Hirdetés

A tervezettnél tovább tart a Szentlőrinc és Szigetvár közti vasúti szakasz felújítása, így az utasokat november 6-ig még pótlóbuszok szállítják az érintett vonalon.

A MÁV közlésére hivatkozva korábban megírtuk, hogy augusztus 31-ével módosult a vasúti menetrend a Pécs-Nagykanizsa szakaszon. Szentlőrinc és Szigetvár között komplex pályakarbantartásba kezdtek, a szakaszon azóta pótlóbuszok közlekednek. A vágányzár az eredeti tervek szerint október 31-ig tartott volna, de a vasúttársaság friss közleménye szerint ezt egy héttel meg kellett hosszabbítani.

Mint írják, csak a terület teljes feltárása után derült ki, hogy az érintett vonalszakasz egy-egy pontján a tervezettnél nagyobb arányú beavatkozásra lesz szükség ahhoz, hogy az állandó és időszakos vízfolyások okozta műszaki kockázat felszámolható, az újbóli kialakulása pedig megelőzhető legyen. A többletmunkálatok miatt így az utasoknak november 6-ig kell pótlóbuszos átszállással számolniuk.

A MÁV hozzátette, a vágányzár feloldását követően szükség lesz utószabályozási munkálatokra is; ezek a magasabb sebességen történű közlekedés folyamatos tesztelését, illetve a megengedett sebesség fokozatos emelését jelentik. Az összes sebességkorlátozás megszüntetése várhatóan a vonatközlekedés újraindítása után néhány héttel történhet meg. A felújított pálya akkortól a korábbinál kiszámíthatóbb és biztonságosabb közlekedést, a menetrendszerűség javulását és a késések csökkenését teszi lehetővé.

Hirdetés