog újra éttermet nyitni.

A hír pedig igaz, az étteremlánctól érdeklődésünkre közölték:

valóban szeretnének Pécsett is éttermet nyitni.

Mint írták, a tervek szerint szeptember első hetében egy nagyobb marketing-kampánnyal fogják megtámogatni a nyitóeseményt, amint ismert lesz annak pontos dátuma. „A nyitás időpontja alapvetően a kivitelezéstől függ, hogy tudjuk-e tartani a határidőket” – áll a válaszukban.

A pécsi Pizza Hut-étterem „modern dine-in koncepciót” követ majd, ahol minden vendéget az ajtóban fognak várni, onnan kísérik őket az asztalukhoz. Az „izgalmas megjelenésű” étteremben számíthatunk újdonságokra, de természetesen a franchise teljes menükínálatát is végigkóstolhatjuk – írták kérdésünkre.

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy korábban – 1994-től 2001/2002-ig – volt már egy Pizza Hut étterem a városban, szintén az Irgalmasok utcáján, a Konzum épületében. Mivel a gyorsétterem-lánchoz nagyon sok visszajelzés érkezett azzal kapcsolatban, hogy a helyiek visszavárják Pécsre a Pizza Hutot, és mivel – ahogy írták – stratégiailag fontos számukra a város, ezért eleget szeretnének tenni ezeknek a kéréseknek és mindent megtesznek azért, hogy felülmúlják a várakozásokat – áll a válaszukban.

Hirdetés