Hirdetés

Nagyszerű versenyzéssel bronzérmet nyert a magyar női kajak négyes 500 méteren a párizsi olimpián – írja az MTI.

A Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar hajó kedden az előfutamból másodikként közvetlenül a csütörtöki döntőbe jutott, ahol nagy meglepetést okozott azzal, hogy harmadikként ért célba.

A táv első felében ötödikként haladt a magyar hajó, de féltávnál már harmadik volt, és ezt a pozícióját nagy versenyben meg is őrizte. Az első két helyen az új-zélandiak és a németek végeztek.

A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét – a harmadik bronzot – szerezte a párizsi olimpián.

Kiemelt képünk forrása: MTI / Kovács Tamás

Hirdetés