Hirdetés

Piaci élelmiszer vásárlási utalvánnyal támogatja a pécsi önkormányzat a szociálisan rászoruló családokat. A több tucatnyi elfogadóhelyen május eleje óta csaknem 20 millió forint értékű utalványt váltottak már be.

A rászoruló pécsiek megsegítésére vezetettek be idén egy újabb szociális támogatást a városban: háztartásonként 20 ezer forint értékű élelmiszer vásárlási utalványt kaphattak a jogosultak. Ahogy Nyőgéri Lajos alpolgármester a Pécs TV kérdésre elmondta, céljuk ezzel az volt, hogy a családok ne csak pénzbeli, hanem a szociális törvény által megengedett természetbeni hozzájárulásban is részesüljenek.

Ugyanakkor, emelte ki az alpolgármester, ez a támogatási forma nemcsak a családokat, hanem a helyi termelőket is segíti. Az önkormányzat a Pécsi Vásárcsarnok, a Hajnóczy Piac és a felújított Diána téri Piac 76 kereskedőjével kötött szerződést, náluk válhatják be az utalványokat a családok. A kínálat széles, a zöldségek és gyümölcsök mellett húskészítményeket is vásárolhatnak így a rászorulók, sőt, több büfé étlapjáról is választhatnak.

Nyőgéri Lajostól azt is megtudtuk, hogy a támogatást a májusi határidőig mintegy 1500 család igényelte, akik július végéig összesen 20 millió forint értékű utalványt használtak fel. A beváltásra egyébként még van idő, az utalványok november 30-ig érvényesek.

Hirdetés