Hirdetés

Idén is megrendezik a Nyitott Piacok Napját, a kezdeményezéshez a három pécsi piac is csatlakozott. A vendégeket kóstolókkal, csarnoktúrával és gyerekprogramokkal várják.

A pécsi vásárcsarnokban két napon keresztül zajlanak majd a programok. Szeptember 20-án, pénteken két időpontban is szerveznek csarnoktúrát, amelyen az érdeklődők betekintést nyerhetnek a létesítmény működésébe. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A programra ezen a linken keresztül lehet jelentkezni. Ezen a napon kóstolókkal várják a látogatókat, akik egy kiállítást is megtekinthetnek, amely a körforgásos gazdálkodást mutatja be. A Pécsi Mami Egyesület délelőtt virágültetést szervez a vásárcsarnok előtti területen.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. versenyt hirdetett, amelynek keretében a legszebb standot keresik. A vásárlók a Pécsi Vásárcsarnok Facebook oldalán tudják leadni szavazatukat szeptember 19-én, délig. Az az üzlet, amelyik a legtöbb voksot kapja, pénteken veheti át a győztesnek járó Vándor Kupát. Szeptember 21-én, szombaton is érdemes lesz a vásárcsarnok felé venni az irányt, délelőtt ugyanis itt rendezik meg a Nemzetközi Veteránjármű Találkozót.

A Diána téri piacon szeptember 20-án szintén kóstolókkal várják a vásárlókat, de lesz kibervédelmi tanácsadás a felnőtteknek és kincskereső játék a gyerekeknek. A Hajnóczy utcai piacon szeptember 21-én készülnek finom falatokkal az árusok, a legkisebbek pedig izgalmas játékban vehetnek részt.

Hirdetés